Fodor Éva Irén

Munkácsy 170

 

2014. február 20-án emlékeztünk meg a magyar festészet legnépszerűbb alakjának, Munkácsy Mihálynak 170. születésnapjáról. E kerek évforduló alkalmából tartott megemlékezések közül különösen jelentős, a szülővárosának tekintett Békéscsaba és a Munkácsy Mihály Múzeum közös szervezésében létrehozott kulturális programok sora. A festő munkássága előtti tisztelgés legméltóbb kerete munkáinak bemutatása. Erre vállalkozott a Munkácsy 170 címmel megrendezett kiállítás, amelynek legnagyobb részét v. Pákh Imre gyűjteményének darabjai, a Magyar Nemzeti Galéria és a Déri Múzeum művei alkotják. A kiállítás kurátora, Gyarmati Gabriella, a Munkácsy Mihály Múzeum művészettörténésze, már több alkalommal és több helyszínen rendezett, elsősorban a Pákh Imre gyűjteményét bemutató tárlatot. Személye mindig biztosíték a szépen gyarapodó magángyűjtemény darabjainak új és újabb módon történő értelmezésének. Így történt ez most is, a 170-es szám köré szervezett bemutató esetében, amikor a rendező 170 négyzetméteren, egy igen reprezentatív térben, installációs elemek segítségével nyújtott újszerű térélményt.

Már a kiállítás előtere is részt vesz a belépőkre váró élmény előkészítésében. A könyves szekrény, az előtte álló rokokó asztal a ráhelyezett tárgyakkal, a perzsaszőnyeg, a falakon lévő festmények és a kiállítás bejárata mellett kétoldalt elhelyezett Munkácsy Mihályt és feleségét, Cecile Papier-t ábrázoló büsztök gazdag szalon hangulatfestő elemeiként fogadják a látogatókat. Innen juthatunk be Dél-Magyarország egyik legszebb kiállítási terébe.

A tárlat helyszíne egy nagyméretű, egy légterű terem. A rendező választhatta volna a legegyszerűbb rendezési koncepciót, és a festményeket tematikától függetlenül, kronológiai sorba helyezve mutatja be. Nem így történt. Az impozáns kiállítótér nagyságát kihasználva két eltérő részre osztotta a teret, és az alábbi módon csoportosította a festészeti anyagot. Az első egységet Munkácsy kritikai realista alkotásai és a barbizoni tartózkodása során festett művek képezik. A második egységet az enteriőrbe és szabadban megjelenő nagypolgári idillt megörökítő zsánerképek alkotják, amelyek közzé helyezve megjelennek a polgárság tagjairól készült portrék is. A harmadik csoportot a Krisztus-képekhez kapcsolódó művek adják.

A kiállítás első, kisebb méretű egységét mindkét oldalon a középtér irányába benyúló oldalfalak választják el. Az elhatárolás zöld háttér is jelzi. Az így kialakított téglalap formájú térbe helyezte el a kiállítás rendezője azt a kettősfalat, amelynek bejárat felőli oldalára Hans Temple Munkácsy Mihály portréja (1887) került, így már messziről látható a festő életnagyságú alakja. Ő fogadja a látogatókat, felidézve az egykori párizsi évek emlékeit, amikor a művész elegáns viseletben, valóban vendégül látta a műtermébe érkezőket. Az életnagyságú ábrázolás köré helyezve jelennek meg fiatalkori élettapasztalatait feldolgozó, a bécsi, müncheni és düsseldorfi akadémián szerzett ismereteit tükröző, realista szemléletmódban festett népi zsánerképei: a mára Munkácsy emblematikus művévé vált Ásító inas (1869). Előbbihez társul a Zálogház két vázlata, az Öregasszony mappával (1873) és a Bohém (1873) című alkotása, amelyeket változtatás nélkül felhasznált a végleges kompozíció elkészítésekor. Az Éjjeli csavargók főszereplőjének tanulmányképét (1881), a Falu hőséhez készült kétalakos tanulmányt (1874), valamint az Öreg paraszt (1874) című mellképet is ebben a térrészben mutatták be.

Munkácsy a társadalom szegénységbe süllyedt tagjainak kilátástalan világát megörökítő, mély tónusú barna, fekete, és a kontraszt fokozása érdekében alkalmazott fehér színek drámai hatására építő komor hangulatú műveit, a kurátor a barbizoni hatást mutató figurális és önálló tájképek oldottabb hangulatával próbálja ellensúlyozni.

Munkácsy az önálló tájképfestészetet nem tartotta különösképpen nagyra. Életművében az e műfajban fellelhető alkotások jobbára későbbi festményekhez készült vázlatok. Figurális tájképeit az ifjúkori barátjával, Paál Lászlóval 1873 őszén Barbizonban tett látogatásának tapasztalatai inspirálták. Későbbiekben is gyakran felkereste a barbizoni és a hozzá közeli vidékeket. A táj szépsége és az itt élő emberek hétköznapjainak megörökítése inspirálta az Erdőrészlet két alakkal (1873), az Eltévedt gyermek (1873), a Cigányok az erdőszélen (1873), a Téli út (1882), a Mosó nők három variációját és a kiemelt helyen bemutatott Tehénpásztor leány (1873) című kompozíciókat. A méltán kiemelt mű ember és természet harmonikus együttesét jeleníti meg a zöld számtalan árnyalatának alkalmazásával. Centrális elhelyezése nagyobb távlatból való szemlélés lehetőségét biztosítja néző számára, és érdekes együttest képez gazdagon díszített keretével az oldalfalakon elhelyezett két zsánerképpel: a Merengő nő kutyával (1885 körül) és a Ballada (1886) című művekkel.

A második, az előzőnél nagyobb méretű téregységbe lépve vörös színű háttérben jelennek meg a zsánerképek, a portrék és a Krisztus életét feldolgozó művek. A fő falat a Krisztus Pilátus előtthöz és a Golgotához készült két vázlat, valamint a Golgota Kálvária jelenetét feldolgozó Siratóasszonyok a keresztfánál (1894–1895) című festmény foglalja el. A kurátor a tér adta lehetőséggel élve a bibliai témát feldolgozó alkotások számára kiemelt helyet biztosított. Bár funkciójától elszakítva furcsán hat a csúcsíves felső lezárás, de a neogótikus épület falfülkéje, ahova eredetileg oltárképnek készült, ezt a formát indokolja. A bibliai témát feldolgozó művek együttese remekül érzékelteti azt az utat, ami végül a mű megszületéséig vezet. Ehhez nyújtanak segítséget a kiállított vázlatokon túl a relikviákat bemutató kiállítás modellfotói, amelyek a Krisztus Pilátus előtt tömegjelenetéről, a Két zsidó jogtudósról a kereszt alatt, illetve a Munkácsy keresztre rögzített alakjáról készültek.

A két hosszú oldalsó falon kerültek elhelyezésre a természeti környezetben játszódó jeleneteket ábrázoló Sétány a Parc Monceau-ban (1882) és a Parkban (1883) című képek, a gazdag főúri, illetve nagypolgári enteriőrben zajló családi eseményeket ábrázoló szalonképek, a Készülődés a papa születésnapjára (1882), a Két család a szalonban (1880), a Pálmaházban (1881) vagy A kis cukortolvaj (1883). Munkácsy e műfajban készült alkotásainak nagy része az Egyesült Államokba került. Különleges élményül szolgál most is, mint ahogyan 2005-ben, e korábban csak fekete-fehér fotókról ismert festmények megtekintése. Gazdag színviláguk, közkedvelt témájuk miatt a mai látogatók számára is kedveltek. A 1880-as években a zsánerképek és a bibliai témát feldolgozó monumentális alkotások festése közben a festő számára az arckép- és tájképfestés jelentett egy kis változatosságot. Erre jó például szolgál a Munkácsy arcképfestészetében jelentős előrelépést mutató Madame Chaplin portréja (1880 körül) és Julien Adolph zenetörténész barátjáról készült ábrázolás. A festő mindkét esetben a realista ábrázolási mód eszközkészletét alkalmazta, a fény és árnyék modelláló szerepére építő, széles ecsetvonásokkal, oldott festőiséggel formált, mély lelki tartalmat közvetítő arcok egységes sötét háttér előtt történő megjelenítése során. Könnyed ecsetkezelését és karakterábrázoló képességének megnyilvánulását csodálhatjuk meg a Reök Ivánné arcképéhez (1885) készült vázlatának megtekintésekor. A szalonképeket a portréfestészettel összekötő festményként jelennek meg a művész Merengő nő kutyával (1883) és Hímző nő (1886–1887) című alkotásai, amelyeken az ábrázolt alakjának megfestésén túl, annak jellemzésére mindennapi tevékenységét, környezetét és kedvencét is megjelenítette.

A kurátor által válogatott Munkácsy 170 című kiállításon szereplő művek a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum állandó kiállításán szereplő festmények együttesével a festő biedermeier világától indulva a kritikai realista stíluson átívelő pályájának teljes keresztmetszetét adják.

A festmények megtekintése után a látogatónak a relikvia kiállítás biztosít további lehetőséget a festő alakjának felidézésében. A művész környezetének bemutatását szolgáló használati eszközök, viseletek, archív fotók, a párizsi szalon fényét idéző XIX. századba illeszkedő drapériák, kézi csomózású szőnyeg gazdagsága segít elképzelni azt a világot, amelyben a festő mindennapjait töltötte. A házikabátja, valamint a Műteremben (1876) című alkotásán viselt festőkabátja érdekes időbeli kalandozásra invitálja a látogatót.

 

A kiállítás grafikai háttéranyaga is jól illeszkedik a művekhez, egységes arculata az egész tárlaton végigvonul[1], mindenhol illeszkedve a kiállítási egységek összképéhez. Információs anyaga jól olvasható, elsősorban a művek alapadatait tartalmazza, illetve feltünteti a származási helyet. Az írott ismertető anyag, a kiállítási vezető mellett audiovizuális eszközök felhasználására épített. Minden kiállítási egységben az ahhoz szabott hangos tárlatvezetés zajlik. Az állandó kiállításban Munkácsy Mihály életéről forgatott film tekinthető meg.

A kiállítás ideje alatt a szervezők a „Munkácsy estek” keretében a festő munkásságát ismertető előadásokkal járulnak hozzá a mesterről szóló ismeretek bővítéséhez.

A kurátor szerkesztésében számos ismertető anyag került kiadásra, szórólap, leporelló illetve egy különleges öröknaptár formájában. A festő munkásságát és a kiállítást népszerűsítő kiadványok arculata harmonikusan illeszkedik a kiállítás grafikai anyagához, és újabb információkat nyújtanak az érdeklődők számára.

Békéscsaba városa és a Munkácsy Múzeum a festő emlékének ápolásában nyújtott áldozatos munkája a civil szféra adakozási kedvét is előmozdította. Ennek köszönhetően a Munkácsy Mihály Múzeum Végh László, a Csaba-táj Zrt. elnökének anyagi támogatásával a ma Szlovákiában lévő Tőketerebes számára elkészíttette a Siratóasszonyok a keresztfánál című festmény eredetivel azonos méretű digitális másolatát. Március 26-án került sor az oltárkép eredeti helyén ünnepélyes keretek között történő felavatására. Ezt az eseményt mise és a mű felszentelése kísérte. Ez az ünnepélyes alkalom tovább erősítette a két település közötti baráti kapcsolatot. A mauzóleumban felállított művel ismét megvalósult az az összművészeti program, amely gróf Andrássy Gyula és felesége, Kendeffy Katalin hamvainak méltó keretek között történő elhelyezését szolgálta. Az Arthur Meining által 1893-ban neogótikus stílusban épített sírkápolnának minden részlete és berendezése alkalmas volt az elhunytak emlékének megőrzésére. A kápolna nagyméretű mérműves ablakain át beáramló fény, és az elhunytak által különösen szeretett kastélypark ablakon át feltáruló részlete különleges hangulatot teremtett az épület belső terében. Az itt elhelyezett művészeti alkotások a veszteség okozta érzelmek, és a gyász megjelenítését szolgálják. Krisztus kereszthalála okozta fájdalom hatására összeroskadó, síró asszonyok, és a szülei elvesztését sirató Andrássy Ilona koporsóra boruló alakjának párhuzamos szerepeltetése a halotti kápolna programjának összképét teszik teljesebbé. Különösen nagy hatású Munkács Mihály oltárképmásolata és a Zala György szobrász által 1893–1894-ben készített, fekvő oroszlánok és egy angyal által őrzött szarkofágok, valamint a veszteség súlya alatt leroskadó Andrássy Ilona alakjának együttes látványa.       

A kiállításon szereplő művek, az előadások során ismertetett életmű láttán igaznak érezzük Prohászka Ottokár búcsúbeszédének sorait: „Géniusz volt Munkácsy Mihály. Prófétai géniusz volt, mert hiszen, páratlanul meglátta a Krisztus dicsőséges arcát. Misztikus vallási géniusz volt, mert érthetetlen mélységből fakadtak eszméi, és vitték őt és vezették az egész emberiséget az ő nyomán az eszméknek fenséges magaslataira. Egy küzdő, imádkozó géniusz volt, mert lefogta az eszmét és közzénk varázsolta, hogy végtelen időkig nekünk sugározzék, minket melegítsen, minket gazdagítson.”

Reményeim szerint a látogatók e tárlat megtekintése után igazolva látják fentebbi gondolatot. Ezt szolgálja e kiállítás rendezése is, amely a zenemű interpretációjához hasonlatosan megfelelő alázattal nyúlt a gyűjteményben található művekhez, és teremtette meg azt a környezetet, amelyben a kiállított művek legjobban érvényesülnek. A Pákh Imre gyűjtemény huszonnegyedik alkalommal történő bemutatása után külföldre utazik és hosszú ideig nem lesz látható a hazai közönség számára. A kiállítás május 4-ig látható.

 

 

A Munkácsy 170 című kiállításon bemutatott festményanyag műtárgylistája:

 

v. Pákh Imre gyűjtemény:

1. Hans Temple: Munkácsy Mihály portréja (1887; olaj, vászon; 228,9x179,3 cm)
2. Rippl-Rónai József: Munkácsy Mihály arcképe (1900; akvarell, papír; 130x105 mm)
3. Ásító inas (1868–1869; olaj, fa; 83x69 cm; keretméret: 102x88,5x8 cm)
4. Bohém / Tanulmány a Zálogházhoz (1873; olaj, fa; 32,5x26 cm)
5. Öregasszony mappával / Tanulmány a Zálogházhoz (1873; olaj, fa; 86x68 cm)
6. Öreg paraszt / Tanulmány A falu hőséhez (1874; olaj, fa; 39,5x34 cm)
7. Legény az asztalnál / Tanulmány A falu hőséhez (1874; olaj, fa; 33x44 cm)
8. Csavargó / Tanulmány az Éjjeli csavargók című képhez (1874; olaj, vászon; 82,9x65,7 cm)
9. Pásztorlány az erdőben (1886; olaj, vászon; 95,5x142,5 cm)
10. Erdőrészlet két alakkal (1873 körül; olaj, fa; 61x49 cm)
11. Az eltévedt gyermek (1873; olaj, vászon; 100x90cm)
12. Cigányok az erdő szélen (1873; olaj, fa; 68x104,1 cm)
13. Franciaországi tájkép / Tájkép szekérrel (1880 körül; olaj, fa; 24x35 cm)
14. Franciaországi tájkép (1880; olaj, fa; 11,5x21,5 cm)
15. Mosó nők I. (1880; olaj, fa; 54x81 cm)
16. Szántás Colpachon (1885 körül; olaj, vászon; 60x100 cm)
17. Mosó nők III. (1892; olaj, vászon; 64x100 cm)
18. Téli út / Magyar táj (1882; olaj, vászon; 45x80 cm)
19. Mosónők II. (1880 körül; olaj, fa; 85x120 cm)
20. Madame Chaplin arcképe (1880 körül; olaj, vászon; 40x34 cm)
21. Reök Ivánné arcképe / Vázlat (1880-as évek utolsó harmada; olaj, fa; 45,5x38 cm)
22. Julien Adolph zenetörténész arcképe (1880 körül; olaj, fa; 45,8x37,7 cm)
23. Sétány a Parc Monceau-ban (1882; olaj, fa; 98x76 cm)
24. Parkban (1885; olaj, fa; 116,5 x 88 cm)
25. Két család a szalonban (1880; olaj, fa; 108x150 cm)
26. Készülődés a papa születésnapjára (1882; olaj, vászon; 101,7x137,5 cm)
27. Pálmaházban (1885 körül; olaj, fa; 128x94,9 cm)
28. Merengő nő kutyával (1885 körül; olaj, fa; 115,5x90 cm)
29. Olvasó nő (1880-as évek eleje; olaj, fa; 74x60 cm)
30. A kis cukortolvaj (1883 körül; olaj, vászon; 88x114 cm)
31. Ballada (1888; olaj, vászon; 151,5x120,7 cm)
32. Hímző leány (1887 körül; olaj, fa; 65x53 cm)
33. Kompozíciós tanulmány a Krisztus Pilátus előtt című képhez (1880 körül; olaj, vászon; 93x133 cm)

 

Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria:

1. Siratóasszonyok a keresztfánál / Beteljesedett (1895; olaj, vászon; 490x290 cm; leltári szám: 50.481.)

 

Déri Múzeum:

1. Golgota / Színvázlat (1883; olaj, vászon; 133x192 cm; leltári szám: DF. 205.9.2.)