Képzőművészet

 

 balassi_fulvi__r__l.jpg

 

Ibos Éva

 

Könyvművész művészkönyvek

Kiss Ilona kiállítása, Szeged, Somogyi Könyvtár

 

A lehető legautentikusabb hely Kiss Ilona kiállítása számára a Somogyi Könyvtár, hiszen a valódi könyvnek és a művészkönyvnek legalább annyi közös vonása van, mint amennyire különböznek egymástól.*

A mai értelemben vett művészkönyv műfaja viszonylag fiatal, bár ez nézőpont kérdése, mert Perneczky Géza egészen az ókorig tudja visszavezetni a képzőművészeti reminiszcenciával bíró, könyv jellegű szép tárgyakat. „Van-e a művészkönyveknek történelmük? A válasz erre: mielőtt elkezdődött volna a történelmük, már voltak művészkönyvek a világon. Talán nem öröktől fogva, de nagyon régóta. Mert láttunk-e már tökéletesebb művészkönyveket az asszír agyagtábláknál, a hieroglifákat őrző papirusztekercseknél, a japán kalligráfiáknál, vagy a miniatúrákat és az ősnyomtatványokat könyvvé összefogó díszes kódexeknél?”

 

Caf___2mail.jpg bart__k_mail.jpg

 

Abban az értelemben azonban, ahogy mi használjuk a fogalmat, a műfaj sokkal frissebb, születése az 1960-as évek elejére, felfutása a 60-as és 70-es évtizedekre esett. Egész Európában népszerű volt, de Közép-Kelet Európában leginkább underground és alternatív státuszban terjedt, ugyanis kis formátumából (ezáltal könnyű terjeszthetőségéből) és utalásokat tartalmazó rejtjelezhetőségéből adódóan a szocialista táborban a tiltott témák is megfogalmazhatóvá váltak általa. Némi pauza után a 90-es években kapott új erőre immár (itthon is) politikamentesen, a képzőművészeti gesztust előtérbe állítva. Ennek a másodgenerációnak egyik jeles képviselője Kiss Ilona.

A művész könyvtervező grafikusként viszonylag hamar felfedezte magának a műfaj által kínált lehetőségeket, főképp azt, hogy a „csupán” alkalmazott könyvmegjelenítés helyett autentikus és szubjektív műveket hozhat létre anélkül, hogy hátat fordítana tanult mesterségének. Tevékenységének hajtóereje épp a két ellentétes alkotói attitűd egybeolvasztásában rejlik, vagyis a szakma iránti elköteleződés és a megrendelői kötöttségeket hátrahagyó szabadságérzet együttállásában. E kettősség a konkrét művekben az archaikus hagyományok és a posztmodern jelteremtés egyidejű alkalmazásában nyilvánul meg.

Kiss Ilona bizonyos könyvműveiben – ugyanis többféle módon közelít hozzájuk – egyként megtalálhatók a papírminőség, a tipográfia, a vágás és hajtogatás, a grafika elemeinek hangsúlyos szerepeltetése, a végeredmény azonban egy unikális, a valódi könyvekre csak atmoszférájában emlékeztető műtárgy, amelyben a felsorolt komponensek megszűrve, és főleg szokatlan formában és váratlan anyagokon (fa, fém) jelennek meg. A könyvtárgyaknak soha sem a szépirodalmi vonatkozása a meghatározó (akkor sem, ha a témáját onnan veszi), hiszen ezeknek a műveknek nem a verbalitás a lényege, hanem annak képben sűrített, szubjektív esszenciája. Persze, ezeket a műveket is „olvasni” kell, de valahogy úgy, ahogy a sorok között találjuk meg az értelmet.

Amikor tehát Kiss Ilona műveit tanulmányozzuk, működésbe lépnek az elraktározott olvasmány- és kulturális élményanyagaink, így aztán a formák és alakzatok ritmikusságában ráhangolódunk Bartók és Ligeti zenéjére, értjük a Tiszát idéző kék bársonysáv jelentését a Juhász Gyula portré alatt, s azt is, hogy a konstruktivista festő és a MA című folyóiratot szerkesztő Kassák-objekt csakis egy tökéletesen simára csiszolt, szigorúan tiszta hasábból állhat.

 

KassakMa.jpg Juh__sz_Gyula_objekt.jpg

 

Ha sorra vesszük a témákat (Juhász Gyula, Móra Ferenc, József Attila) nem lehet nem észrevenni a művész udvariasságát és tudatosságát a szegedi kiállítás anyagának összeválogatásában, valamint máig érzékelhető kötődését néhai főiskolai mesteréhez, Kass Jánoshoz. Ez utóbbiról csak kisebb részben árulkodnak az összeérő témák (például Bartók és Juhász Ferenc alakja, és eleve, a könyv kitüntetett szerepe), ennél feltűnőbb az a rokon vonás, ami a hűség és nyitottság egyidejű működésében nyilvánul meg. Hiszen Kiss Ilona, miközben egy percre sem feledkezik meg a gyökereiről, ugyanazzal a felszabadult játékossággal próbálja ki magát a különböző műfajokban és technikákban, mint hajdani tanára.

Kiss Ilona számos műfajban alkot, de bármennyire is különböznek egymástól a munkái funkciójukban vagy anyagukban, a művész kézjegye felismerhető rajtuk akkor is, ha könyvborítót tervez, ha rajzol és képeket fest, de még akkor is, amikor olyan hideg anyagot vesz a kezébe, mint a drót, hogy tér-műveket készítsen belőle. Azt, hogy milyen Kiss Ilona kézjegye, nem lehet egyetlen szóba sűríteni, csak körülírni: gondos, aprólékos, érzékeny és bensőséges. Ezekből az összetevőkből adódik, hogy alkotásai mintegy ékszer-kivitelezésűek. Kiss Ilona nem csak művész, de művészet-szervező is: a hazai művészkönyvesek vezéralakjaként 1993-ban huszonkét taggal megalapította a saját szakmai szervezetüket, a Magyar Művészkönyvalkotók Társaságát.

A művészkönyv nem „nagy” műfaj, s nincsenek szabályai. Még azt sem lehet kijelenteni, hogy mi a jellemző anyaga és eszköze, mert bármi lehet, de pont ebből adódik határtalan játékossága és gondolatgazdagsága.

 

*A 2016. június 25-ig megtekinthető kiállítás megnyitó szövegének szerkesztett változata.


Főoldal

2016. június 08.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png