Ványai Fehér József
A repülőgép és a kenyérmorzsa találkozása
Szitált szavak címmel a Tiszatáj Alapítvány kiadásában, a Tiszatáj Könyvek sorozatban jelent meg Debreczeny György legújabb verskötete. Szerkesztette: Köves István.
A hat fejezet előtt a könyvcímre emlékeztető vers /szószitálás/ a felütés, így, kis kezdőbetűvel, miként más vers- és fejezetcímeknél. A porrá zúzott szavakat szitára (s nem szitárra) teszi a szószitáló, a gesztus akár afféle ars poeticaként is felfogható. A szószita tehát rázogatva van, minek eredményeként „a megfelelő finomságú szita / a megfelelő finomságú szavakat” lyukacsos szövetén átereszti.
A /gyászmunka/ erkölcsi kérdést profanizál, benne lelepleződik, a reklámmédia miként falja föl a magánszférát, az ismétlődések sajátos lüktetést adnak a soroknak, a szabadvers valóban szabad vers lesz. A szöveg a roncsolt nyelv és a bizonytalan élet lenyomata. Az /úgy kell/ abszurdig vitt filozofálgatás, a /tönkrementek/ tabukat döntöget, a pusztulás, pusztítás, elmúlás, betegség, halál leltárát próbálja elkészíteni. Ezt ellenpontozza a /térdhajtás/ humora, amely túlmutat önmagán, elvégre ősibb stíluseszköz annál, semmint hogy egyetlen művészeti irányzat kisajátíthatná.
A líra hagyományos témái (haza, nemzet, szeretet, szerelem stb.) legföljebb háttérként funkcionálnak itt, előtérben az élet „apróságai”, amelyek mégis nélkülözhetetlenek számunkra, ha úgy tekintünk rájuk /hozasson virágföldet – tegyen muskátlit az ablakába/. Persze, a növény mint gyűjtőfogalom többet mond hétköznapi jelentésénél, s a virág mint jelkép köré ciklus szerveződik. A végén elhisszük, hogy – legalábbis a versben – a kenyérmorzsa találkozhat a repülőgéppel, a szépséges kerozinmadárral.
„Jól csak az éjjellátó készülékével lát az ember” – indítja be fantáziánkat a tréfás parafrázis, majd rezignált mosollyal nyugtázzuk a paradoxont: körülöttünk a világ már csak olyan, hogy azt látja, amit látni kíván, „de nem kíván látni semmit”.
Váratlan fordulattal megidéződik Elbert János alakja /a vizet kereste/, akinek rejtélyes halála régóta foglalkoztatja a közélet iránt érdeklődőket. Emlékezzünk:
az ismert irodalomtörténész a nyolcvanas évek elején fulladt Siófokon a bokáig érő vízbe… Politika szivárog a textusba /nem és nem – értesítés/, de elbírja. Csakúgy, mint a /hódolat a rendszerváltásnak/ esetében, amely automatikus versbeszéd, a művész hosszan és érzékletesen sorolja vesszőfutásának epizódjait, a végén mégis győz az önfegyelem.
A kortársaság című fejezetben jönnek a kortárs költők verseiből készített kollázsok, amely „eljárás és technika” Debreczeny György egyik specialitása. Számomra kellemes meglepetés, hogy a sokat szereplő irodalmárok mellett fényszórót irányít a tehetségesnek tartott, de ilyen-olyan okokból a pálya szélére sodródott művészek produktumaira is.
Kollázs után hommage, sőt egyszerre mindkettő, bizonyítva, hogy lehetséges. Főhajtás Térey János, Szentkuthy Miklós, Ady Endre s mások előtt, s mi elhisszük, hogy mondjuk a szimbolizmus a XXI. századból értelmezhető, megérthető, sőt felülírható.
Karácsony-blokknak nevezem el az egyik legnagyobb ünnepkörünkről szerkesztett be- és el-nem-fogadás-történetet, amely sejthetően személyes emlényekből táplálkozik. Különben számomra mindegy is, hogy az anyag életrajzi elemekkel dúsított-e, avagy sem, a lényeget illetően a hangütés nem tiszteletlen vagy megvető, hanem a szabad önkifejezés eszköze.
Megsüvegelendő, ha Debreczeny György ismeri a nagy elődök életműveit, sőt alkalomadtán újragondolja egyik-másik opust, de a könyv hátralevő részében megbizonyosodhatunk arról, hogy képes túllépni a reflexiókon, összetéveszthetetlen saját hangon intonál. /senki nem tehet semmit – méricskéljen jól – ó, szerelem!/ Rá jellemző, paradox módon a /kis gyermekdalocskák/ az elmúláson mélázik.
A „kabátok” ciklus arról árulkodik, hogy poétánk azonosul azzal a legújabb kori felfogással, amely a magyar költészetet megszabadítaná a mellfelszaggató érzések kifejezésétől, a küldetéstudatos zöngeményektől. A poézis tárgya lehet akár egy slusszkulcs vagy kutyanyakörv, s a kigombolt kabát szempillantás alatt kigondolt kabáttá változhat. Elmozdulunk a tányérsapkák, kalapok, ingek, pólók felé, s a sorok mögül kisejlik a személyes történelem. A „krisztinavárosi séta” antivers, hagyományos értelemben vett ihlet biztosan nem kellett hozzá, viszont cserében eltanulhatjuk, hogyan lehet jó antiverset írni.
A kutya téma szintúgy tematizálódik, a /verspor/ vers a versről, a pandémia és karantén állapotfestése társadalmi problémákat feszeget. Az /alulírott nagy tisztelettel/ a digitális bürokráciát gúnyolja ki, mert az bizony nem lett kevesebb, hanem több. Az /a gyökér pusztulása/ olvasása kezdetekor aligha számíthatunk arra, hogy majd szakszerű leírást kapunk arról, a fák miként képesek benőni a földalatti csatornákat, és nem unjuk.
Debreczeny György: Szitált szavak, Tiszatáj Alapítvány, Szeged, 2025., 3250 Ft
