Magyari Barna
Incselkedik az illúzió
ahogy bolygónkat vizsgálja az ének
a föld köntösén átvérzik az élet
ma önmagam meg nehezen találom
vajon hány zseb van a lélekkabáton
bár betűkészletem csupán maréknyi
a mindenséget próbálja bemérni
s emberbalkonomról hosszan nézhetem
DNS-láncon ugat az értelem
zord napon a fény haját meghúzni jó
incselkedik velünk az illúzió
mint a tűzifa hevít az öntudat
ábránd után az ész mindent felkutat
mikor begördül a régi ifjúság
konyhánkban fejtem versről a rím húsát
az asztalon néhány emlék szerve hűl
s a múlt felsálját szétmérem egyedül
Serényen munkál a betűgépész
bűzlő jelenben
a tudat kutat
hová ejtettük
vajon magunkat
anyagi érdek
feketéll kinn-benn
nehéz elszállni
a verssel innen
tehetetlenül
rég ért ennyi vád
nyálát a válság
könnyen köpi rád
osztályoz a jaj
gondokat könnyen
problémák között
habzik a könnyem
mikor inségben
a hit megreped
lelkük foldozzák
szorgos emberek
kopog egy alak
én tudom ki ő
jellemotthonba
a bútorvivő
serényen munkál
a betűgépész
mire összeáll
bennem az ép ész
s belülről ontja
a nagy fényeket
a sejt rostélyán
izzó képzelet
Megjelent a 2012/3-as Bárkában.
