Farkas Gábor
Csendélet nyúllal
A nyúlüreg fölött elterül a tél,
a fagy az ágakat dérrel festi meg.
A nyúl odújából ki-kikacsintgat,
érzi a vadászt, hiába van hideg.
Belőle nem csinál senki pecsenyét!
Hogy őt jóízűn csámcsogva megegyék,
combjából legyen télire szalonna?!
Dühöngött, aztán elkapta a róka.
Csendélet hernyóval
Jól lakott a hernyó, s elaludt egy ágon,
horkolása közben meglepte az álom.
Nem gondolta eddig, hogy egyszer szép lehet,
hogy színes szárnyakkal szelje a kék eget.
Most pedig álmában lepkévé változott,
nem hagy már a földön hernyónyi lábnyomot.
S mielőtt felébredt egy újabb reggelre,
egy madárfióka jóízűn megette.
Csendélet keselyűvel
Kopasz faágon ült egy kopasz keselyű,
kedve néha víg volt, néha meg keserű.
Tegnap vacsorázni hívta a komája,
vágyott is már éppen egy dög-lakomára.
Zebra-tetem lába volt az előétel,
folytatták aztán a szőrével-bőrével.
Csámcsogtak a csonton, s elfogyott a zebra,
de mindkét madárnak elromlott a gyomra.
Csendélet léggyel
Ághegyen ül a légy,
szárnyai kicsikét
megrebbennek.
Ág alatt a tavon
tavirózsa-szirom:
békatanya.
Varangy nyelve csattan,
légy a nyelvre pattan:
jó vacsora.
Csendélet békával
Tóban a béka: leveli,
éppen a párját keresi.
Keresi itt-ott, hova lett:
Előbb oly szépen brekegett!
Tóparton gólya kelepel,
béka-zenére felesel.
Zokog a béka hevesen:
Párom hiába keresem!
