Megkérdeztük

 

Kubiszyn_Viktor.jpgA szerző fotóját Leah Hendrick készítette

 

Megkérdeztük Kubiszyn Viktort

 

„Hiszem, hogy az írás segít tükörbe nézni”

 

 

Hat év telt el Kubiszyn Viktor saját tapasztalatain alapuló Drognapló című regényének első kiadása óta. Az irodalmi igényességgel megkomponált, szociografikus mű kendőzetlenül beszél társadalmunk egyik legerősebb tabujáról: a kábítószer használatáról, annak következményeiről, a függőség szorításából való szabadulásról, a gyógyulni akarásról. Az önpusztító életmódot több éve maga mögött tudó íróval most jövőbeni terveiről, moszkvai tapasztalatairól, az írás egészségmegőrző hatásáról, vagyis egy új, tiszta életről beszélgettünk.

 

Közel másfél évtizedig voltál életelvonáson – többek között a kannás borral, a fűvel és a heroinnal ápoltál szenvedélyes-veszélyes viszonyt. Drognapló című regényedet már józanul írtad. Mennyit változott az évek során az önmagadról alkotott kép, s az élethez való hozzáállásod?

Hat éve még nagyon friss volt a józanságom, a könyv megszületése előtt nem sokkal jöttem ki a ráckeresztúri református drogterápiás otthonból, a rehabról. Azóta folyamatosan fejlesztem magam, célokat tűzök ki, és minden egyes nap megdolgozom azért, hogy tiszta maradjak. Az állandóság és a biztonság hiányát korábban szerekkel pótoltam, most azt vallom: a boldogság nem tevékenységhez, emberekhez, pláne nem szerekhez köthető. A boldogságot nem várhatom semmilyen külső körülménytől.  A spirituális út, amelyre léptem – megtértem – segít abban, hogy megtaláljam a békét akkor is, amikor padlón vagyok, és hogy elviseljem a mélypontokat józanul. Időközben sokan bátorítottak, hogy írjak irodalmi jellegű szövegeket – a Drognapló óta két regény, a Foglaltház és az Oroszrulett került ki a kezeim közül.

 

drognaplo.jpgMielőtt e két utóbbi regényedről beszélnénk, ejtsünk még pár szót a Drognapló-körutakról is, merthogy 2012 óta drogprevenciós-jellegű beszélgetésekkel járod az ország iskoláit, börtöneit. Kesztyűs kézzel bánnak veled, vagy azért megtalálnak a húsbavágó, provokatív kérdések is?

Általában nyitottan és érdeklődéssel fogad a közönség mind az iskolákban, mind pedig a börtönökben, és máshol is. Sokan igénylik a szenvedélybetegségről, a függőségről vagy úgy általában a drogokról való kommunikációt. Időközben rádöbbentem, hogy hazánkban szinte minden ember kapcsolati hálójában van olyan, aki valamiféle függőséggel – alkoholizmus, szerencsejáték – küszködik, vagyis pusztítja önmagát és a környezetében élőket. A beszélgetések során számos pozitív visszajelzést kapok: a tizenévesek magukra ismernek a könyv bizonyos szakaszaiban, a hozzátartozók pedig arról számolnak be, hogy a Drognapló nagymértékben segíti őket, hogy megértsék drogproblémákkal küszködő ismerőseiket. Vannak olyanok, akiket pont a könyvem sarkallt arra, hogy változtassanak az életükön – ez a szívemhez legközelebb álló visszajelzés. A Drognaplóban nem az én személyem, az én személyes történetem az érdekes – fontosnak tartom, hogy azokat a tapasztalatokat, amelyeket a függőségem szakaszaiban és a felépülésem alatt szereztem, továbbadjam, és ezzel segítsek másoknak, ugyanakkor nekem is segítenek a prevenciós eszmecserék, hiszen karbantartják a tisztaságom.

 

Naplószerű feljegyzéseket, esztétikai, filmelméleti eszmefuttatásokat egyaránt tartalmaz a „zóna”-mű, ráadásul stilisztikailag is meglehetősen összetett: hol lírai, versszerű, hol pedig a dokumentarista prózához közelít.

Nem akartam dokumentarista művet létrehozni, nehéz is lett volna, hiszen sok mindenre nem emlékszem pontosan a függőségem idejéből. A cél az volt, hogy a saját történetemen keresztül mutassak be egy létező problémát. A kollázs-technika, vagyis a különböző műfajú szövegek egymás mellé illesztése tűnt a legideálisabbnak. William S. Burroughsnál, (Meztelen ebéd, A narkós) bukkantam rá az úgynevezett cut-up methodra – úgy éreztem, a technika a Drognaplóhoz is passzolna. A Drognapló számos archív, még kamaszkoromban írt szöveget tartalmaz, de filmelméleti eszmefuttatásokat éppúgy beleolvasztottam, mint a rehabon terápiás céllal készült írásaimat.

 

A 2015-ben megjelent Oroszrulett szintén valós élményen alapul – a magyarénál egy jóval keOroszrulett.jpgményebb dzsanki (kábítószerfüggő) kultúrával szembesíted az olvasót.

Négy évvel ezelőtt látogattam el Moszkvába, ahol józan minőségemben a szerhasználók teljes palettájával találkoztam. Az Oroszrulettben azokat a lelkiállapotokat, gondolatokat és érzéseket írtam le fikció keretein belül, amiken az utazás során végigmentem. A történet során a főszereplőt folyamatos kísértések érik, hogy újra anyagozni kezdjen. Kíváncsi voltam, hogy vajon tudok-e valós élményekből táplálkozva fikciót írni.

 

Írói eszköztárad, egyáltalán az íráshoz való attitűdöd változott valamit az évek során?

Az Oroszrulettnél már sokkal jobban figyeltem a szöveg minőségére, számos szépirodalmi alkotásra utaló intertextus található benne. A Drognapló esetében a szöveg csiszolgatása volt a legutolsó szempont – vulgáris szavakkal tarkított, nyers, vegyes nyelvhasználat jellemzi, de utólag úgy gondolom, hogy a túlcizelláltság hiánya jót tett a szövegnek, hitelesebbé tette a szöveget.

 

Számodra mit jelent az írás? Önismeret, ventilálás, esetleg szembenézés a múlttal?

És őszinteség, törekedés a változásra, valamint hivatás… Célt és értelmet ad az életemnek, ha a műveim pozitív gondolatokat indítanak el a befogadóban. Diákokat is szoktam bátorítani arra, hogy jegyezzék le gondolataikat, érzéseiket, pörgessék ki magukból a problémáikat. Hiszem, hogy az írás segít tükörbe nézni. Az írás aktusa módosult tudatállapot, számomra a sóvárgás levezetése is, mert hasonlít bizonyos mesterségesen előidézett állapotokra. Olyan, mintha fejben anyagoznék, mintha kábítószer nélkül hoznám magam olyan lelki-mentális állapotba, ami a drogos életformához és élményekhez kötődik.

 

Várhatunk tőled nem a drogról szóló irodalmi munkát a közeljövőben?

Persze! Számos műfajban szeretném még kipróbálni magam, a zsáner történetektől elkezdve a versekig. Írtam időközben novellákat és Kísérlet címmel színdarabot is – utóbbit a rákospalotai közösségi színházban játsszák; szerhasználó színészek önmagukat alakítják a saját történeteiken alapuló fiktív darabban. A következő projektem ismét egy regény lesz.

 

(Kérdezett: Jónás Ágnes)


Főoldal

2017. szeptember 15.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Csontos János verseiZalán Tibor verseiCsider István Zoltán slamjeiKiss Judit Ágnes limerickjei
Prózák
Kiss László: Tisztelt Miniszterelnök Úr!Kiss Judit Ágnes: A női princípiumFekete Vince humoros prózái Hagymavágás gyorsan, egyszerűen
Kritikák
„Szemétdomb az egész világ”Minimalista körkép - Fekete Vince válogatott kötetérőlÁll a bálAz apokalipszis táncosai
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: Rendezés
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA