Papírhajó - Primér/Primőr


 Fecske_m__ret.jpg

 

Fecske Csaba

 

Kihalt tintaevők

 

A paca
tintaevő állat.
Pennával kezükben
a pici pacákok
pacákra vadásztak,
vagyis pecáztak.

De jaj!
Mára már kihaltak,
nem élnek már pacák
az irkák lapjain.
Azok a buzgó pecások,
hm, maradnak pacátlan pacákok.
Jutalmuk?
Hogy alliterálnak,
s a vers végén a rím:
nem terem pacát a papír,
ha minden kis pacák golyóstollal ír!


A másik holló meg a másik róka

 

Volt egyszer egy holló,
széles e világon nem volt hozzá hasonló,
hacsak nem a többmillió,
fekete színt bitorló
többi holló.
Ez a páratlan,
sötéten komorló holló
egy szót tudott csupán: kár,
ilyen szegényes volt a szókincse,
hogy fiait rendre intse, ezt mondta,
ezt, ha mérges volt, ha boldog,
bár erre titkán volt ok.
Nem volt szószátyár madár.
De kár, de kár,
nem mondhatta el, mi bántja,
a lába fáj vagy a szíve tán,
hallgatásba merülve ült egy csonka fán,
ahogy egykor La Fontaine
s még korábban Ezópusz megírta
valami időtálló papírra,
ült, csak ült a fán,
a boldogságtól majd szétrepedt,
elárulom hát neked,
amit, gondolom, már mindenki sejt,
csőrében egy jókora sajt,
no, nem sajtboltban vette, csak észre.

Ementáli volt, edami, trappista?
(hosszú lehetne a lista)
erről nem szól a fáma,
fedje hát a régmúlt jótékony homálya.
Mint satu a vasat, szorítja csőre
a sajtot, reszket érte mája, zuzája.
„Nem adom senkinek, én szereztem,
ahogy meg van írva a régi versben,
emlékezem a régi időre,
de én nem leszek olyan dőre,
mint hajdani ősöm,
akin kifogott az átkozott ravaszdi,
a helyzet azóta változott,
madár vagyok ugyan, de nem palimadár,
velem próbálkozni kár.”

Amint ezt végiggondolta hősünk,
máris jött régi ismerősünk,
a róka,
aki kissé meghízott azóta,
hogy mesébe írták.
Jött neszt se ütve, puhán,
hollónk csak ült csöndben a fán,
várta, hogy a róka belekezdjen,
de nagyot tévedett ebben,
a róka meg se mukkant,
azt se mondta, jónapot,
úgy tett, mint aki réges-rég jóllakott
mindenféle finom sajttal,
nem foglalkozik ilyen
holló harapdálta selejttel.

Nem bírta el ezt a holló,
hogy őt itt és most így semmibe veszik,
ráreccsent a rókára: „Kár,
hogy így viselkedsz, te galád!”
„Bizony, kár lett volna, ha tartod a szád,
és nem ejted el a drága sajtot”
- mondta a róka. És erdőszerte
meséli az esetet, hogy pontosan így esett,
nem úgy, ahogy La Fontaine,
mesélte s még korábban Ezópusz,
hiteles csak ez,
ez opusz.

 


 Főoldal

2019. január 15.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázatot hirdet az idei PesTextLáng Zsolt nyerte a Libri irodalmi díjat, a közönségdíj Grecsó Krisztiáné1% a Körös Irodalmi TársaságnakKihirdették a megújult fordítástámogatási pályázat első nyerteseit
Ütőér
Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcáiVári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái
Versek
Fodor Veronika verseiMarczinka Csaba verseiFellinger Károly versei Falusi Márton versei
Prózák
Darvasi László: Egy tehén halálaFiatal írók a bezártságban - Csorvási Noémi: Fontos, hogy ne essünk ki a ritmusbólFiatal írók a bezártságban – Biró Sára: Egy rendszer összeomlása Molnár Krisztina Rita: Gombosdoboz
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA