Petrik Béla

A „kisebbség táborában"

A magyar nemzet 800 éve végváraiban vívja harcát a túlélésért a megszálló hadakkal és helytartóikkal szemben. A hatvanas évek óta a vidéki folyóiratok, mint a modern kor végvárai - talán csak a főszerkesztő leváltásáig és vele az egész szerkesztőség lemondásáig, az egy fővárosi Mozgó Világ kivételével - képviselték az organikus magyar kultúra, a nemzeti szuverenitás és egy szabad értékválasztás lehetőségének gondolatát, egyre nagyobb körben bővítve mozgásterüket, a szabadság kis köreit. E fórumok álltak állandó és összebékíthetetlen harcban a rendszerváltásig hegemón Aczél-i kultúrpolitikával, csatáztak a nemzettudat, a magyarságtudat fenntartásáért, a határokon túl élő magyarok jogaiért, a szabad szólás és véleménynyilvánítás jogáért. E folyóiratok küzdelméről némelyikük esetében már részletes monográfiák szólnak, így a Tiszatáj, az Új Forrás vagy éppen a Mozgó Világ történetét szakértő kezek dolgozták fel, s bár nem rendelkeznek ilyen szintű feldolgozással, a köztudat nem feledkezett meg (?) az Alföldről, a Forrásról vagy éppen a Jelenkorról sem. Nem volt ilyen szerencséje ugyanakkor a szombathelyi Életünk című folyóiratnak, amely mintha kevesebb figyelmet kapott volna az elmúlt időkben, pedig állítjuk, hogy a hetvenes évek végétől a kommunista rendszer bukásáig terjedő időszakban egyenlő partnere volt az előbb említett folyóiratoknak e harcban. Mert bár nem voltak olyan látványos, esetenként az egész szerkesztőség bukásával végződő csatái - Vörös Lászlóként, Kulin Ferencként nem kellett a legelső betolakodót a mélybe rántania magával egy öngyilkos ugrással -, mint a Tiszatájnak, az Új Forrásnak vagy a Mozgó Világnak, a főszerkesztő azért itt is megvívni kényszerült a maga harcait a belügyi és pártszervek támadásai nyomán, az elhárítás próbálkozásai, a rendőri zaklatások itt is mindennapos eseménynek számítottak. Hogy csak a legelhíresültebb szerkesztőségi kilengéseket említsük: Száraz György A tábornok című dokumentumregényének közlése, vagy Zalán Tibor külföldi magyar könyvekről szóló szemléje vagy Eörsi István József Attila előtt tisztelgő verse elleni Tóth Dezső-i fellépések.[1]

Talán ezt a hiányérzést oldhatja, ha egészében nem is töltheti be, Pete György, az Életünk folyóirat 1977-1999 között dolgozó főszerkesztőjének most megjelent kis könyve[2], amelynek első részében e korról, a folyóirat munkájáról, a szerkesztőség törekvéseiről és céljairól szóló írásait, a vele készült beszélgetéseket fogta össze[3], míg a másik része politikai, etikai, erkölcsi, közéleti kérdéseket feszeget, melyek jelentős része az 1989-es, 90-es években, a rendszerváltás időszakának zajlásában keletkeztek.

Az Életünk szerkesztősége - Pete 1977-es főszerkesztővé történő kinevezését követően - rá jellemző sajátos harcmodort alakított ki, amely a többi végvártól eltérő harci eszközökkel viselt hadat a helytartók ellen. Az arzenál egyik jellemzője volt, hogy a legelső lapszámtól kezdve a legfiatalabbakat vonzott maga köré, pályakezdésükhöz nyújtva segítséget. Az induló számban Domján Gábor, Varga Zoltán, Botár Attila és Zalán Tibor, a következőben Szlovákiában élő fiataloknak, Varga Imrének, Kulcsár Ferencnek, Tóth Lászlónak adott helyet. A következő év első számában ismét egy csapat fiatal jelentkezett verseivel: Mogyorósi Erika, Banos János, Osztojkán Béla, Szikszai Károly, Szokolai Zoltán, Pinczési Judit, Tóth Erzsébet, majd újabb fiatalok a lap szerzőgárdájában: Nyilasy Balázs, Benkő Attila, Vaderna József, Pátkay Tivadar - egy későbbi számban pedig Csordás Gábor, Bakos Ferenc, Balázsovics Mihály, Nagy Gáspár, Esterházy Péter, Debreczeny György, Belányi György, Markó Béla, Bokkon Gábor.[4] A névsorból utólag is megállapítható, a nagy felhozatal ellenére szinte alig tévedtek a merítésben.

A harcmodor második jellegzetességét talán a hetvenes években még szinte elérhetetlen, de éppen tilalmas volta miatt izgalmas avantgárd és kísérletező tendenciákat meghonosítsa jelentette a magyar irodalomban. Az első számban több írás is megemlékezett a kilencven éve született és akkor már tíz éve halott Kassák Lajos munkásságáról, a lap reprodukcióban közölte a Ma néhány borítóját s a Szécsi Margitról írott G. Komoróczy Emőke-tanulmány a költőnő könyvét a kassáki örökség szempontjából vizsgálta. Az 1978-as évfolyam első számában tanulmány jelent meg az avantgárd folklórizmusról és a párizsi magyar műhely támogatása egyszerre jelentette az avantgárd és a nyugati magyar irodalom térhódítását.

A harmadik, az egész magyar folyóirat-irodalom szempontjából talán a legjelentősebb és unikális jelentőségű az egyetemes magyar irodalom, már Illyés által is hangoztatott ötágú sípjának kiterjesztő értelmezése, azaz a nyugati magyar irodalom addig tiltott, csak a zárolt kiadványok tárában olvasható szerzőinek[5], a nyugati magyar irodalom recepciójának teret biztosítása, ahogyan Pete fogalmazott, a nyugati magyar irodalom visszagyökereztetése. Az első számban két nyugati magyar költő is szerepelt versekkel, Bakucz József és Vitéz György, mindkettejük műve alatt megjelölve annak az ország nevét, ahol éltek: Amerikai Egyesült Államok, Kanada. A következő szám újabb nyugati szerzőt közölt Kemenes Géfin László személyében, nála is feltüntetve Kanadát. Béládi Miklós A mai magyar irodalomról - három tételben című írásában a nyugati magyar irodalomról, mint a magyar irodalom szerves részéről beszélt, Borbándi Gyulát, a müncheni Új Látóhatár szerkesztőjét idézve. E szerkesztői munka később kiegészült a nyugati írók recepciójával: Vitéz Györgyről Molnár Miklós írt elemzést, Papp Tiborról és a Magyar Műhelyről Pomogáts Béla, a Magyar Műhely kiadásában megjelent Mallarme-Kockavetésről Bodri Ferenc, Zalán Tibor pedig egy Horváth Elemér- és egy Bujdosó Alpár-kritika után elindította a Külföldi Magyar Könyvek kritikai jegyzet-sorozatát; ebben az időszakban Horváth Elemérről, Vitéz Györgyről, Szűgyi Zoltánról valamint Ferdinandy György két könyvéről jelentek meg a sorozatban írások. Egyszerre jelentkezhetett a párizsi Magyar Műhely három alapító szerkesztője, Parancs János, Nagy Pál és Bujdosó Alpár, új szerzőként Horváth Elemér USA jelzéssel, és Papp Tibor, akinek verse alá-fölé nem tudták odatenni a szerkesztők az ország-megjelölést, mert faltól-falig tartó szöveglabirintusa ezt nem tette lehetővé. Ebben a számban jelent meg Czigány Lóránt tanulmánya A nyugati magyar irodalom négy műhelyéről is. „A '70-es évektől a kultúrpolitika kényszerült tudomásul venni a magyar kisebbségeket, s nem lebecsülhető minőségű irodalmuk egyre gyakoribb jelenlétét a magyar sajtóban, a könyvkiadásban és a színházakban. Ebben a folyamatban döntően a vidéken megjelenő irodalmi folyóiratok, mindenekelőtt a Tiszatáj és az Alföld játszottak úttörő szerepet, 1977 márciusától a megújuló Életünk is. Míg a nyugati magyar irodalom hazai megismertetésében az Életünk volt az úttörő, a szomszédos országok magyar irodalmának bemutatása területén csatlakozó."[6]

A folyóirat azonban nemcsak egy irodalmi folyóirat, egy irodalmi műhely volt 1977 és 1990 között, hanem gyűjtőmedencéje a hivatalossággal szemben is szabadabb lehetőségekért küzdő erőknek, a formálódó nemzeti akaratnak. Legendás különszámai - a Hamvas-[7], a Kovács Imre-, a Szabó Lajos-, az avantgárd-, Huszár-, a grúz irodalom-, a fiatal magyar írók-, a lengyel-magyar '56-emlékszáma - vagy a folyóirat hasábjain folyó viták - hogy csak az egyik legemlékezetesebbet említsük, Csengey Dénes és Balassa Péter őszinte, szenvedélyes levélváltását vagy Zalán Tibornak Arctalan nemzedék című esszéjét, mely nem csak az Életünkben kibontakozó vita elindítója, de az 1980-as években föl-föllángoló fiatal író-viták egyik kiváltója is - e törekvés szellemileg fajsúlyos egyedi vállalkozásai, amelyekkel jelen volt a szellemi közélet harcaiban, bátorsággal szolgálva a magyar írókat és a magyar irodalmat.

A kötet egy beszélgetésében rendkívül fontos kérdésekre világított rá Pete György, amely nemcsak az Életünk működésének alapelveire, de az egész kádári ellenzék természetrajzára is pontos adalékul szolgál. Mert bár valamennyi legújabbkori magyar szellemi, társadalmi és politikai mozgások eredője az 1956-os forradalom, a demokratikus ellenzék, a magyar szamizdat irodalom és fórumok megteremtésével magának vindikálja az elsőbbség jogát. Pete azonban pontosan mutatott rá, hogy a nemzeti radikális ellenzék nem választhatta az illegalitás útját, azon egy egész nemzeti közösséget nem lehet ugyanis elvezetni a szabadságba, ugyanakkor a demokratikus ellenzéket a fennálló kádári-aczéli rend sokkal jobban tolerálta, mint bármiféle mozgolódást a nemzeti oldalon. „Mindezek hátterében nemcsak az áll, hogy az úgynevezett demokratikus ellenzéknek van egy letörölhetetlen balos múltja. Nemcsak azért, mert adottak a családi vonatkozások, a hatalomhoz való kötődések, hanem azért, mert itt elitista törekvésekről van szó és ezt a hatalom pontosan tudta. E törekvések időnként engedményekkel, furkósbotokkal féken tarthatók. A másik oldalon viszont fenyegetőnek látszott egy össztársadalmi erővé váló csomósodása az akaratnak és a szándéknak. Aczél pontosan tudta, hogy miként tud tárgyalni adott esetben az egyik féllel, illetve hogyan nem tud a másikkal."[8] Pete György a nemzeti demokrata ellenzéki mozgalom hetvenes évek végi alapelveit is összefoglalta ebben a beszélgetésben, pontos foglalatát adta a népi-nemzeti mozgalmak legfontosabb eszmei irányainak: „Ez a politika 1956-ra nyúlik vissza és a következő alapelveken nyugszik: a nemzeti szuverenitás helyreállítása (az országban szabad választásokat, az oroszok menjenek haza, jöjjön létre a többpártrendszerű demokrácia). (...) Aztán: visszaállítani a rendszer által megrogyasztott nemzeti önbecsülést, feloldani az utolsó csatlós komplexust, valamiképpen kimenekülni a második világháborús szerep okozta traumából. Nyíltan vállalni azt a kötelezettséget, hogy meg kell tennünk mindent a határon túli magyarságért."[9]

Pete György a visszaemlékezések szerint nem egy hagyományos szerkesztői szerepet vitt, bizonyos szempontból antiszerkesztőnek bizonyult. Irtózott ugyanis a levélírástól, s hogy ezt a hiányosságát erénnyé kovácsolja, a szerkesztés egyedi módját választotta: utazott. „Egyetlen versért, szövegért, ha szagot fogott, elutazott bárhová és bárkihez az országban. Rettenetes táskáját meglengetve a kezében vonatra ült, megjelent, tárgyalt színházban, kocsmában, kávéházban, lakáson, hajón, vízen, föld alatt és felhők között is talán¼ És fordítva: bárki író, legyen Kossuth-díjas vagy csak csóringer egyetemista, aki kézírásban lengette meg felé zsenge verseit, szállást és kosztot talált és kapott nála, ha Szombathelyre támadt kedve elmenni a műveivel, vagy valamilyen kézirat ígéretével, akár egyeztetésre vágyott a szerkesztővel, vagy csak bátorításra, visszaigazolásra. Pete György élete tehát ezekben az években, évtizedben, nyugodtan állíthatjuk, teljes mértékben feloldódott az Életünk című lapban, élet és szerkesztés szétbogozhatatlanul összefonódott nála."[10] Irodalom- és közéletszervezői szerepe talán abból a szempontból is rendhagyó, hogy bár a rendszerváltás előkészítésében, akár a politikai mozgalom szintjén is sokat tett és végzett, a főszerkesztői állást nem hagyta ott politikai stallumokért, az irodalom világát a politikai hatalomért: „Politikus egy percig sem kívántam lenni. Nem látjuk értelmét, kollégáimmal egyetemben, hogy a vezetésben vegyünk részt. Mi írók, szerkesztők vagyunk, szerepünk lejárt."[11]

A kötetet záró írás nemcsak egy antológia ismertetésébe csomagolt szerzői visszatekintés az elmúlt harminc évre, de a nemzedék számvetése is, természetesen, ahogyan azt Pete György megvonta. Ez az írás egy szimbólumtenger, amelynek vízióját a Fiatal Írók 1979-es lakiteleki találkozójának emlékére kiadott antológia ihletett. Az 1979-es esztendőre történő időutazás nemcsak az Életünk és a főszerkesztő két évtizedes, a rendszerváltás kísérletén átívelő időszakának kezdetét idézte meg, de az akkor színre lépő fiatal nemzedék előtt álló feladatokat és kihívásokat is, amely generáció ekkor mutat(hat)ta meg önmagát talán egységesen először, demonstrálta szembenállását a hatalommal és fejezte ki először szinte egyöntetűen, hogy a határon túliakat az összmagyarság részének tekintik, s amely előtt az a kérdés állt: a progresszió oldalán tud-e maradni. A szerző mégis valami kínzó hiányérzetről számolt be: „Harminc év távolából felteszem akkori magamnak a kérdést: Miért nem szóltál?"[12] Azaz a nemzedék egy része miért nem exponálta magát, az akkori házigazda szavait visszaidézve, miért volt készületlen erre a találkozóra? S ezt nyilván nem menti az sem, hogy Görömbei András után szólni ott és akkor nem nagyon lehetett, felszólalása az esemény valódi zárszava volt, témaleltára szinte teljes és tökéletes. „Sokat, sok jót végzett ez a nemzedék, de sok, nagy felelőssége van abban, hogy 1989 fényes napjai után 'hagyta, hogy így legyen'. Nem csak egy nemzedék felelőssége a rendszerváltás kisiklása, a haza, a nemzet tönkremenetele. (...) Ez a fiatal nemzedék legjobbjaiban talán nem is felelős, de a biológiai idő keserű törvényei miatt mégis övé - miénk a nagyobb felelősség."[13]

E kétségek és kételyek ellenére is a kötetet Pete Györgynek, egy tisztességben megőszült végvári kapitánynak az Új Írás hőskoráról szóló munka recenziójának záró soraival ajánlom magam is: „Nyájas olvasó, olvasd el a könyvet, s világosítsd fel gyermeked."[14]

(Pete György: Talpig Vasban - Magyar Nyugat Könyvkiadó, Vasszilágy, 2010.)

[1] Lásd erről Vörös László: Szigorúan ellenőrzött mondatok, A főszerkesztői értekezletek történetéből, Szeged, 2004. Tiszatáj könyvek

[2] A Talpig Vasban című kötet a Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára sorozat 12. köteteként jelent meg, amely Nyugat-Magyarország első történelmi könyvsorozata, mely mai szerzők munkáinak ugyanúgy helyet ad, mint a múlt kincsestárában talált értékeknek. Célja történeti önismeretünk szolgálata, a magyar jövő hitének erősítése. A kötet ebbe a sorozatba illeszkedik, hiszen témájában szorosan kapcsolódik a történelemhez vasi vonatkozású művelődéstörténeti adataival, politikatörténeti érdekességeivel, a rendszerváltás Vas megyei vonatkozásaival.

[3] Pete György szerkesztő, irodalomkritikus, könyvkiadó 1944-ben született Budapesten. Nyomdászként dolgozott, majd magyar-történelem szakot végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Pályáját a Művelődési Minisztérium irodalmi osztályán kezdte, majd 1977-1999 közt főszerkesztője az Életünk című szombathelyi irodalmi folyóiratnak, amely irányítása alatt országos jelentőségre tett szert. Az Életünk Könyvek kiadójaként elindított számos fontos könyvsorozatot, többek közt a nyugati magyar irodalom, a grúz kultúra vagy Hamvas Béla életművének megismertetése céljából. A kilencvenes évek végén létrehozta az Életünk-Faludi Ferenc Alapítványt. Közéleti szerepvállalásának kiemelkedő szakasza az 1989-90-es változások előkészítésének ideje. Az e kötetben szereplő írások jelentős része ebben az időszakban keletkezett.

[4] Zalán Tibor egész részletes leltárt készített az Életünkben megjelent írásokból.

[5] Lásd erről Zalán Tibor: Életünk - a hetvenes évek végén, két tételben lejegyzetelve

[6] Pete György: A szomszédos országok magyar irodalma - Harminc éve Vas megye folyóirata az Életünk, Pete György: Talpig Vasban, Magyar Nyugat Könyvkiadó, Vasszilágy, 2010.2., 19. o.

[7] Különösen nagy sikert aratott a Hamvas Béla különszám, amit a nagy érdeklődésre való tekintettel még újra is nyomtattak. Így vált az Életünk a Hamvas kultusz elindításában meghatározóvá.

[8] Tavaszodik, de honnan, s hová... - Kozma Gábor interjúja Pete Györggyel - Ih. 113. o.

[9] Uo. 113-114. o.

[10] Zalán Tibor id. mű

[11] Tavaszodik... Ih. 119. o.

[12] Pete György: Hová tűnt a sasmadár, avagy Illyés Gyula ítélőszéke előtt - Ih. 326. o.

[13] Uo. 328. o.

[14] Pete György: Szomorú hőskorok - Ih. 255. o.

Megjelent a 2011/1-es Bárkában.