Szepesi Dóra
Nem kell vala megvénülnöd 2.0
Az ezredforduló előtt született? Kezdjen aggódni!
Nagy Koppány Zsolt legújabb könyvének címét egy levegővel is nehéz elmondani, de egy levegővel is el lehet olvasni – kezdte meg a Nyitott Műhelybeli bemutatót a Magvető Kiadó szerkesztője, Turi Tímea. A kötet három regényéből az elbeszélő, Fényező Nagyjuhász János élete tárul fel.
A szerkesztő szerint ez a könyv felismerhetően Nagy Koppány Zsolt-könyv, miközben egyfajta félfordulat is az eddigiekhez képest. Előző szövegei olvasásakor, például a Jozefát úr téblábolásainál az volt a benyomása, hogy ezt a prózát a szövegirodalom naposabb oldalának az eszközei, a humor, az irónia jellemzik. Most viszont azzal szembesült, hogy mindezek az ötletgazdag invenciók mintha a realizmus szolgálatába lennének állítva. A szerző érzése szerint, legalábbis a szövegirodalmi utalásrendszer szempontjából, elment a falig. Ezt a játékot már nem lehetett folytatni: „A szöveg írja önmagát, ezt írja egy szerző és a szerző rémülten olvassa, hogy a szöveg írja önmagát, amiben ő, mint szerző szintén részt vesz.” Ezen túlmenően igénye támadt nagyobb szabású, komoly téma megpendítésére. Így adódott, hogy egy korábbi rövid írását, az Amelyben Ekler Ágostra emlékezünk című könyvében lévő novelláját bontotta ki regénnyé. Ez arról szól, hogy a hatalom a felborult társadalmi és társadalombiztosítási egyensúlyt helyreállítandó, elkezdi összegyűjteni és kivégezni az ezredforduló előtt születetteket. Ilyen szempontból a realisztikusság vádja nem érheti. A regényben lévő három könyv közül a leginkább valósághű a középső, a céges angoltanár téblábolásai és kalandjai. Az első, egy túlhajtott szatíra az államgépezet működéséről, ehhez sem érdemes a realizmus igényével közeledni.
Nagy Koppány Zsolt
Turi Tímea szerint mégiscsak úgy érezhetjük a könyv olvasása közben, hogy ez a mi valóságunkról is mond valamit. Ha kacagunk is a munkaügyi szituációs komédián, könnyű ráismerni világunkra. A harmadik könyv pedig, komorabb negatív utópiájában is mintha a mai társadalmi beidegződéseknek lenne egyfajta karikatúrája. Mindenesetre bekerült a könyv elejére az ismert megjegyzés, hogy bármiféle hasonlóság a valósággal, élő emberekkel kizárólag a véletlen műve. Nagy Koppány Zsolt elmesélte, írás közben azt gondolta, sikerült valami új dolgot kitalálnia a korrupció témakörét illetően, ugyanis a cselekmény középpontjában a Só- és Egyéb Szóróanyagok Hivatala elnevezésű „sóhivatal” áll. A valóságszerűség látszatát akarta kelteni, ezért az interneten rákeresett az „útszórósó” és a „mennyiség” kulcsszavakra. Meglepetésére a Google első találata egy HVG-cikk volt, amiben egy nagyon hasonló korrupciós ügyletet próbáltak felderíteni. Így aztán jobbnak látta, ha szigorúan a fikciónál marad. Sőt, amikor befejeződött a könyvvel való munka, fűzte hozzá a szerkesztő, talált egy HVG-hírt arról, hogy egy nyugdíjas-ellenes uszító kampány kezdődött, a könyvben leírtakhoz hasonlóan… Tényleg vigyázni kell, hogy mit ír az ember, mert előbb-utóbb valóra válik!
Ezek után felolvasás következett az első, Feljegyzések a hivatalból című részből. A szerző, azon szerencsések kedvéért, akik még soha nem dolgoztak hivatalban, elmondta, hogy a feljegyzések ebben az esetben nem csak Dosztojevszkijre utal, hanem arra a papír alapú aktára is, amit „feljegyzés” névvel illetnek a közigazgatásban. Abba is beavatta a hallgatóságot, hogy amíg a hivatalban dolgozott, nem merte közölni művét, kénytelen volt felmondani, vagy hivatalnok módon fogalmazva tisztelettel kérvényezni a felmentését. A „bürökrácia” regényét „Prológus – lassan, tűnődve –” vezeti be, négy mottó is tartozik hozzá, Mikszáthtól, Faludytól, Villontól és Hazai Attila után szabadon is idéz. Ez utóbbi nem más, mint: „Rám hivatal még nem volt ilyen hatással…” A felolvasásból annyi még mindenképpen megragad, hogy ”Az egész rendszer rákfenéje egy rosszul megválasztott szó: hogy áll az ügy? Így kéne kérdezni: hogy halad az ügy?” Fényező Nagyjuhász János főszereplő, nem ideális hős, sőt, egy igazi hivatali patkány. Szükségszerűen bekövetkező bukása és tragikus végzete a harmadik könyvben összetettebb annál, mintha egy jóember szerepelne az első könyvben, aki érdemtelenül és méltánytalanul viseli el a ráméretett borzalmakat. Amit fiatalkorában hivatalnokként művelt, azt a vejével és az egész rendszerrel szemben már nehezményezi, de ezen kívül ellenszegülésre túl sok eszköze nem marad. Arra a kérdésre, hogy a történet vagy a hozzá kitalált többféle nyelv foglalkoztatta inkább, a szerző a kiindulópontként már említett novellára utalt, amely a 2050-ik év címet viseli. Miután ezt fel is olvasta, azt taglalta, hogy a nagy ívű és tragikus történethez való nyelv megtalálása mekkora problémákat okozott. Két korábbi verziót megsemmisített, mert egyszer sekélyesnek, másszor közhelyesnek, vagy unalmasnak, majd ömlengőnek érzékelte. Megkerülte a konkrét választ arra a kérdésre, hogy mi volt a mozgatórugója az írásnak, saját tapasztalatai, az öregedésétől való félelme, vagy korunk erősen fiatal-központú társadalma és arról beszélt, hogy a főhős öregségére naivvá vált gondolkodása miatt belesétál egy olyan csapdába, amibe fiatalon nem sétált volna bele, hiszen akkor egy cinikus, szarkasztikus állat volt. A történet, annak ellenére, hogy nyitott maradt, – tanakodtak rajta, végül is nem írták oda, hogy Vége –, a legvégére összeáll az olvasóban. Ezen a ponton derült fény a cím rejtélyére: a mondat, a Lear királyban a Bolond szájából hangzik el, Zsolt szerint Vörösmarty fordításában a legszebb: „Nem kell vala megvénülnöd, mielőtt fejed lágya benőtt”. Az összes őt követő fordító „Nem kellett volna megvénülnöd”-nek fordítja. Vörösmarty-fordítását tekinti hát a 0.0-ás változatnak. Aztán volt még egy ilyen címen megjelent mű, így az 1.0-ás verzió Borbás Máriának, az Európa Kiadó volt a felelős szerkesztőjének tulajdonítható. Az ő kitűnő műfordításában jelent meg 1969-ben John Wain amerikai író Nuncle (Bácsika) című elbeszélése, amelynek ő adta a sokkal találóbb Nem kell vala megvénülnöd címet. E neves elődök után Nagy Koppány Zsolt könyvének a címébe már csak a 2.0-ás kiegészítés kerülhetett. (Ám még az is elképzelhető, hogy lesz egy 3.0-ás változat!)
Turi Tímea
Nemcsak Nagy Koppány Zsolt, a főszereplő is igen akkurátus, minden idézetet pontosan idéz, például a felolvasásban szereplő közigazgatási tankönyvet is. A szerzőnek e szövegirodalom végére érve fontos ez, korábban tobzódott benne, imádta, hogy szövegeket emel be a novelláiba, és nem jelöli, egy-két vájt fülű ember észreveszi, mások azt hiszik, ő írta, mindenképpen elismeréssel pislognak rá. Most minden olyan idézetet görcsösen jelöl, amit változtatás nélkül át lehetett emelni, meglepő, hogy milyen sok ilyen van! Így is maradt akár egy tucatnyi, amit meg kellett változtatni akár egy írásjellel is, azokat továbbra se jelöli, tehát a vájt fülű filológus olvasóknak maradt valamennyi öröm. A második könyv, az angoltanár novellákból összeállt Az angoltanár evangéliuma, egy evangélium parafrázis, ál-Károli nyelvezeten szól, (minden cs ts-nek és minden c cz-ként van írva). A férfikorról és a céges angoltanár kalandjairól szól, ebből is hallhattunk egy részletet. Az angoltanár Jézus Krisztus és gyűlnek a tanítványai…
Megvédheti-e az írót a sokat emlegetett szövegirodalom páncélja? – hangzott el a záró kérdés, ugyanis mégiscsak úgy tűnik, hogy a köz- és a versenyszféra került benne egyfajta kiszerkesztésre. Vajon mit fog szólni a valóság attól a görbe tükörbeli képtől, amit eléje tár ez a regény? A szerző abban reménykedik, hogy a közigazgatási volt kollégák és esetleges jövőbeli munkaadók nem olvasnak, s akkor mindez soha nem derül ki. Reméli azt is, hogy az angol tanítványok megértik az iróniáját. „Buktassák le az írót, találják meg a fogást rajta!” – biztatta befejezésül a leendő olvasókat a szerkesztő.
Szöllősi Mátyás fotói
