Csomós Szabolcs

Pogány ima

Marék földet morzsolgatok,

szétporladó rózsafüzért,

ujjaimmal kötöm össze

imádsággá őseimért.

Marék földben ki rejtőzik,

pórnép-e, vagy épp a papja,

lázadozó jobbágy, aki

örökre a rögnek rabja?

Lényegtelen kit rejt e föld.

Lehet, hogy egy egész század,

kit markomba zsugorított

a tékozló múlt évszázad.

Egy tizedet megfizetek,

ennyit adtak a semmiért.

ki rendelte, elfogadja

ismeretlen őseimért.

Kállai kettős

 

Megnyúlt árnyú esten, mikor a fájdalom

a fiókba reccsen, hol gömbölyű alom

bújik meg csendben, alszik a zokni halom,

sötétbe olvadnak a tárgyak és hallom

mint adnak a vadnak nyugalmat gyengéden

az angyali szárnyak, csak én őrlöm magam

Istennek malmában, virrasztok jövendőt.

Régmúlt szól a mában, táncolok pengéken,

kifent kaszaélen, testem tömlöcében,

föld és az ég közé feszített kötélen,

rakosgatom lábam teljes vérben állva,

szerelembe esve, rosszat jóra váltva,

igazamért járom mi sohasem kettős,

párban is magányos, a Kállai kettős.

Álom

Zaj dagasztotta nappali

gond illan az éj peremén,

alszik az ember. Álomba

vonva filléres szerepén

tovalibben, száll a liftben

a felhők fölé,

már látja a Bárányt fehér

izzásban, örökös vérben,

félelme oszlik, foszlik a

teste az időtlen térben,

napi keresztjét hajnali

fény fonja köré.

A közöny

Sörös leheletű dobozt

kerget az ónos esőben

az ügyeletes őszi szél.

Ebbe a szürke időbe

ontja a füstöt a csapszék

foghíjas sárga homálya,

tudja, hogy senki sem csap szét

ha léhán csoportosodik

a közöny és az unalom

és a mindennapi mocsok

lomhán mászik az udvaron.

A fal mellett patkány oson,

s az a faldarab még mindig

azon tűnődik egyre, hogy

hulljon-e...

Csillagpofájú szabadság

a rendet is felzabálta,

szomorúlelkű nemzedék

feslett feketére festett

szemét tükrözi ma az ég.

Megjelent a 2012/1-es Bárkában.

 

---