Chován István
A megtartás módozatai
Ekler Andrea : „ A közöny az ördög karosszéke"
A Felsőmagyarország Kiadó Vízjel sorozatában megjelent kötetébe tanulmányokat, esszéket, kritikákat válogatott egybe Ekler Andrea. Sokszínű, gazdag a gyűjtemény. Elmélyült, tudományos igénnyel született tanulmányok mellett rövidebb írások, recenziók, könyvismertetések sorjáznak. Mégis összeköti őket valami. Az a feltétlen hit, elkötelezettség, amelyet szerzőjük így fogalmaz meg: „Abszolút mértékben hiszek morál és esztétikum együttes jelenlétének lehetőségében, létezésében a műalkotásban éppúgy, mint szakszerűség és emóció találkozásának lehetőségében, szükségességében a kritika terén." Ezt a kettősséget Ekler Andrea következetesen szem előtt tartja, bármiről írjon is: egy költői pályáról, verses- vagy éppen prózakötetről.
A kötet írásainak szellemi foglalatát adja a bevezető tanulmány. A Cselekvő értelmiség nem csupán a Cselekvő irodalom című tanulmánykötet címét idézi meg, amelyet Görömbei András tiszteletére állítottak össze tanítványai, hanem Ekler Andrea személyes hitvallása is. Hisz abban, hogy az értelmiségi lét nemcsak társadalmi státuszt, hanem hivatást, felelősséget is jelent. Írásában látleletét adja korunknak, melyben a politikusok elvesztették a beléjük vetett bizalmat, és amelyben így felértékelődik az írástudók minden megnyilatkozása. Fontosnak tartja, hogy cselekedjenek, megszólaljanak, ha szükségét érzik. Ez a feladatvállalás azonban soha nem lehet öncélú. Felelősségtudattal kell párosulnia. Úgy véli, hogy ha „egy nemzetnek, közösségnek nincs saját kultúrája, elenyészik nyelve, identitása, léte a relativizmus ködébe vész". Ez a féltés motiválja írásait. Számot vet kultúránk értékeivel, aggódva emel szót nemzeti hagyományunk védelmében, szellemi igényességünk megőrzése érdekében. Ebben a folyamatban kiemelt szerepet szán a mindenkori olvasónak, így értelemszerűen saját olvasójának is. Németh Lászlót idézve bízik abban, hogy lehet igényes olvasóközönséget kinevelni, és meg lehet szerettetni a minőségi irodalmat, művészetet.
Ekler Andrea írásait tudományos felkészültség és empátia egyaránt jellemzi. A rendszeres újraolvasás igényével közelít Németh László életművéhez. Az Irgalom című regény elemzésekor gazdag elméleti hátteret mozgósít. Genette gondolatai nyomán a név átalakulásának, a felcserélt nevek, a névazonosság, a névmási megnevezések narratológiai funkcióit vizsgálja elmélyülten, de nem öncélúan. Megfigyeléseinek segítségével Kertész Ágnes és édesapjának viszonyát tudja árnyalni. Vizsgálja a regénybeli tér- és időstruktúrákat, a prousti asszociációs technika szövegszervező szerepét, Michael Riffaterre szubtextus-fogalmának segítségével pedig a szövegbe illesztett dokumentumok vagy belső, fiktív beszédek jelentésgazdagító hatását is. Ekler Andreát azonban nemcsak a szakmai felkészültség jellemzi. Írásainak jellegadó vonása a személyes hang, az esszészerű fogalmazás. Az Ágh István kötetéről írott kritika bevezetőjében ezt olvashatjuk: „Úgy vélem, ez a tudósok és művészek kora. Előbbiek fizikai valónk, utóbbiak emberi mivoltunk megőrzésében tesznek szolgálatot. (...) Akárhogy is, ők kapják a legkevesebb figyelmet." Ebben a szellemi környezetben tarthatja különös fontosnak, figyelemreméltónak a kötet verseit.
„A közöny az ördög karosszéke" írásai szervesen felépített ciklusokba tagolódnak, jól mutatva Ekler Andrea érdeklődésének irányvonalait. Az 1956 ötvenedik évfordulójára megjelent könyveket szemlézve számba veszi Nagy Gáspár, Buda Ferenc, Ágh István, Szőcs Géza emlékező írásait, verseit. Maga is szembesül a történelmi múlt fontosságával. Kiemeli, hogy meg kell tanulnunk emlékezni, kérdezni és odafigyelni a kérdésekre.
A következő ciklust Ekler Andrea Németh László sokszínű életművének szenteli. Újraértelmezi a szépprózát éppúgy, mint ahogy az esszéírói munkásságot is áttekinti. Németh László világirodalmi témájú tanulmányait új kiadásban kötetbe is szerkeszti Ekler Andrea. A kötethez írt utószóban kiemeli, hogy Németh László csillapíthatatlan tudásszomjával, szüntelen érdeklődésével szellemi „pajtáskodásra, párbeszédre hív", minden írásával olvasókat szeretne nevelni. Az életmű elmélyült vizsgálata fogalmaztatja meg Ekler Andreával egy kritikai kiadás halaszthatatlan szükségességét. Ismerteti Monostori Imre és Bertha Zoltán Németh László szellemiségével foglalkozó köteteit, kitekintve ily módon a kutatás legfrissebb eredményeire is, melyek tovább árnyalják történeti, politikai, eszmetörténeti témájú írásairól alkotott képünket. Kiemelt hangsúlyt kap a „mélymagyar" elnevezés összefüggéseinek és keletkezéstörténetének, valamint Németh László zsidósághoz fűződő viszonyának szemléletes bemutatása. E ciklus záró darabja Nagy László szellemiségének, organikus egységet létrehozó lírai univerzumának ma is érvényes mondanivalójáról elmélkedik a költő születésének nyolcvanadik évfordulóján.
Szomorú aktualitás fogja össze a Főhajtás című ciklus szövegeit. Olyan alkotókról emlékezik meg ezekben Ekler Andrea, akik nem titkoltan közel állnak a szívéhez, akiktől irodalmi, olvasói eszmélkedése során iránymutatást, szellemi útravalót kapott, akik azonban nincsenek többé köztünk. Rövid időn belül egymást követő haláluk az egyetemes magyar irodalom vesztesége, de az itt olvasható pályaképek, recenziók, „szubjektív jegyzetek" vagy „tűnődések" arról tanúskodnak, hogy a személyes élményekkel gazdagodott egyéneké is. Sütő András életművének formálódását áttekintve Ekler Andrea dacos büszkeséggel vallja meg, hogy „nem kell lesütnöm a szemem, hisz sokakat ő eszméltetett rá, mi a különbség a kiáltás jogáért való fohászkodás és az eszetlen ordibálás között." Sütő esszéit olvasva azt a felelősségtudatot hangsúlyozza, amelyek olyannyira áthatják szerzőjük írásait, bármiről szóljanak is: kihaló falvakról, a nyelvi-kulturális megsemmisülés fenyegetéséről vagy a széthúzás tragikus következményeiről. Lázár Ervin naplójegyzeteiben az író egyedi nyelvi világa ragadja meg, az állandó „nyelvi úton-lét" élménye, az, hogy „hogyan válik sajátjává a nyelv az álombeli szavaktól a megőrzötteken keresztül a felfedezettekig, a megértettekig, a megalkotottakig". Kiemeli, milyen figyelemmel szól Lázár Ervin a töltőtollakról, az írói lét e csendes mellékszereplőiről, alkotótársairól. Ekler Andrea szeretettel olvassa Nagy Gáspár Berzsenyitől a kor- és pályatársakig, barátokig ívelő „vallomásos irodalomtörténetének" a „rengetegből érkező szavait" éppúgy, mint a pályakezdésről vagy a fociról szóló emlékezéseket, másik kötetében pedig az összegyűjtött versek ismerős sorait, mert azok egy tisztaságot sugárzó egyéniséget őriznek meg a hátramaradottak számára.
Útjelzők címmel napjaink íróinak, költőinek kötetei között tallóz Ekler Andrea: egyaránt szakértő tudással ismertet, összefüggésbe helyez verseket, esszéket vagy drámai műveket. Ennél azonban többet is tesz: az épp értelmezett műve(ke)t mindig ajánlja is olvasójának. Csoóri Sándor Visszanéztem félutamról című válogatása kapcsán meggyőzően szól a népi kultúrában rejlő személyiség- és közösségformáló erőről, kiaknázandó szellemi energiáról. Bemutatja Buda Ferenc mesterségbeli tudásról bizonyságot tevő, sokrétű irodalmi hagyományt felhasználó költészetét éppúgy, mint a Szepesi Attila líráját gazdagon átszövő motívumrendszert, formai sokszínűséget, játékosságot. Kovács István munkásságában leginkább a történelmi és személyes emlékezet egymást erősítő szerepét érzi feltárandónak, amelyben hangsúlyos szerepet játszanak az 1948-49-es forradalom és szabadságharc alakjai és a hozzájuk kötődő jelképek. A fiatalabb alkotók közül érzékenyen vázolja a kárpátaljai Penckófer János egyéni és közösségi sorsvállalást a középpontjába állító művészi törekvéseit, elemzi Nagy Gábor és Falusi Márton versesköteteit.
A kötet záró ciklusának (A gondolkodás öröme) írásai irodalomtörténeti munkákról szólnak. Ekler Andrea egyaránt szívesen gondolkodik együtt Ács Margittal, Tóth Erzsébettel, N. Pál Józseffel vagy Sipos Lajossal, legyen szó Tamási Áronról, Kányádi Sándorról, Szilágyi Domokosról, Camus-ről, Czeslaw Miloszról, vagy éppen a Püski családról vagy Latinovits Zoltánról. Mert Ekler Andrea a művészetben más által pótolhatatlan megtartó erőt lát. Buda Ferenc kötetének olvasásakor úgy érzi, hogy a versek történetté állnak össze. Az ő szövegei ugyanígy krónikává formálódnak. Félmúltunk, jelenünk irodalmának krónikájává. Érdemes benne lapozgatni. (Felsőmagyarország Kiadó, 2008)
Megjelent a Bárka 2010/1-es számában
Ekler Andrea további publikációja a barkaonline-on:
Ekler Andrea Csoóri Sándor rendszerváltozás utáni esszéiről
