Györffi Réka

Azúrban gázolsz

Vállad holdpalást alatt melegszik,

keserű kezed lassan mozdítod.

Egyszer a nap árnyékot lódít,

átmelegszik a cserép a tetőn.

Aztán párát szusszan az erdő,

kerti dohányvirág függönye lebben.

Majd meghasad az éjszaka,

nem lehet áttörni a rendet,

nem mozdulhatnak már soha,

Akik a földben lepihentek.

Nyári tó

Leszálltak a víztükörre a hattyúk,

lódultak a felhők dél-nyugat felé.

Kishalak úsztak be a tenyerembe,

parázsvörösbe hunyt sugarak között

szerelmem borzongva törölközött.

Lába hosszú ujja besüppedt a fűbe.

Figyeltem az égi szobrász remekét,

mint tűnik el a hosszú ing alatt.

Másra nincs idő, mert ha lekéssük az

utolsó gyorsot, itt kint maradunk,

s vége a tőrhegynyi, finom sajdulásnak,

lentről a hideg jön, fentről szúnyogok.

 

Lyukas dió

Októberi avarban lyukas dió,

Szarka bucskázik a szélben.

Szűk konyhánkban

csikorog a rádió.

Ajtóban állsz, már délután van,

Szakadt atlétád messze világlik,

Ha nem is jövök, úgyis vársz,

fél oldalunk egyre hiányzik.

Nem kiabálsz, magadba fojtasz.

S én leteszlek lassan, mint a keresztet.

Vékony zsinóron a napot

egyre lejjebb-lejjebb ereszted.

Megjelent a 2011/6-os Bárkában.

 

---