Kritikák
Erős Kinga
Poéta a korfordulón
Szőcs Géza: Amikor fordul az ezred
Poéta a korfordulón
Szőcs Géza: Amikor fordul az ezred
„Egyetemi diplomadolgozatomban Szőcs Géza költészetével foglalkozom. Ám eközben nem csak tőle származó, vagy róla szóló költői szövegekkel állt módomban találkozni, hanem számtalan más dokumentummal is. Ezek közül kiválasztottam nyolc olyant, amelyet különösen fontosnak vagy jellemzőnek érzek..." - írja Farkas Wellmann Endre annak a vaskos kötetnek a bevezetőjében, amelyet Szőcs Gézával közösen jelentettek meg Amikor fordul az ezred címmel. Különös és érdekes könyvet tarthat a kezében az olvasó, s nem utolsósorban szórakoztatót is - még akkor is, ha a kötet felét dokumentumok, felhívások, hivatalos levelek és beadványok, valamint olyan írások, mint a Kiegészítő javaslatok Románia alkotmányos téziseihez teszik ki -, amely éppen attól válik izgalmas olvasmánnyá, mert sajátos perspektívából képes láttatni a 20. század utolsó két évtizedének egyes eseményeit és szereplőit, mégpedig egy olyan költő szemszögéből aki résztvevője, formálója, sőt kabalafigurája volt „annak a folyamatrendszernek, amely a kelet-európai népeknek elhozta a szabadságot".
A kötet nyolc nagy fejezete nyolc dokumentum köré épül, s nem véletlen, hogy az alcíme Beszélgetőkönyv és dokumentumgyűjtemény, mivel az olvasó részesévé válhat annak a beszélgetésnek is, amelyet Farkas Wellmann Endre Szőcs Gézával folytatott e dokumentumok kapcsán. Így egészülnek ki a dokumentumok személyes hangú emlékidézésekkel, olykor pontosításokkal éppúgy, mint utólagos helyzetértékelésekkel, s válnak igazán izgalmassá egy olyan dialógusban, amelyet két olyan író folytat egymással, akik mindketten erdélyi magyarként élik meg a kisebbségi létet, de a korkülönbség miatt olykor más-más perspektívából szemlélik e helyzetet. Farkas Wellmann kérdései, az a mód, ahogyan irányítja a beszélgetéseket és kezeli a könyv gerincét adó írásokat, hozzájárulnak ahhoz, hogy ne csak azoknak az olvasóknak a figyelmére számítson a kötet, akik felnőttként élték meg a diktatúra évtizedeit és a rendszerváltást követő éveket, hanem a fiatalabb nemzedékhez tartozó olvasók is eligazodjanak e dokumentumok között.
A kötetben bemutatott első dokumentum a Javaslat egy kisebbségi világszervezet létrehozására, amelyben Szőcs Géza azt ajánlja az ENSZ-nek, hogy „saját égisze alatt vesse meg egy olyan intézményrendszer alapjait, melynek célja: a világ valamennyi nemzeti kisebbsége érdekeinek elvi képviselete...". Ennek létjogosultságát abban látja, hogy „a világ országaiban élő nemzeti kisebbségek együtt hatalmas többséget képviselnek bármely, külön-külön vett többséggel szemben." E dokumentum ürügyén ismerkedhet meg az olvasó a nyolcvanas évek első felének történéseivel s azok szereplőivel, így az Ellenpontok című erdélyi szamizdat folyóirattal, megjelenésének és terjesztésének körülményeivel, s nem utolsó sorban Szőcs Géza életének talán legkalandosabb epizódjával, amely mint írja „nem csak morális és politikai próbatétel volt és nemcsak egy kalandos történés, hanem megmérettetés és megmérkőzés is; ahogyan Oprea elvtárs helyesen meghatározta utólag: ez két intelligencia összecsapása volt. Az egyiken magukat értette, a másikon bennünket. És úgy gondolta, végeredményben ők nyertek. Hiszen felszámolták az Ellenpontokat, semlegesítették a szerkesztőket, letörölték magukról a szakmai szégyent. Mi pedig úgy gondoltuk, hogy mi nyertünk: mert nemcsak hogy felhívtuk, világraszóló módon, a figyelmet az erdélyi magyarok helyzetére, hanem még élve is maradtunk. S még szabadlábon is, ez több volt, mint amiben bízni vagy reménykedni lehetett." Itt kell megemlíteni azt a fontos tényt is, hogy az Amikor fordul az ezred dokumentarista jellegén túl, portrészerűen is képes bemutatni az események egyes szereplőit, így igen érdekes figurák, hősök és antihősök arcélei és jellemvonási rajzolódnak ki e kötet lapjain. Döbbenetes sorsok, szolidaritás és eltökéltség tanúi is lehetünk, s az itt bemutatott életutakból bizony okulhatunk, így az ellenzéki Dorin Tudoranéból is, aki Király Károllyal együtt csatlakozott a Javaslat a kissebbségi világszervezet létrehozására című beadványhoz. Tudoran ismert költőként bírálta a romániai rendszert, ezzel magára vonva a hatalom haragját, ami abban is megnyilvánult, hogy rendőri felügyelet alá helyezték. Tudoran saját helyzetét megelégelve kivándorló útlevélért folyamodott, amit megtagadtak tőle, ő pedig éhségsztrájkba kezdett, s talán e tett hírértékének is köszönhetően engedélyezték kivándorolását Amerikába. Ma már elképzelhetetlen vakmerőség és bátorság jellemezte ezt a román költőt, s még sokakat e kötet szereplői közül, akiknek életútjuk egy-egy ponton kapcsolódott Szőcs Gézáéhoz. Ilyen bátor nő Bollobás Enikő is, aki elsősorban kapcsolati tőkéje révén tudott segíteni a Ceauşescu diktatúrájával szembeszegülőknek, azt is vállalva, amikor kellett, hogy fegyvert vigyen át a határon, akár egy Poe novellában.
A kötet második dokumentumában a Levél Gloria Steinem asszonynak a felkent feministának, olvasható Szőcs beszámolója arról, hogy Romániában a diktatúra utolsó évtizedében a 15 és 45 év közötti nőket miképpen kötelezték résztvenni kéthavonta egy terhesség-ellenőrzés vizsgálaton, s miként sérültek a nők önrendelkezési jogai. Levelére nem kapott választ, s számomra, mai olvasóként, nem is annyira e levél tartalma izgalmas, mint inkább az a párbeszéd amelyet Farkas Wellmann folytat e levél ürügyén Szőccsel arról a jelenségről is, hogy miközben Romániában az állam mancsával áttapogatta a nők méhét, addig nyugaton a feminizmus és a homoszexuális törekvések megfogalmazódása artikulálódott, olyasmiként „ami csak jó dolgukban foglalkoztatja az embereket." Ma is elgondolkodtató megállapítás ez a beszélgetésben elhangzott félmondat, hiszen a jóléti társadalmakban egyre nagyobb figyelem irányul a hasonló mozgalmak felé, s az olyan súlyos problémákra nem, amelyek széles tömegeket érintenek, konkrét népcsoportokat (gondoljunk napjainkban a kurdok helyzetére) vagy a közeljövő várhatóan aggasztó problémáira, így a gazdasági társaságok egyre növekvő hatalmára vagy a népességnövekedésre, amellyel párhuzamosan a nyugati társadalmak elöregedése áll. Ez utóbbi problémát Szőcs is felveti a maga konkrétságában a Magyarország 2114-ben című írásában.
A könyvben bemutatott dokumentumok szerteágazódnak, így például a második dokumentumhoz kapcsolódó írások is, így az is amelyek Horvátország függetlenségének elismeréséről tett RMDSZ nyilatkozatot ismerteti, valamint Szőcs Gotovina tábornok bujkálásáról szóló versét és prózai írását, s amelyhez kapcsoló beszélgetésben kifejti az EU kifogásait Horvátország csatlakozásával kapcsolatosan, amely kifogások egyike szerint a horvátok nem hajlandók kiadni a háborús bűnökkel vádolt nemzeti hősüket, Gotovina tábornokot, „ami merő komédia volt, hiszen melyik hadvezért ne lehetne vádolni háborús bűntettekkel". A kötet szerteágazottságát jelzi, hogy szintén a második fejezethez, illetve dokumentumhoz kapcsolódnak a Páneurópai piknikkel foglalkozó írások is, amelyek közül igen érdekes a Filep Máriával, a piknik ötletgazdájával készült interjú, amelyből megtudhatjuk miként vált Szőcs a piknik kabalaemberévé.
Az Amikor fordul az ezred számos dokumentuma a rendszerváltás utáni évekhez kapcsolódik, Szőcs Géza politikusi pályájához, az RMDSZ-ben betöltött szerepéhez. Közülük több olyan is van, amely konkrét konfliktusokat mutat be, s ezek közül is több problémafelvetésében túlmutat az egyes helyzeteken, máig megoldatlan kérdéseket és azokhoz való lehetséges viszonyulásokat vet fel, nem sajátságosan erdélyi, romániai témaként. Ilyen az ügynökkérdés, amelyet érint a Politikai napló (1992 decembere), valamint bővebben kifejt a Mi az, hogy mindannyian? és az Átvilágítást! avagy közszereplőink múltjának átvilágítása, mint imperatívusz című írás, amelyeket így kommentál Szőcs: „...a ki nem mondott, nem tisztázott, elhallgatott bűnök szörnyű fekéllyé sűrűsödnek a közösség tudatalattijában", s valóban a máig tisztázatlan ügynökkérdés számos játszadozásra és manipulációra ad okot és lehetőséget a politika játszóterén. Az ügynököt találóan ahhoz a farkashoz hasonlítja, aki elvegyülve a birkanyájban eléri azt, hogy a múltjával kapcsolatos felmerülő problémákat egységbontásként ítélje meg a nyáj, s végül a bárányok őt bízzák meg nyáj vezetésével. Szőcs Géza már 1995-ben felteszi a kérdést: „... a nyáj mindig terelhető, manipulálható, átverhető, vágóhíd felé irányítható marad? Soha nem lesz a nyájból csürhe, a csürhéből tömeg, a tömegből közösség, a közösségből társadalom? Vajon milyen hosszú utat lehet bejárni addig, amíg a nyájból csürhe lesz?" A 2007-ben megjelent Limpopo című regényében, amely egy strucckisasszony naplója, olvashatunk egy választásról is. „Tisztelt struccgyűlés, döntenünk kell. Kik vagyunk és mihez akarunk kezdeni magunkkal? (...) Mármint, hogy mik akarunk lenni. Ilyen lehetőségek például: a csürhe, a nyáj, a konda, a csorda, a horda, a falka, a „lakosság", a népség, a gulya, a tömeg, a köztársaság, a falanszter. (...) Csürhe - tizenhárom szavazat. Csürhe vagyunk és csürhe is akarunk maradni - jelentette ki a végén Patyomkó-Patvaros Pista." Majd Limpopo hozzáteszi: „milyen hosszú is a történelmi fejlődés útja, amíg a csürhéből csorda lesz." A két írás megjelenése között több mint tíz év telt el, problémafelvetése aktualitásából mit sem veszített.
Az összegzés igényével írt könyvet tarthat a kezében az olvasó, amely sajátos rajzot mutat egy korfordulóról, s annak egyik fontos szereplőjéről, izgalmas, színes életéről, kihívásokról és helytállásról, olykor mellbevágó kérdésekről és meglepő, a kísérletező elme által adott válaszokról. E kötet lapjairól elsősorban nem a költő Szőcs Géza portréja rajzolódik ki, sokkal inkább a közösség iránt felelősséggel bíró emberé, akit ellenzéki, közszereplői, politikusi tevékenységében leginkább talán szabadságszeretete hajt.
A kötet nyolc nagy fejezete nyolc dokumentum köré épül, s nem véletlen, hogy az alcíme Beszélgetőkönyv és dokumentumgyűjtemény, mivel az olvasó részesévé válhat annak a beszélgetésnek is, amelyet Farkas Wellmann Endre Szőcs Gézával folytatott e dokumentumok kapcsán. Így egészülnek ki a dokumentumok személyes hangú emlékidézésekkel, olykor pontosításokkal éppúgy, mint utólagos helyzetértékelésekkel, s válnak igazán izgalmassá egy olyan dialógusban, amelyet két olyan író folytat egymással, akik mindketten erdélyi magyarként élik meg a kisebbségi létet, de a korkülönbség miatt olykor más-más perspektívából szemlélik e helyzetet. Farkas Wellmann kérdései, az a mód, ahogyan irányítja a beszélgetéseket és kezeli a könyv gerincét adó írásokat, hozzájárulnak ahhoz, hogy ne csak azoknak az olvasóknak a figyelmére számítson a kötet, akik felnőttként élték meg a diktatúra évtizedeit és a rendszerváltást követő éveket, hanem a fiatalabb nemzedékhez tartozó olvasók is eligazodjanak e dokumentumok között.
A kötetben bemutatott első dokumentum a Javaslat egy kisebbségi világszervezet létrehozására, amelyben Szőcs Géza azt ajánlja az ENSZ-nek, hogy „saját égisze alatt vesse meg egy olyan intézményrendszer alapjait, melynek célja: a világ valamennyi nemzeti kisebbsége érdekeinek elvi képviselete...". Ennek létjogosultságát abban látja, hogy „a világ országaiban élő nemzeti kisebbségek együtt hatalmas többséget képviselnek bármely, külön-külön vett többséggel szemben." E dokumentum ürügyén ismerkedhet meg az olvasó a nyolcvanas évek első felének történéseivel s azok szereplőivel, így az Ellenpontok című erdélyi szamizdat folyóirattal, megjelenésének és terjesztésének körülményeivel, s nem utolsó sorban Szőcs Géza életének talán legkalandosabb epizódjával, amely mint írja „nem csak morális és politikai próbatétel volt és nemcsak egy kalandos történés, hanem megmérettetés és megmérkőzés is; ahogyan Oprea elvtárs helyesen meghatározta utólag: ez két intelligencia összecsapása volt. Az egyiken magukat értette, a másikon bennünket. És úgy gondolta, végeredményben ők nyertek. Hiszen felszámolták az Ellenpontokat, semlegesítették a szerkesztőket, letörölték magukról a szakmai szégyent. Mi pedig úgy gondoltuk, hogy mi nyertünk: mert nemcsak hogy felhívtuk, világraszóló módon, a figyelmet az erdélyi magyarok helyzetére, hanem még élve is maradtunk. S még szabadlábon is, ez több volt, mint amiben bízni vagy reménykedni lehetett." Itt kell megemlíteni azt a fontos tényt is, hogy az Amikor fordul az ezred dokumentarista jellegén túl, portrészerűen is képes bemutatni az események egyes szereplőit, így igen érdekes figurák, hősök és antihősök arcélei és jellemvonási rajzolódnak ki e kötet lapjain. Döbbenetes sorsok, szolidaritás és eltökéltség tanúi is lehetünk, s az itt bemutatott életutakból bizony okulhatunk, így az ellenzéki Dorin Tudoranéból is, aki Király Károllyal együtt csatlakozott a Javaslat a kissebbségi világszervezet létrehozására című beadványhoz. Tudoran ismert költőként bírálta a romániai rendszert, ezzel magára vonva a hatalom haragját, ami abban is megnyilvánult, hogy rendőri felügyelet alá helyezték. Tudoran saját helyzetét megelégelve kivándorló útlevélért folyamodott, amit megtagadtak tőle, ő pedig éhségsztrájkba kezdett, s talán e tett hírértékének is köszönhetően engedélyezték kivándorolását Amerikába. Ma már elképzelhetetlen vakmerőség és bátorság jellemezte ezt a román költőt, s még sokakat e kötet szereplői közül, akiknek életútjuk egy-egy ponton kapcsolódott Szőcs Gézáéhoz. Ilyen bátor nő Bollobás Enikő is, aki elsősorban kapcsolati tőkéje révén tudott segíteni a Ceauşescu diktatúrájával szembeszegülőknek, azt is vállalva, amikor kellett, hogy fegyvert vigyen át a határon, akár egy Poe novellában.
A kötet második dokumentumában a Levél Gloria Steinem asszonynak a felkent feministának, olvasható Szőcs beszámolója arról, hogy Romániában a diktatúra utolsó évtizedében a 15 és 45 év közötti nőket miképpen kötelezték résztvenni kéthavonta egy terhesség-ellenőrzés vizsgálaton, s miként sérültek a nők önrendelkezési jogai. Levelére nem kapott választ, s számomra, mai olvasóként, nem is annyira e levél tartalma izgalmas, mint inkább az a párbeszéd amelyet Farkas Wellmann folytat e levél ürügyén Szőccsel arról a jelenségről is, hogy miközben Romániában az állam mancsával áttapogatta a nők méhét, addig nyugaton a feminizmus és a homoszexuális törekvések megfogalmazódása artikulálódott, olyasmiként „ami csak jó dolgukban foglalkoztatja az embereket." Ma is elgondolkodtató megállapítás ez a beszélgetésben elhangzott félmondat, hiszen a jóléti társadalmakban egyre nagyobb figyelem irányul a hasonló mozgalmak felé, s az olyan súlyos problémákra nem, amelyek széles tömegeket érintenek, konkrét népcsoportokat (gondoljunk napjainkban a kurdok helyzetére) vagy a közeljövő várhatóan aggasztó problémáira, így a gazdasági társaságok egyre növekvő hatalmára vagy a népességnövekedésre, amellyel párhuzamosan a nyugati társadalmak elöregedése áll. Ez utóbbi problémát Szőcs is felveti a maga konkrétságában a Magyarország 2114-ben című írásában.
A könyvben bemutatott dokumentumok szerteágazódnak, így például a második dokumentumhoz kapcsolódó írások is, így az is amelyek Horvátország függetlenségének elismeréséről tett RMDSZ nyilatkozatot ismerteti, valamint Szőcs Gotovina tábornok bujkálásáról szóló versét és prózai írását, s amelyhez kapcsoló beszélgetésben kifejti az EU kifogásait Horvátország csatlakozásával kapcsolatosan, amely kifogások egyike szerint a horvátok nem hajlandók kiadni a háborús bűnökkel vádolt nemzeti hősüket, Gotovina tábornokot, „ami merő komédia volt, hiszen melyik hadvezért ne lehetne vádolni háborús bűntettekkel". A kötet szerteágazottságát jelzi, hogy szintén a második fejezethez, illetve dokumentumhoz kapcsolódnak a Páneurópai piknikkel foglalkozó írások is, amelyek közül igen érdekes a Filep Máriával, a piknik ötletgazdájával készült interjú, amelyből megtudhatjuk miként vált Szőcs a piknik kabalaemberévé.
Az Amikor fordul az ezred számos dokumentuma a rendszerváltás utáni évekhez kapcsolódik, Szőcs Géza politikusi pályájához, az RMDSZ-ben betöltött szerepéhez. Közülük több olyan is van, amely konkrét konfliktusokat mutat be, s ezek közül is több problémafelvetésében túlmutat az egyes helyzeteken, máig megoldatlan kérdéseket és azokhoz való lehetséges viszonyulásokat vet fel, nem sajátságosan erdélyi, romániai témaként. Ilyen az ügynökkérdés, amelyet érint a Politikai napló (1992 decembere), valamint bővebben kifejt a Mi az, hogy mindannyian? és az Átvilágítást! avagy közszereplőink múltjának átvilágítása, mint imperatívusz című írás, amelyeket így kommentál Szőcs: „...a ki nem mondott, nem tisztázott, elhallgatott bűnök szörnyű fekéllyé sűrűsödnek a közösség tudatalattijában", s valóban a máig tisztázatlan ügynökkérdés számos játszadozásra és manipulációra ad okot és lehetőséget a politika játszóterén. Az ügynököt találóan ahhoz a farkashoz hasonlítja, aki elvegyülve a birkanyájban eléri azt, hogy a múltjával kapcsolatos felmerülő problémákat egységbontásként ítélje meg a nyáj, s végül a bárányok őt bízzák meg nyáj vezetésével. Szőcs Géza már 1995-ben felteszi a kérdést: „... a nyáj mindig terelhető, manipulálható, átverhető, vágóhíd felé irányítható marad? Soha nem lesz a nyájból csürhe, a csürhéből tömeg, a tömegből közösség, a közösségből társadalom? Vajon milyen hosszú utat lehet bejárni addig, amíg a nyájból csürhe lesz?" A 2007-ben megjelent Limpopo című regényében, amely egy strucckisasszony naplója, olvashatunk egy választásról is. „Tisztelt struccgyűlés, döntenünk kell. Kik vagyunk és mihez akarunk kezdeni magunkkal? (...) Mármint, hogy mik akarunk lenni. Ilyen lehetőségek például: a csürhe, a nyáj, a konda, a csorda, a horda, a falka, a „lakosság", a népség, a gulya, a tömeg, a köztársaság, a falanszter. (...) Csürhe - tizenhárom szavazat. Csürhe vagyunk és csürhe is akarunk maradni - jelentette ki a végén Patyomkó-Patvaros Pista." Majd Limpopo hozzáteszi: „milyen hosszú is a történelmi fejlődés útja, amíg a csürhéből csorda lesz." A két írás megjelenése között több mint tíz év telt el, problémafelvetése aktualitásából mit sem veszített.
Az összegzés igényével írt könyvet tarthat a kezében az olvasó, amely sajátos rajzot mutat egy korfordulóról, s annak egyik fontos szereplőjéről, izgalmas, színes életéről, kihívásokról és helytállásról, olykor mellbevágó kérdésekről és meglepő, a kísérletező elme által adott válaszokról. E kötet lapjairól elsősorban nem a költő Szőcs Géza portréja rajzolódik ki, sokkal inkább a közösség iránt felelősséggel bíró emberé, akit ellenzéki, közszereplői, politikusi tevékenységében leginkább talán szabadságszeretete hajt.
Megjelent a Bárka 2009Ű/5. számában
2009. november 24.
