Dávid Péter
Jelentés a Kopóiratról
Valami készülődik! Erős közönségjelenlét az Ibsen-házban. A média is a helyszínen. A közérdekűség szinte tapintható. Nem csoda. Ma este (2014. február 24.) mutatják be Sarusi Mihály új regényét, a Kopóiratot. A békéscsabai születésű, Balatonalmádiban élő író az érdeklődés méretéből (több mint teltház) ítélve igen jó témát választott. A Kádár-kor besúgóhálózatának, máig jórészt felderítetlen vidékére vezeti olvasóját. Olyan világba, amelynek van ugyan irodalmi leképezése (gondolhatunk itt például Esterházy Péter Javított kiadására), de amelynek térképét mai napig nem rajzolták meg az ez iránt érdeklődő művészek, nyilván mivel hiányzik az a „jótékony távolság”, ahonnan rá lehetne látni erre a kockázatos korszakra, vagy hiányzik a téma részletes történeti feldolgozása. Sarusi új regényének tehát tétje van, főleg úgy, hogy a szerző saját bőrén tapasztalhatta a gulyáskommunizmus működésének árnyoldalait.
Sarusi Mihály és Erdész Ádám
Az estet Erdész Ádám vezeti, a Békés Megyei Levéltár igazgatója, tudós történész és irodalombarát, aki végigkövette Sarusi eddigi életművét, és új regényéből is alaposan felkészült. A beszélgetés szünetében pedig Bartus Gyula színművész olvas fel egy erős hangú részletet a könyvből.
Bartus Gyula
Az est elején megtudjuk, hogy a szerző nagyon komolyan készült regényének megírására. Két évet töltött kutatással, levéltárakban kereste a majdani mű szereplőinek történeteit. A szövegbe azonban nem csak a titkosrendőrség jelentéseit, de saját élményeit is beledolgozta, hiszen a rendszer őt is megkörnyékezte, akár ő is besúgó-szereplőinek sorsára juthatott volna, ha lelkiismerete ezt megengedi. A dokumentarista és az önéletrajzi jelleg erős keveréke tehát a regény, ami azért teszi izgalmassá, mert témája valóság-közeli, elevenbe vágó. Másrészt azonban a könyvbemutató beszélgetésének menete ennek köszönhetően el is távolodik az irodalomtól, az élet, a valóság felé. Inkább a titkosrendőrség gyalázatos munkájáról, a megfigyeltekről esik szó, nem magáról a regényről. Mert hiába nevezte Zaránd megyének a cselekmény helyszínét, hiába adott képzeletbeli neveket szereplőinek a szerző, Békés megye és a benne élők mégis előtűnnek a fikció mögül. Az író – neveket ugyan nem mond – nyomatékosan jelzi, hogy itt egy kulcsregényről van szó, akik a jelentéseket írták, és akikről a jelentések szólnak, felismerhetők a beavatottak számára, vagy ahogyan ő fogalmaz: „minden rész igaz”. Nem véletlenül hívja stendhali kifejezéssel tükörnek regényét Sarusi. Az igazságot csak annyira fedi el itt a fikció, hogy ne lássuk a könyv szereplőit szemtől szembe, azaz kibeszélés és elhallgatás különös vegyüléke a szöveg, és ez a paradox állapot vonzhatja leginkább azt az olvasót, aki az életszagú történeteket kedveli.
A több mint teltház egy része
Az irodalomnak ilyen módon háttérbe szorulásával a könyv funkciója is túllép a művészi kereteken. A szerző szavaiból úgy tűnik, hogy regényének célja egyrészt emlékmű állítása azoknak, akik szembe mertek szállni az akkori rendszerrel, másrészt a múlttal való szembenézés dokumentumaként kezelhető a szöveg. „Az unokáink nem fogják tudni, miért voltunk ilyenek”, ha az ehhez hasonló történetek nem maradnak rá az utókorra, állítja Sarusi.
A regény nyelvi világa nem tűnik egyszerűnek. Erdész Ádám szerint négy szövegréteg alkotja a regényt, a beszervezett népművelő monológja, az elhivatott besúgó önigazoló vallomása, az ügynökjelentések és egy író, újságíró szövege. Az olvasást ráadásul megnehezíthetik az ö-ző nyelvjárásban írt részek. A szerző szavaiból az tűnik ki, hogy nem tartja problémának azt, hogy műve nem olvasóbarát. Valószínűleg a téma fajsúlyos volta sem tenné lehetővé, hogy egy könnyed nyelvű, lefekvés előtti olvasmány legyen a Kopóirat. Bonyolultsága a leírt korszak bonyolultságát is reprezentálja.
Kezdődhet a dedikálás
Erdész Ádám megkockáztatja azt a többjelentésű mondatot, hogy nincs igazából lezárva a történet. Ezt nem csak arra érti, hogy a mai napig nincs teljes képünk a Kádár-korszak besúgóhálózatáról, de arra is rákérdez ezzel, hogy Sarusi Mihály vajon folytatni fogja-e ezt a témát, újabb szövegeket adva sajtó alá. A szerző maga is tisztában van vele, hogy nem lehet ilyen „egyszerűen”, egy regénnyel lezárni a történteket, de célja nem is a megoldás keresése volt, hanem egyszerűen az igazság felmutatása.
