Prózák

 

12.abaf__y-de__kcsillag__1_.JPG 

 

Abafáy-Deák-Csillag

 

Becsíp

 

Most már minden lépés fájdalmas. Főleg csípőből jelentkezik, befészkelte magát oda, és ez sem elég neki, sugárzik, gyakran a bokáig,  bár néha csak a vádliig jut el, de ez is elég ahhoz, hogy ne tudjak másra gondolni, nem is gondolok, mert gondolkodni nem lehet, csak érezni, ezen az érzésen, fájáson szüremlik át minden, csak csípő van, be van csíptetve, az agy messze fent trónol, és tehetetlen, kiugrana a fejből, de nincs hova menekülnie, szól a csípő, mint berozsdásodott csavar, inkább csak szólna, már nem is csikorog, mert nem mozdítható, vagy ha igen, úgy teszünk, mintha nem menne, nem is megyünk, mert akkor még inkább fáj.

 Olyan lettem, mint Józsi, de ő legalább bedobja a sörét, és élvezi a tévéműsort, más nem érdekli. Én sem. Ezen egyáltalán nem csodálkozom, ez az egy dolog kölcsönös bennünk. De engem nem csak Józsi nem érdekel, még maga Ricsárdgír se, ha éppen erre járna, mit kezdenék vele?

Barátnőm is csak fújja a magáét, igaz, könnyű neki, az a tíz év mínusz sokat ér, más világ, semmi kedvem vitatkozni, elmondani, és főleg megértetni, már semmi kedvem harcolni. Most meg ez a beutaló, hogy ez majd rendbe szed, Jolikám, hallom, az lehet, inkább elfogadom, csak hagyjanak végre békén. Józsi semmit se mond, ez se valami kellemes, de minden jó, ami nem terhel, és nem kell az ellenkezőjét bizonygatni. Ezt a pert rég elvesztettem, már per sincs, sőt, ítélet sincs. Iszappakolás, hókuszpókusz, elektro-akármi, fel se fogom. A masszázs, az kecsegtetett egy ideig, de most már attól is tartok. Az érintés hiánya és az érintéstől való félelmem, ezért nem mentem eddig se masszőrhöz, ajánlottak néhány jó szakembert, de nem bírtam rászánni magam, akkor se, amikor az orvos írta fel. A testi érintés intimitásának megőrzése fontosnak tűnt, mintha azzal, hogy átengedem akár ilyen professzionális kezelésnek, akkor is elárulom minden korábbi érintésemet, testem átengedése ezt hozza felszínre. És most mégis elmegyek a szanatóriumba, bár nem biztos, hogy a kezeléseket végigcsinálom, lehet, csak bezárkózom a szobámba, aztán a fizikoterápiások örülhetnek, szusszanhatnak egyet, nem jön a beteg. Itt nem is betegként vagyunk nyilvántartva. Én se annak érzem magam, csak véghetetlenül fáradtnak. Mitől vagyok ilyen fáradt? Fél éve nem főzök, nem is a főzés volt a nagy dolog, inkább a bevásárlás, főleg mióta Józsi nem hajlandó segíteni, oldd meg, nekem fáj a hátam, tudhatod. Persze hogy fáj, ha egyáltalán nem mozog.

A Gastroyal nevű online étkeztetőből rendelek ebédet, házhoz szállítással, Józsit nem is kell kérdeznem, tudom annyi év után, mit szeret. Megterítem az asztalt, mindent odakészítek, Józsi csak átül a fotelból, ahol tévézik, az asztalfőre. Megmelegítem az ételt, tálalom, meg se várja, hogy én is odaüljek az asztalhoz, pedig volt gyerekszobája. Böngészi az újságot, de főleg a tévéprogramot, ha megszólal, az általában egyszavas mondat, ami így hangzik: Sót! Ha ott van az asztal közepén, akkor is a kezébe adom. Rám se néz, amikor átveszi, ami érhető, hiszen sótartóvá változtam. Még jó, hogy nem sóbálvánnyá. Bár ez se kizárt, ahogy mindinkább nehezemre esik a mozgás. Szerencsére nem eszik fűszeresen, nem bírja a gyomra, mert mi lenne, ha bors, vagy uram bocsá’ paprika szavak hangzanának el, így, félreérthetetlenül egyszavasan. Paprika! Bors! Felpaprikázna, ami nem is lenne rossz, mert már évek óta nem is veszekszünk, mint házasságunk kezdetén, ó, azok a kibékülések.

Józsi egykedvűen szemléli, ahogy csomagolok, bár azt állítani, hogy szemléli, enyhén szólva túlzás. Nincs szeme. Csak a tévére. Most jövök rá, nincs is fürdőruhám, amit vihetek a beutalóra, a régieket kihíztam, már évek óta nem voltam strandon vagy fürdőben, úgy gondoltam, nem mutogatom a narancsbőrös combomat, úszógumimat. Józsi is csak sakkozni járt oda, de most már ezt se csinálja. Aztán mégis előkerül egy régi bikini, hol bujkált ez eddig? Elasztikus anyaga miatt nagy nehezen sikerül belepasszíroznom magam. Annyira szorít a melltartó, hogy lélegezni is alig merek, nehogy lepattanjon a kapocs, lenne hegyomlás. Erőt veszek magamon, és teszek néhány lépést a fájó csípőm ellenére Józsi előtt, mint egy manöken, fejemet felemelve úgy csinálok, mintha masíroznék. Józsi nem reagál, fel se emeli a fejét, bár kérdem, na, mit szólsz? Visszaúton a fapapucsommal rálépek a lábára, felüvölt, rám néz, és megszólal, és még te mondod, hogy járni se tudsz! Nem mondja, hogy micsoda gusztustalan maskarában állok előtte, ez igaz lenne. Már megint a tévéprogramot böngészi. Nagy levegőt veszek, hogy válaszolhassak, ekkor pattan, szakad le a kapocs a bikinifelsőről, kapkodnék, de nem tudom, hogy a melltartót fogjam vagy a két lehulló, fonnyadt almát. Elvesztem az egyensúlyomat, és Józsi ölébe szédülök. Ő nem szédül meg ettől, kihúzza fenekem alól az újságot, és csak annyit mond: összegyűrted.

 

 

Időstop

 

Sose szerettem a hasznos ajándékokat, férjem idei karácsonyi meglepetése mégis telitalálat. A kis elektronikus óra felvetíti a falra, jó nagy, világító betűkkel a pontos időt. Gyuszi nagyon büszke az ötletére, többször megjegyezte: Végre nem kell nyújtanod a nyakad éjszaka, hogy leolvasd, hány óra van, csak kinyitod a szemed, felfelé nézel, és tudod, mennyit alhatsz még. Gyuszi szerencsés, őt nem érdekli, éjjel hány óra van, este bedobja a maga két-három sörét, és hajnalig húzza a csendest. Akkor kimegy pisilni, én meg ilyenkor megébredek, és tudni akarom, hány óra van.

Gyuszi most is alszik már. Én olvasok, míg elálmosodom, nem sörözök, mert az hizlal, és azt a férjem nem bírná megemészteni. Mielőtt elalszom, lábujjhegyen megyek ki a fürdőszobába fogat mosni és lesminkelni. Míg férjem nem alszik el, ezt nem tehetem meg, ő még sose látott engem smink nélkül. Amikor hajnalban kimegy pisilni, szerencsére megébredek, de tettetem magam, hogy alszom. Mikor visszajön, és elkezd egyenletesen horkolni, kilopózok a fürdőbe, sminkelek, frizurámat is rendbe szedem, semmit se hagyok ki. Ismét bebújok az ágyba, ekkor már csak hanyatt fekszem, így nem kell félnem, hogy elkenődik a festék, bár vízállót használok, és arra is figyelek, hogy hajam se borzolódjon, még akkor se legyen baj, ha férjem közeledne hozzám. A vízálló sminkben azért annyira nem bízok, hogy uszodában vagy tengerparton bedugjam a fejem a víz alá. Jó szöveg, hogy víziszonyom van. Csak napozni járok a strandra. Gyuszi minden nőt megkritizál az utcán. Én szeretem, ha egy férfi igényes.

A karácsonyi vacsora után is olvastam, és amikor Gyuszi elaludt, lesminkeltem, lekapcsoltam az éjjeliszekrény-lámpát, de nem tudtam azonnal elaludni, ahogy szoktam. Csak sötétben tudok aludni, fényt is akkor engedek be a hálószobába, amikor nappal egyedül vagyok otthon, és szellőztetek. A redőny mindig lehúzva. A panellakás alacsony, a hatalmas, piros betűk világítanak a plafonon. Egy órája hiába várom, hogy jöjjön az álom. Az óra számainak vörös fénye egyre zavaróbb. Mindent vörös színben látok, férjem haja is színekben játszik, szinte fel se ismerem. Közel hajolok hozzá, ez lenne az én Gyuszim? Mintha rózsaszín szemüvegen keresztül nézném, vöröses glória a feje körül, meg is simogatnám. Váratlanul kinyitja a szemét, pedig még nincs itt a pisiszünet ideje. Mint akit valamin rajtakaptak, visszahúzódom. Gyuszi felül, és engem néz, egyre közelebb jön. Úgy tekint rám, mint egy idegenre, rázza a fejét, szeme egyre tágul, nem mosolyog, nem szól, nem simogat. A vörös fény ellenére is látom, hogy egyre sápadtabb. Kezemet az arcom elé teszem, a sminkem sehol, hajam kócos. Gyuszi elhúzza a kezemet, majd visszaejti meztelen arcomra. Lehunyom a szemem, és akkor is látom az óra jelzését a plafonon: 00:00 időt mutat.

 

 

Bukfenc

 

Volt egy szó, amit sose mondott ki. Naponta gondolt rá, kisgyerekkorától kezdve. Nem csak azért, mert vágták a fejéhez ezt a szót. Felnőttként már úgy érzi, nem is volt az igazságtalan vád vagy jelző.

Az állatkertet utálta, és cirkuszba se akart menni. Minden gyerek szereti, ha cirkuszba viszik, hallotta. De minek bicikliznek a galambok, amikor repülni tudnak, kérdezte, és elfordította a fejét a mutatványról. Mérgesen néztek rá, és kimondták azt a szót. Kérdő mondatként. Amikor kutyák és más állatok tüzes karikán ugrottak keresztül, behunyta a szemét. Te nem szereted az állatokat, támadtak rá. Nem bírt válaszolni. A vágyott kiskutya helyett akváriumot kapott ajándékba, szótlanul nézte a benne úszó halacskákat. Ennek se tudsz örülni, hallotta, és hozzátették azt a bizonyos szót. Ezeket a kis halakat nem lehet megsimogatni, szerette volna elmondani, de már nem volt kinek, magára hagyták. Amikor anyja rajtakapta, hogy benyúlt a méhek kaptárába, nagyon megbüntették. Csak meg akartam simogatni őket, válaszolta.

A bohócot, illetve a mutatványát se kedvelte, nem nevetett, mint a többi gyerek, inkább szomorú lett tőlük. Ez is egy foglalkozás, kérdezte, de nem azért, mert bohóc szeretett volna lenni. Miért kell akkora cipőt viselniük, és az a vörös orr és a nagy festett száj minek? Csak az érdekelte, amit a bohóc mond. Neked semmi se jó, hallotta, és többé nem erőltették az ilyen a programokat.

A légtornászokat azonban csodálta, akkor még háló nélkül dolgoztak, valósággal repültek a levegőben, mintha súlytalanok lennének. De légtornász se akart lenni. Már attól is szédült, ahogy nézte őket a trapézon, felfogta a precíz mozdulatok egymásra hangoltságát, a két ember közötti feltétlen bizalmat, miközben ott lógott, hintázott mellettük, közöttük a halálos veszély. Ő még bukfencezni se tanult meg. Az óvodában és az iskolában sem. A tornaórákon, hiába volt ez a mutatvány kötelező, az semmiképpen se ment. Néhányszor erőszakkal átfordították, de akkor is olyan nagy volt az ellenállás benne, hogy csak ketten tudták erre kényszeríteni. Megfordult vele a világ, és nem csak szédült, hanem minden elsötétült körülötte, mintha egy hatalmas, mély gödörbe dobták volna be. Hiába nyitotta ki a szemét, mint egy hátára fordított szarvasbogár, remegve terült el a földön és percekig nem bírt felülni. Görcsösen tapasztotta mindkét tenyerét a földre, attól félt, kifut alóla a talaj, és  mintha a föld őnélküle forogna. Mikor megtudta Vali nagynéni, hogy milyen problémák vannak a tornaórán, azt mondta, nem baj, így legalább nem kap bélcsavarodást. Ilyen hülyeséget tudott mondani, aminek ő akkor kivételesen nagyon örült. Ekkor ő szerette volna kimondani azt a bizonyos szót, akár kérdő mondat formájában is, de inkább hallgatott. 

Felmentették tornából. Ezután a kispadról nézte a többieket, ahogy vidáman ugrálnak, bukfenceznek. Szeretett volna velük együtt szaladni, abban jó volt, gyors és kitartó, de azt sem engedték. Fel vagy mentve. Ülj nyugton, szóltak rá. Nem volt felmentve, akkor sem, amikor néhány év múlva kiszaladt a talaj a lába alól, és nem a tornaórán. Érettségi előtt terhes lett. Az anyja akkor sem állt mellé, a nagyanyja viszont igen, aki csak annyit mondott: ez teljesen normális.

 

Megjelent a Bárka 2018/3-as számában.


Főoldal

2018. június 14.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png