Megkérdeztük Iancu Laurát
A Magyar Művészeti Akadémia tagja vagy. Milyen kötelezettséggel jár ez a tisztség?
Rendszeresen részt veszek az Irodalmi Tagozat ülésein és az ott felmerülő különféle ügyek bonyolításában, konkrét feladatok elvégzésében. Boldog vagyok, ha – munka mellett – az MMA művészeti, kulturális programjain is részt vehetek, de legfőképpen az alkotómunkában törekszem teljesíteni „kötelezettségeimet”. Egyszóval az alkotás a dolgom.
Gyűjtöttél meséket, néprajzzal foglalkozol igen magas szinten. A magyarság, magyarságtudat megélhetőségéhez fontos az ősi elemek ismerete, állandó felülvizsgálata? Hozzásegít a tudatos élethez, az identitás megszilárdításához?
Néprajzkutató vagyok, általában a vallással, szűkebben a népi vallásossággal foglalkozom. A vallás ősi jelenség, vannak archaikus elemei, de én alapvetően a jelenkori vallásosságot kutatom. Magyarság- és identitáskutatással nem foglalkoztam. A kérdésedre a magánvéleményem az, hogy igen, a múlt ismerete, megvallása fontos, de ez önmagában még nem eredményez szilárd identitástudatot. Ellenben abban biztos vagyok, hogy az identitás (mint olyan, önmagában, ha van, akkor): szilárd. Én legalábbis nem sodródni akarok néhány évig, évtizedig, hanem zarándokolni.
Milyen gyakran térsz vissza szülőhelyedre, Magyarfaluba? Az a világ legcsodálatosabb helye? Ha igen, miért?
A kutatómunka fázisainak a függvényében változó, hogy milyen sűrűn jutok haza, az évi 2-3 alkalom az átlag. A mai Magyarfalu nem gyermekkorom Magyarfaluja. Az a Magyarfalu itt van velem. Velem jött. Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mit érzek Magyarfalu iránt, aki otthon maradt. Vannak érzések, amelyeket nem tudunk megosztani egymással.
Hol találtad a legutóbb megjelent drámaköteted, a Petrás Incze János témáját?
2013-ban volt Petrás születésének 200. évfordulója. Emlékezni akartam rá és tisztelegni előtte.
Petrás Incze János a tizenkilencedik században élt, moldvai katolikus pap, nyelvész volt, akit meggyilkoltak. Nyugodtan mondhatjuk azt rá, hogy polihisztor volt, a magyarság szolgálatában. Látsz az ő tevékenysége, elszántsága és a te tevékenységed, elszántságod, magyarságmegőrzésed közt kapcsolatot? Példaképként tekintesz rá?
Voltak, vannak közös problémáink, de a helyzet nem azonos. Valóban szolgálta a magyarságot – de ezt csak innen, a 21. századból visszapillantva nevezhetjük így. Petrás élte a magyarságát. És ebben, igen, a példaképem. Nem őrzöm, hanem élem a magyarságomat. Azt sem tekintem őrzésnek, mentésnek, hogy felgyűjtötte és lejegyezte a moldvai magyar népköltészet egy részét. Ezt a munkát azért végezte el, mert a helyi folklórt meg akarta ismertetni az anyaország lakóival is. Kapcsolatot akart létesíteni a moldvai magyar közösség és a magyar nemzet között. Kis túlzással egy személyben vezette át a moldvai magyar közösséget a végzetes 19. századon. Nem sorolom tovább: azért vagyunk, mert ő volt. Tehát számomra több mint példakép. Egyébként a papságnak kellene példaképet látnia Petrásban. Evangéliumi ember volt.
Az elmúlt években született drámák inkább jelenkori társadalmi problémákat vesznek elő, azokra reagálnak, mint például Spiró György, Tasnádi István darabjai. Szükséges szerinted a jelenben elővenni a múlt történelméből eseményeket és közzétenni drámai szövegekben? Visszatérhet a történelmi dráma a kortárs magyar irodalomba?
Nem vagyok drámaíró. A könyv nem dráma, hanem Petrás-dráma. Az író arról ír drámát, regényt, amihez affinitása van, ami megszólítja, ami foglalkoztatja. Ki erre, ki arra érzékeny. Mi a múlt? Amit most írok, azt Te csak holnap fogod olvasni. A jelen nem egyéb, mint múlandóság. Számomra nem az volt a kérdés, hogy szabad vagy sem történelmi drámát írni a 21. században, hanem az, hogy méltó vagyok-e arra, hogy Petrás személyiségét, szellemiségét megidézzem, megrajzoljam. A művészetben nincs idő. Szépség van. Igazság és jóság van.
A drámád nyelvezetében és szerkezetében klasszikus formákat és megoldásokat követ. Ragaszkodtál ahhoz, hogy a darab a hagyományba illeszkedjen, és nem kísérletezésnek szántad, röviden, a történet fontosabb volt, prioritást élvezett a szerkezettel, formával szemben?
Petrás története, személyisége egyszerre nagyon világos és rejtélyes. A formát is és a nyelvezetet is Petrásra szabtam. Nem a történeti hitelesség és nem a formai tökély megvalósítása lebegett a szemem előtt, amikor a könyvet írtam, hanem az, hogy minél kisebbet tévedjek személyiségét, szellemiségét illetően. Befele hallgatóztam, befele figyeltem. Nem vagyok professzionális író, de a dráma szerkezete nem a véletlen műve, a forma „megtalálását”, a tartalom „megalkotását” hosszadalmas munka előzte meg. Valóban, Petrás korának (19. század) a nyelvezetét szólaltattam meg, de ez nem hagyományőrzés és nem népieskedés. Ez a magyar nyelv.
Milyen előtanulmányokat végeztél a dráma előtt?
Petrás folklorisztikai munkásságáról már az egyetemen tanultunk. Az általa jegyzett és eddig ismert írások mellett elolvastam minden olyan korabeli (főként magyar) feljegyzést is, ami a moldvai katolikusokkal, esetleg Petrással kapcsolatos. Természetesen Moldva, majd Románia, valamint a katolikus egyház 19. századi történetétébe is beleástam magam. És persze, drámákat olvastam.
Ayhan Gökhan
