Gyarmati Gabriella

 

A 3-ból 2_nem ária

 

A „8.kult_istalo” estről és Nyisztor János újabb műveiről

 

Gyula, 2014. augusztus 9.

 

A „8.kult_istalo” est – a korábbiakban megszokottak szerint – az összművészeti jelleg megőrzésével valósult meg ebben az évben is.

Kamaratárlaton mutatkozott be a gyulai származású Libor Katalin díszlet- és jelmeztervező, akinek gazdag életművébe Molnár Attila színházi fotóin keresztül nyertünk bepillantást.

 

Szatmári Sára fotográfus, a MOME hallgatója az elmúlt év munkáiból állított össze egy válogatást, útkeresésének szellemes megnyilvánulásaival.

 

 

Deli Tamás biológus, a Munkácsy Mihály Múzeum természettudósa legutóbbi dél-afrikai tanulmányútjáról beszélt,

 

dr. Nádasdy Zoltán látáskutató, a The University of Texas at Austin munkatársa pedig egy videóelőadást küldött az estre.

 

 

 

Az irodalmi szekciót két fiatal szerző, a szarvasi Vas Máté és Vári János Hunor, a Deákpoézis 2014 című verspályázat különdíjasa képviselte (versek és slam poetry).

 

 

A rendezvény kiemelkedő eseménye Nyisztor János kiállítása volt. E tárlat anyagát, amely ismét a látható és nem látható, a megragadható és a nem megragadható vizuális vizsgálatán alapul, jó két év munkája adja, amelyet Nyisztor ma, a kiállítás napján fejezett be. Lássuk!

A kiállítás központi műegységét A 3-ból 2­_nem ária (2012–2013) című képhármas adja. E festmények alapgondolata abból a megállapításból fakad, hogy a művészet történetében az erőteljes érzelmi megnyilvánulás ábrázolása mindig is kényes feladatot jelentett. Központi, de egyben kényes feladatot, azért, mert a megfelelő arckifejezés megfestése/megrajzolása valóban odafigyelést igényel. Nyisztor, akinek munkájában évtizedről évtizedre visszatérő motívumként jelenik meg az arc, lásd a Klónkóros arcok, vagy a Kilenc jól begyakorolt, de kipróbálatlan kardvágás című nagysorozatokat, most az előbbi kérdésre egy, a szokásosnál is merészebb válasszal szolgál.

 

 

A három képből egy táblán Töreky Katalin szoprán operaénekes[1] egy áriát énekel, a másikon gyakorol, míg a harmadikon egy operarészletet ad elő.

Fontos szempont volt a modell kiválasztásában, hogy nem átlagosan szabályos arcot keresett az alkotó. Saját operaélményeiből arra következtetett, hogy a megszólaló, feltörő hang, a hang kiadásával járó pillanatnyi, de olykor nagyon is drámai elváltozás háttérbe szorítja magának az arcnak a karakterét. Az arc jelentéktelenné válik, míg a hang egyre jobban felerősödve uralkodik el. Ez akkor érezhető a legjobban, ha az énekes közvetlen közelében tartózkodunk. Ilyenkor a hang nem csupán a teret tölti be, hanem rajtunk, a testünkön is áthatol.

Amikor úgy próbálunk a három arcra nézni, hogy a hangot kibocsátó szervre figyelünk, a száj szinte eluralkodó jelenléte áll a fókuszban. És ahogy egyik képről a másikra ugrik a tekintetünk, a homogén fehér kör jelzi a hang magasságát. Nem hangjegyszerű jel, csupán egy utalás, amellyel a hangot pozícionálja Nyisztor János a képen: a bennünk felhangzó dallamot.

A három tábla három fajta festésmóddal készült, azaz három állapotot mutat, három fázist a festői munka folyamatából. Egy-egy képen egy, kettő és három rétegben megfestett felületeket látunk, egyre kidolgozottabb, cizelláltabb megoldásokkal. Ezzel egyben bepillantást nyerünk Nyisztor jól ismert munkamódszerébe, az egymásra rétegzett festékrétegekkel való képépítés eljárásába is.

Ha már az arcnál tartunk, beszéljünk az inner_connections / belső kapcsolatok (2013) című képpárról. Ezeken a táblákon azt látjuk, hogy az arc elemei, a szem, az orr, a száj egy adott pillanatban milyen kapcsolatban állnak egymással. Milyen az arányuk, milyen az egymáshoz fűződő viszonyuk. Az ábrázolás szemlélete persze az előzőhöz képest jócskán módosul, nem találunk konkrétumokat, valós formát, arcizmot, bőrt, tekintetet. Ez egy arc projekció, amelyen egymáshoz való viszonyulások, kapcsolódási pontok vannak. A sötét színekből épített tábla az arcot mint kívülről láthatót, mint érzékelhető testet mutatja, míg a világos színekkel fogalmazott ábrázoláson az arc egy belső képével találkozunk, amely akár léleklenyomatként is értelmezhető. Az utóbbi, fénnyel átitatott táblán a kapcsolódási pontok jelentősége a minimálisra csökken, az arc úgy áll össze egy egésszé, egy egységes formává, hogy mentesül a fizikai jellemzőktől.

A Miután beég_panel… (2014) című képpár egy rövidke epizódnak tekinthető a szem működéséről, amelyet valószínűleg mindannyian megtapasztaltunk már. Arról van szó, hogy a szemünk milyen mértékben fáradhat ki, és mi az, amelynek segítségével képes regenerálódni. Az első kép annyira kivilágosodik, hogy szinte „kiég”. A másik képen az éjszakai égbolt nyugalma borul ránk, gyógyírként.

A color_de_bugging / szín_rovartalanítása (2014) című háromrészes, installáció alapú grafikai munka az egy képen belül kialakuló színviszonyok problematikát kívánja körüljárni. Egy kompozíción belül igyekszünk az alkalmazott színtartományra koncentrálni, akár színharmóniákban, akár színkontrasztokban gondolkodunk. Ennek szellemében sok színt kizárunk, így „tisztítjuk” a képi látványt. A három lap olyan felfokozott állapotot mutat, amelyben az alkotó a színhasználatot a tobzódásig fokozza. Fokozza a már fokozhatatlan állapotig: bizonyos színzavart generál, azaz a színhibát ő maga hozza létre. Ebből az állapotból indulva választja külön a szükséges és a felesleges színeket (elméleti síkon legalábbis).

Egy ideje a 3D-s grafika, mint lehetőség és eszköz használata is foglalkoztatja Nyisztor Jánost. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik számára, hogy olyan képi gondolkodásmódbeli és ábrázolási lehetőségek nyílnak meg ezzel előtte, amelyek eddig, például fotóval, festészeti vagy grafikai eljárásokkal nem voltak elérhetőek. Előbbiekkel csak vázlatosan tudta rögzíteni a megmutatni kívánt látványt, igazi konkretizálásra nem nyílt mód. A 3D-s grafikában rejlő lehetőségek ezen segítenek: elképzelések és élmények képi megformálására nyújtanak eddig ismeretlen eszköztárral segítséget.

A Pharma_grid (2013) egy tizennyolc grafikából álló sorozat, melynek alig több mint felét láthatjuk most. Ebben a műcsoportban adott egy épület, jelen esetben egy funkcióját vesztett békéscsabai gyógyszertár homlokzata (ismert épület adott funkcióval), melynek felhasználásával alakítja ki Nyisztor az épület belső tereit és berendezését. Belépünk az épületbe, ahol egészen más módon, más működési szisztémát tükrözve látjuk a gyógyszertárat, a gyógyszertárra utaló berendezést.

A sorozat egyik elemén a jól ismert patikai szekrény néhány fiókját kihúzza, amelyen dús növény- és sziromzuhatag ömlik elénk. Azon növények együttese ez, minden fiókban más és más, amelyek hatóanyagát felhasználva készíthetnek el egyes orvosságokat. Felhasználnak virágokat, leveleket, szárat, gyökeret. Készülhet belőlük akár tinktúra is, amelyet üvegekben tárolnak. Egy varázslatos receptúragyűjtemény ez, a hozzávalók legszemléletesebb megmutatásával (szcenírozásával), amelyek a gyógyszerkészítés korának hajnalát idézi elénk.

A kerékpár_körül/around_the_bike (2014) című grafikai sorozat gyermekkori élményekhez kapcsolódik. Amikor Nyisztor János egy Újszalonta melletti tanyán nevelkedett, a gyermekek feladata volt, hogy az esti fejés után a tejet a csarnokba vigyék, amely munka volt, de szabadságot is jelentett. Ez az útvonal volt ugyanis a képzelgések és a látomások színtere számára. A tanya és a táj tehát az alkotó emlékgyűjteményéből fakad, míg a kerékpár egy korabeli, de más által használt darabként épül az ábrázolásba. Megmentett örökség, melynek egyik része az emlékezetből, másik része a padlásról származik. Mindkettő alkalmas vadászterület arra, hogy érzelmekhez kötődő emléknyomokat hívjunk elő. Az ábrázolás színpadias jellege egyébként pontosan ebből az érzelmi felfokozottságból fakad.