Megkérdeztük

 

Z__vada_P__ter_meret.jpg 

 

Beszélgetés Závada Péterrel

 

 

Közismert tény rólad, hogy először álnéven küldted el a verseidet az irodalmi folyóiratoknak. Mikor érezted azt először, hogy alanyi jogon teljes értékű alkotóvá váltál?

Azt hiszem, ez lépésről lépésre történt. Épp azért küldtem álnéven, hogy alanyi jogon közöljék a verseimet, ne pedig a nevem miatt. Persze elég lekicsinylő azt feltételezni nívós irodalmi lapok szerkesztőiről, hogy csak a vezetékneve miatt fogadnak be valakit. Talán pontosabb úgy, hogy jobban odafigyelnek rád. Szóval az első lépés épp az álnéven történő megjelenés volt. A második a Libri ajánlata a kötetre, ami már Závada Péter néven jelent meg. A harmadik lépés az lehetett, amikor már el mertem menni Apámmal egy közös felolvasásra, mert nem éreztem cikinek, nem feltételeztem, hogy csak miatta hívnak. A rapzenében és a slamben természetesen már sokkal korábban éreztem hasonlót, hiszen ott részben Újonc álnéven szerepeltem.

 

A három évvel ezelőtt megjelent első köteted jelentős közönségsikert aratott, a szakmai fogadtatás inkább vegyes volt. Most, a Mészben teljesen más versbeszéddel jelentkeztél. Mennyiben külső és mennyiben belső indíttatású ez a változás?

ahol_megszakad.jpgAz Ahol megszakad szakmai fogadtatása valóban vegyes volt, de jelentek meg szép számmal pozitív kritikák is. A Mész hangja nem ismeretlen, egyfelől az előző kötet szabad verseivel mutat rokonságot, másfelől általában köthető bizonyos kortárs angol-amerikai lírai hagyományokhoz, illetve a hazai fiatal líra néhány stílusjegyét is felmutatja. Ez részemről abszolút tudatos döntés volt, mivel úgy éreztem, hogy a rímes, metrikus formakánonhoz már nem tudok mit érdemben hozzátenni.

 

Miért a szabadversek felé vetted az irányt? Értelmezhetjük ezt a költő és a slammer közötti markáns különbségtételként is?

Fontos volt, hogy különbséget tudjak tenni a felkérésre születő, dalokhoz, slamekhez vagy színházi előadásokhoz készített szövegeim és a magamnak írt verseim között. Talán ezért is hagytam el versben a kötött formákat. Ugyanakkor a rapszövegekben vagy a slamekben máig alkalmazom őket. Sőt, az sem biztos, hogy nem fog soha újra érdekelni a szonettírás. De úgy érzem, jelenleg tágasabb mozgásteret nyújt a szabad vers.

 

A Mészben a múltat, veszteséget, a magányt, a gyászmunkát követhetjük végig. Miért éppen most jött el az ideje, hogy az emlékezés problémájával foglalkozz?
Egy hosszabb periódus lezárulni látszik az életemben. Sok személyes, családi vonatkozása van ennek. Az egyik legfontosabb – talán nem vagyok túl indiszkrét, ha megemlítem –, hogy elkezdtem terápián is foglalkozni a múlt eltemetett traumáival. Ez az aktív munka tette lehetővé a saját motívumhálóm feltérképezését és a szembenézést az elmúlt húsz év nehézségeivel.

 

A köteten való munka ebben segített, mélyebbre taszított, vagy a mélyebbre taszítást követően segített?

Egymást segítették ezek a folyamatok. Az ülések kellően bizalmas közeget teremtettek az emlékezéshez, a szövegekkel folytatott munka pedig ezeknek az emlékeknek az átdolgozásában bizonyult hasznosnak.

 ZavadaPeter_Mesz.jpg

Ugyanakkor ha hasonlóságot is említenem kellene a két kötet között, az a térhez való viszonyod. Az én értelmezésem szerint a természeted nem tűr üres helyet, mintha egy régi fizikai elméletet, tézist a saját életedbe emeltél volna be. Mi a baj az ember, az élet nélküli terekkel?

Foucault heterotópia elmélete alapján a középkor a “helymeghatározás kora” volt, majd mikor Galilei
a 16. században kimondta, hogy a világmindenség része vagyunk, vertikálisan is egy végtelen rendszerben helyezte el az emberiséget. Ettől kezdve a “kiterjedés korát” éltük egészen a 20. századig,
és ezzel együtt jelent meg az ürességtől való félelem, a horror vacui. A modern kor a “szerkezeti helyek kora”: a kommunikációé, a hírközlésé, a közlekedésé. A mai kor tehát egy háló, ami összeköti és különböző szerkezetekbe helyezi el az egyes tereket. Tehát a szerkezetben elfoglalt helyünk definiál minket is. Ha ez felszámolódik – lásd üres, ember nélküli terek –, ismét erőt vesz rajtunk a szorongás.

 

Slammerként a te, ti munkátokban sokkal nagyobb szerepet kapott egy sajátságosan magyar, társadalomkritikus hagyomány. A lírádban tudatosan kerülöd ezt?
Amerikában nemcsak, hogy régre visszanyúló hagyománya van a társadalomkritikus slam poetrynek, hanem a kontinens slam-hagyománytörténetét tekintve egyenesen az efféle tradícióval mutatja a legközvetlenebb folytonosságot. Amellett, hogy a beat-költők performanszai nyilván nagy hatással voltak a slam kialakulására, nem szabad elfelejtenünk, hogy a műfaj ugyanúgy gyökerezik a fekete emberi jogi aktivisták szónoklataiban, mint az afro-amerikai munkadalokban vagy a baptista lelkipásztorok prédikációiban. A huszadik század harmincas éveiben a Harlem Renaissance, vagy később a hatvanas években a Last Poets nevű formáció sem volt mentes a hasonló társadalomkritikus felhangoktól. Az USA-ban egyébként majdnem minden társadalmilag hátrányosan megkülönböztetett csoport képviselteti magát a slam rendezvényeken. Tehát nemcsak a fekete, ázsiai vagy latin egyenjogúság és az antirasszizmus visszatérő téma, hanem például az LGBTQ társadalom jogai és a feminizmus is. Magyarországon egyelőre ennek egy sokkal kezdetlegesebb, puhítottabb verziója zajlik, ami sokszor kimerül az aktuálpolitikai utalások, szóviccek puffogtatásában. A lírában ugyanakkor tudatosan kerülöm a politikát. Számomra  a közéleti és közérzeti költészet funkcióját jelenleg a slam poetry tölti be – véleményem szerint klasszisokkal hatásosabban annál, mint ahogy az a politikai költészetnek az utóbbi időben sikerült.

 

Egy ismerősöm a minap hosszan áradozott a kedvenc költőiről, slammerjeiről, költő-slammerjeiről. A felsorolás végén hozzátette, hogy hát úgy egyébként is, csak rájuk kell nézni. Több portál összegyűjtötte 5-ös, 10-es listán az előnyös külsejű előadókat. Érzed annak bármilyen szerepét a pályádon, hogy nem csak egy fokkal vagy szebb az ördögnél?

Véleményem szerint ezek a listák végtelenül szexisták voltak, és semmi közük nem volt az írások színvonalához.

 

Éppen erre gondolok én is. Hogy elindult egy a munkásságotokon kívül álló folyamat, ami sokszor nem a művészetetekről szól. És nyilván az érdekelne, hogyan viszonyulsz ehhez.
Engem ez őszintén szólva nem érdekel, így nem is nagyon veszem észre ezeket a tendenciákat. Nekem az a dolgom, hogy minél jobb szövegeket írjak.

 

A saját sikeredhez hogyan viszonyulsz? Pörög a karriered, úgy tűnik, sikere van/lesz a Mésznek, rengeteg fellépésed van. El tudsz ettől vonatkoztatni a munka során, hogy sose ismételd magad, hogy ne állj bele a Závada Péter-ségbe, vagy ez is jár bizonyos fegyelemmel és énmunkával?

Szerencsére nem igazán forog fönn a veszélye annak, hogy elszállok. Az viszont annál inkább fenyeget, hogy nem tudok örülni a megérdemelt sikereimnek. Épp az jár énmunkával, hogy ha, teszem azt, megjelenik valamelyik írásomról egy kritika, ami kilencven százalékban dicsér, de a maradék tíz százalékban megemlít néhány kifogást, akkor ne rögtön a kifogással foglalkozzam, vagyis hogy a jóra is épp olyan élesen emlékezzem, mint a kellemetlen dolgokra.

 

Végül találtál jogos kifogást abban a tíz százalékban? Netalán olyat, amit aztán meg is fogadtál?

Mindig elgondolkodom rajta, hogy releváns-e a szóban forgó kritika. Ha az illető kritikus láthatóan ismeri a könyvet, a kifogásai pedig szakmai szempontokat érintenek, illetve – és talán ez a legfontosabb – ha nem érzem rajta a személyes elégtétel felfokozott vágyát, akkor nagy eséllyel megfontolom, amit ír. Ugyanakkor sokat köszönhetek azoknak a kritikusaimnak is, akik az első kötetem kapcsán támadtak, olykor elég kíméletlenül is. Nem is tudják, mennyit segítettek.

 

(Novák Zsüliet)


 Főoldal 

2015. szeptember 30.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái Csehy Zoltán tárcái
Versek
Orcsik Roland verseiZalán Tibor: Utazás KínábólJenei Gyula: TávlatBék Timur: Entrópia
Prózák
Háy János : Az új nőDarvasi László: Az idő szagaPatak Márta: Mindig péntekGéczi János: Utalólapok
Kritikák
Egyetemi görbetükör - a Mágneshegyről Hümmögni a végén - Bocsáss meg, GinsbergAz elidegenedés manifesztációiFülszöveg, két szólamra
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA