Tőzsér Árpád
Magyar szentimentalizmus
Miért sír, kedves jó Kármán?
Féltés gyötri vagy ármány?
Túl földi bajon és lármán,
fellegek ormain járván,
sármányként zokog itt, árván.
Grófné, ön!, ön az az ármány:
párjáért zokog a sármány!
Ó jaj!, hogy karomba zárnám!
Arca nyáj', de keble márvány:
nem lesz az soha a párnám.
Dal egy kis szatócsboltról
Tar Lőrinc vára tán soha nem volt
vár, romnak készült - úri hóbort!
Laktam itt, gyermek, a harmadkorban,
ide lökött a sors, a kóbort.
A gőgös tariak „kicsi tótnak"
csúfoltak. - Sebaj! - mondta sógor -,
én olasz vagyok. - Én meg zsidó! -
szólt ki a boltjából Tari Tódor.
Nem maradt meg a régi Tarból
csak a várrom. S a kis szatócsbolt.
Mit árult benne Tódor bácsi?
Élesztőt, mesét, vészkort, ókort.
Engem szó nélkül eleresztett
a falu. Nem úgy Tari Tódort. -
Őt Buchenwaldból hazahozta,
azt hiszem, az a kis szatócsbolt.
A Vég és az Egész
Arisztotelész-variációk
A balga tettet
(te, a bősz jellem)
mindig úgy vetted:
személyes ellen.
Valaki, s máshol
szűkíti téred,
eléd áll, gátol,
nem enged élned.
S ím, vén korodra
már te magad vagy
magad béklyója:
fele agyadnak.
S a másik fél ész?
Fél-észlelsz? Mit, hol?
Mit lát a Révész
a fél ladikból?
Félnótás kérdés,
felel fél nóta.
Felesel fél ész
s szó-libibkóka:
A Vég az éjfél:
fele a Térnek. -
Fél tér is térfél,
eltelt egy élet.
S az agg bár elejt
ezt-azt: ha felejt,
csak félig, s más fele
elillan másfele.
Odi
Jó költő volt? Lehet!
Catullusba vert csap,
de csak félig, mert csak
gyűlölt s nem szeretett.
„Rosszhiszeműsége"
habzott, mart, mint a lúg.
Égettett s kialudt,
csont-létig leégve.
(S mégis: ha előtünt,
mennyi szép patakot,
dühöt és attakot
fakasztott belőlünk!)
Megjelent a 2011/6-os Bárkában.
