Szarka Károly
Egy reneszánsz ember reneszánsza
Bánffy Miklós olyan író, akinek az életművét nem ismerve talán még az emlékére rendezett konferenciára tartó tudósítónak sem feltétlenül kell szégyenkeznie. Keveset lehet hallani, olvasni róla. Természetesen azért utánanézek, és izgatottan várom a róla szóló előadásokat, mert nemcsak íróként tartják számon (már akik számon tartják egyáltalán), hanem többek között politikusként is, és a huszadik század bizonyos történelmi eseményeiben nem elhanyagolható szerep jutott neki.
A Magyar Művészeti Akadémia a Duna Palotában szervezett konferenciájának a célja, hogy gróf Bánffy Miklós neve visszakerüljön a köztudatba, mert évekig semmit nem lehetett róla hallani. Ezzel a gondolattal nyitja meg a tanácskozást Ács Margit író, Major Zoltán történész pedig elmondja, hogy Bánffy most reneszánszát élheti, de a reneszánsz tárgya maga is reneszánsz ember volt. Megjárta a politikai szamárlétrát, képviselő, majd külügyminiszter lett, aki Tisza Istvánhoz húzott ugyan, de a pártpolitizálás helyett szívesebben állt inkább konkrét ügyek mellé. Trianon után fontosnak tartotta a békülést a szomszédos országokkal, a magyarságtudat mellett a demokráciába vetett hit határozta meg a politikáját.
Ács Margit megnyitja a konferenciát
Bánffy az egyik legnagyobb erdélyi földbirtokos család tagja volt, és rokonságban állt olyan családokkal, mint az Esterházy, a Wesselényi, a Bethlen vagy a Károlyi. Szász László irodalomtörténész elmondja, hogy arisztokrataként a hétköznapi átlag feletti színvonalon élt, a huszadik század irodalmát meghatározó témák, a szegénység ábrázolása, a gettók és a lágerek világának bemutatása helyett más kérdésekkel foglalkozott. A magyarság iránti felelősségérzet, az általános késedelem és veszteség érzése azonban már Trianon előtt is megjelent az írásaiban, és igyekezett bemutatni az akkor még kisebbségben élő románság életét is.
Szász László
Egy másik irodalomtörténész, Dávid Gyula nem tudott eljönni a konferenciára, de írását azért felolvassák nekünk. Az irodalmár Bánffyval ismerkedünk, aki alapító tagja volt a többek között Áprily Lajost, Kemény Jánost, Kuncz Aladárt, Nyirő Józsefet, Reményik Sándort és Tamási Áront, később Dsida Jenőt, Jékely Zoltánt, Szabédi Lászlót és Wass Albertet is a soraiban tudó helikoni írócsoportnak. A meglehetősen heterogén társaság egyik vezéreként kezdeményezte a hídépítést az erdélyi szászok és románok irányába, és igyekezett elsimítani a konzervatív és a nyugatos irányvonal ellentéteit.
Ezzel egybecseng Filep Tamás Gusztáv művelődéstörténésznek, és kollégájának, Sas Péternek az előadása, amelyek szerint fontos volt Bánffy számára a román-magyar közeledés, és az említett helikoni írócsoporton belül azok közé tartozott, akik egyszerre tartották magukat erdélyinek, magyarnak és európainak. Ugyanakkor például a Martinovicsról írt drámáját bal- és jobboldalról is támadták. Az őt konzervatív nagyúrnak tartó fiataloknak azt mondta, hogy tiszteli ugyan a konzervativizmust, de csak ott, ahol van mit konzerválni…
Az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója, Boka László a Nyugat kritikusát, Schöpflin Aladárt idézi, aki szerint Bánffy „a legnyugtalanabb kísérletező” volt, és élvezetből írt. Az ideológiai gondolkodástól idegenkedett, politikusként a nagy elődök közül Széchenyi és Deák példáját tartotta követendőnek, és megjelentek antifasiszta írásai is. Sosem számított divatos vagy korszerű szerzőnek, Ady amatőr írónak nevezte, egyesek dilettánsnak, és az irodalomtudomány általában keveset foglalkozott vele, bár Örley Istvántól Dávid Gyulán vagy Szegedy-Maszák Mihályon át Tamás Gáspár Miklósig azért írtak róla néhányan. A konferencián többször szóba kerül Erdélyi Trilógiája, amelyet sokan fontos műnek tartanak.
Boka László
Néhány előadó konkrét művekkel foglalkozik, Balázs Imre József egyetemi adjunktus a Reggeltől estig című, egyetlen nap történetét leíró kisregényt elemzi, Váradi-Kustos Györgyi irodalomtörténész pedig a Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja és az Emlékeim című műveket, illetve azok karneváli világlátását. Utóbbi könyveket az író képregény-jellegűvé alakítva saját rajzaival illusztrálta, amelyeket láthatunk is kivetítőn. A számtalan előadás egyik legizgalmasabbika Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendezőé, aki a politikus és író Bánffy mellett a karikaturistát, illetve az Operaház intendánsát, díszlettervezőéjét, rendezőjét is bemutatja.
Szinetár felteszi a kérdést, hogy az Operaházban több évtizedes különbséggel betöltött intendánsi pozíción kívül vajon mi kötheti össze a tehetős erdélyi grófot és őt, a szegény pesti gyereket a Bérkocsis utcából. A választ Illyés Gyula gondolatában találja meg, mely szerint az a magyar, aki vállalja. Mindenkinek két szülője, négy nagyszülője, nyolc dédszülője, tizenhat ükszülője van, és így tovább – ha csak néhány száz évet tekintünk vissza, akkor is több ezer őst kapunk, és senki nem jelentheti ki teljes bizonyossággal, hogy több ezer őse között ne lennének dunai svábok, zsidó kereskedők vagy bolgárkertészek.
Szinetár Miklós
Betekinthetünk Szinetár képzeletbeli, személyes Pantheonjába, ahol Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, IV. Béla, Bethlen Gábor, Petőfi Sándor, Görgey Artúr, a magyar, német, szerb, horvát és örmény származású aradi vértanúk, valamint Deák Ferenc és Bartók Béla is szerepelnek Bánffy Miklós mellett. Részleteket láthatunk Szinetár A Nagyúr Gróf Bánffy Miklós című filmjéből, amelyből a kompromisszumkereső politikus képe rajzolódik ki. Tárgyalt Benessel, neki köszönhető a magyar-szovjet hadifogolycsere, valamint a soproni népszavazás sikere.
Mivel azonban „senki kutyájának a kölyke” nem volt (és ennél a megállapításánál el kell vonatkoztatni a nemesi származástól), egyik irodalmi vagy politikai irányzat sem tekintette a sajátjának, nem tetszett a ténykedése Horthynak sem, és bár a Bethlen-féle vonalat képviselte, később maga Bethlen István is elfordult tőle. Amikor pedig a szövetséges hatalmakkal tárgyalt, a németek lebombázták bonchidai kastélyát. De még ha nem is lehetett mindenben sikeres, politikusként nem volt szakember, íróként vagy éppen képzőművészként pedig amatőrnek bélyegzik, Bánffy politikai szerepe és művészeti tevékenysége mindenképpen figyelemreméltó.
