Rhédey Gábor
Kár
F.-nek
Méricskéljük a véletlent,
számítgatjuk, hogy mire elég,
ha egy filmet egyformán
szeretünk. Egyformán?
Talán a túlzások finom
tapintata tartja még életben
érzékelésünk eltompult receptorait.
Helyes válaszokat adunk, unottan,
mert rég szakosodtunk már -
nálunk a megoldások könyve,
talán ezért is nyugszik minden
láthatásunk kölcsönös óvatoskodáson.
Csak enyhén kényelmetlen,
hogy anyagi gondok nélkül,
mégis a létminimum alatt élünk.
Nehéz bevallanom, de élvezem,
hogy nem tudok leszokni rólad:
hogy átfogom a csípőd és fényesre
kopott cseppkövet tapintok.
- - - - - - - - - - - - - - -
Mikor beállunk a zárójelenethez,
neked hibátlan a sminked,
nekem megvan a kellő szótagszám.
Kár, hogy közben menthetetlenül
megváltozott kedvenc filmünk recepciója,
kedvesem.
Hiány
A végleg megvont bizalom,
mint váratlanul jelentkező kalciumhiány:
szilánkosra
tördeli
napjaimat.
A részegen írt üzenetek
és kettéharapott vodkás poharak
szilánkjai közt mesterséges égitestek:
egy kiismerhetetlen város fényei bolyonganak.
Lestrapált bérház méreget a túloldalról:
golyónyomok és műszaki betoldások himlőhelyei csúfítják,
oda kéne ma beszöknöm, ha marad elég bátorságom.
Három óra felé járhat, éjfél után.
Havazik.
Ilyenkor van csak igazán késő
szétküldeni az egyezményes vészjeleket.
Karácsony és Nagycsütörtök napjai vagyunk,
fényévnyi köztünk a távolság.
Hogy visszataláljak hozzád,
kevés minden űrtani ismeret...
Nem utazom tovább, leszállok.
A Hold mindenhonnan egyformán látszik.
Várok
Nem takarítom el a havat, hadd őrizze a lábnyomod.
Még sokáig látom az irányt, amit féltem követni.
Ugyan felírtam, hogy mikor mentél el,
de egy ideje a naptár lapjaival tüzelek.
Nem emlékszem, hogy szerettelek-e,
csak azt tudom, hogy hiányzol.
Kevés dolog ilyen biztos.
Felteszem a teát, megtöltöm az etetőt -
maradék madaraim kénytelenek elhinni,
hogy képes vagyok a gondoskodásra.
Rendszeresen látogat egy vörösbegy,
élénk mellénykéje, mint a hajad színe,
mielőtt miattam sötétre festetted volna.
Hibáink fázósan bújnak hozzánk,
a tél mégsem a gyász ideje,
a tél elfedi a részleteket.
Hiszen a hó nem takaró, a hó nem cukor.
Csak hideg, mértani kristályok tömege.
Elaludni benne a megúszás minősítette esete.
Várok. Tavasszal minden olvadni kezd.
Megjelent a 2011/4-es Bárkában.
