Képzőművészet

 

Lonovics muveszek

 

Ván Hajnalka

 

Kedves Művészek és Kedves Vendégek!

 

Elhangzott a X., jubileumi Békéscsabai Nemzetközi Művésztelep megnyitóján

 

A X., jubileumi Békéscsabai Nemzetközi Művésztelepnek ezen kerek évszámához érve, engedjenek meg nekem némi gyors összefoglalást és múltidézést, hiszen ilyenkor, a 10. évnél, már illik visszaemlékezni. Esetünkben nem árt tudni, hogy a Békéscsabai Nemzetközi Művésztelepnek az 1976 és 1989 között működött országos vonzáskörzetű grafikai művésztelep volt az előzménye, mely egy időben szoros rokonságban lehetett az 1978-tól indított Tervezőgrafikai Biennáléval. A grafikai művésztelep vége szakadtával és jó pár év kihagyás után 2003-ban indult útjára a ma jubiláló forma, melynek csabai magja, a Békéstáji Művészeti Társaság.

Elmaradt a grafika a történetből. Ez a Békéstájiak jellemzően festészettel foglalkozó orientáltságát jelentené? Nem igazán. Többen valójában grafikusok. Feltételezhető, hogy inkább technikai okokkal magyarázható a változás: kevesebb eszköz kívántatik egy festmény elkészítéséhez. S talán a festészet, mint valamiféle búvópatak, mindig elsőbbségre tőr. Nem szeretnék megbántani senkit, sem azt, aki jobban szereti a vizuális művészetek más válfajait, azokat meg végképp nem, akik a többi területet képviselik vagy művelik. Inkább, mint a művészettörténetben megfigyelhető jelenséget értelmezhetjük és érzékelhetjük ekként. Ahogy az értékek átértékelődnek – hogy evvel a zseniális nietzsche-i fordulattal éljek – úgy lett a hajdani grafikai művésztelepből 10. jubileumát ünneplő festészeti művésztelep.

S ha már Nietzsche-nél tartok és az ünneplésnél, akkor hadd legyek kissé patetikus és idézzem őt újra: „A művészet és csakis a művészet! Ez az élet nagy lehetősége, az életre csábító hatalom, az életre ösztönző erő…”[1] Csak hogy, ahogy írtam is, a legmagasztosabb szavakat idézzem. Ám rejt még magában valamit, amit úgymond kevés más dolog adhat, és ez a barátság érzése.

Fő feladatom végzése közben, vagyis a Jankay hagyaték feldolgozása során, sokszor nem értettem, hogy miért emlegeti barátaiként Jankay Tibor például Czóbel Bélát vagy Vajda Lajost – hogy a legnagyobbakat említsem – mikor nem is találok levelezést az említett művészekkel a hagyatékban. Ezt meg is kérdeztem egy idősebb, mára már én is azt mondhatom, barátomnak nevezhető művészházaspártól. Nem a szavakra, hanem a válasz értelmére emlékszem, miszerint elég az, ha két művész összetalálkozik egy közös kiállításon, vagy ha valamikor dolgoztak együtt, vagy beszélgettek egy jót és megértették egymást, onnantól barátként gondolnak egymásra. Mint például, ahogy egy művésztelepen történő találkozás során is elindulhat valami nagyszerű…

Nem véletlen írja azt Hamvas Béla, hogy: „Sok elméletet koholtak arról, hogy mi a közösség eredete és mi az igazi közösség. Van, aki azt mondja, hogy a közösség gazdasági, anyagi, […]. Van, aki azt mondja, hogy a közösség morális, más szerint politikai vagy nyelvi, vagy faji, vagy népi, vagy szellemi.”[2] Szerinte: „Közösség egyes-egyedül csakis abban a létben van, amelyet az ember számára az áldozat megnyit: az emberfölöttiben.” Véleménye szerint: „Végleges egybeolvadás csak az isteni létben lehetséges.” Nekünk pedig megütheti a fülünket, hogy ahogy az egyháznál honos a barát szó, ugyanúgy, a művészek között is lényeges, és milyen fontos nekünk is, itt és most.

Közel van e két dolog egymáshoz, mindig is közel volt. Hiszen a művészet is megfejthetetlen és emberfeletti, csakúgy, mint a Hamvasnál végül is Istent középpontba helyező filozófiában.

Adott viszont még egy asszociációra ösztönzőt a közösség fogalmának boncolgatása. Szintén Hamvas Béla írja, Arisztotelésztől eredeztetve az elméletét,[3] hogy a közösséget Barátság istennő teremti, vagyis Philia. Mert a közösséget „a lényekben élő barátság” alkotja meg, és „ez a barátság nem eszme”, hanem „sokkal inkább maga is lény”, hiszen „ahol viszály van, ott feltételezhető, hogy jelen van Arés, a viharos; ahol szerelem van, ott feltételezhetően jelen van Aphrodité, az ellentéteket felolvasztó; ahol barátság van, ott feltételezhető, hogy jelen van Philia istennő.” Vagyis azt gondolom, ezen az idei művésztelepet nem tizenhárom személy alkotta, hanem tizenhárom plusz egy, mert ott volt, ott van az alkotók között a barátság istennője is.

És hogy ő milyen stílusban festene? Biztos benne lenne mindenkiből egy kicsi, amit – ha szívesen látjuk Philiát – hívhatunk összetett, sűrű, változatos piktúrának, képviselve általa a konstruktív-, elvont- és lírai absztraktot, a gesztusok alkalmazását némi új- és hiperrealizmussal valóságossá téve.

Persze, mondhatja a felületes, hogy túl eklektikus a görög hölgy stílusa, de akkor nem ismerjük őt. Ő csak ilyen tud lenni, mert négy országból származik, évtizedes-korosztályos múltja van, és rengeteg impulzus érte.

Kívánom, hogy közel tudjuk engedni magukhoz, hogy el tudjuk őt fogadni ilyen sokszínűnek! Akinek személyiségének egy-egy szeleteként jelennek meg a most kiállított alkotások. Köszönve a művésztelep lakóinak, hogy magukat adva, stílusukat elhozva és megmutatva, nekik mondva hálát ezúton, itt köszönhettük ezen a júliusi héten és még talán tovább is, az alkotóközösség tizennegyedik tagjaként a barátságot is.

A kiállítást ezennel megnyitom!

 
A kiállítók: Ceh Tibor (H); Fazekas Attila (H); Gnandt János (H); Horváth Ádám (H); Lonovics László (H); Matuska, Jozef (SK); Nueleanu, Bogdan (RO); Rusko, Pavol (SK); Sagmeister Laura (SRB); Simon Debora Eszter (H); Slimovschi, Alina Ondine (RO); Szereday Ilona (H); Torok Melinda (SRB)


[1] Friedrich Nietzsche: Az értékek átértékelése. Hátrahagyott töredékekből. Budapest, 1994, p.155.

[2] Hamvas Béla: A láthatatlan történet. Akadémiai Kiadó, Holnap Kiadó, Budapest, 1988, p.167.

[3] U.o.: p. 129.

 


 

Főoldal

 

2014. július 21.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png