Kiss László
A második nap, avagy egy zárás kellően hiteles története
A Bárka és a Körös Irodalmi Társaság könyvhétzáró partijának helyszíne hagyományosan a békéscsabai Szlovák Tájház udvara, benne a skanzen-házzal, az öreg diófával és a gémeskúttal, mely idén: nincs, megette a sok-sok év, és még valami, aminek a megnevezése biológiai ismereteket igényel, ezért csak a hiányérzetnek adhatok hangot. Először érzéki csalódásnak vélem, mint amilyen a Kosztolányi-hősöknek van, akik beülve egy magashegyi étterembe, értetlenül vallatják az öreg pincért, hol van az üvegajtó, amely sokkal-sokkal nagyobb volt régen, mint most, amikor csak egy töredezett apró ajtót látni, hol van – ott van az üvegajtó, mutat rá a pincér, csak az élete múlik el éppen, asszonyom. A gondnok józanít ki, hamarosan új gém hajlong, új kolonccal. Aggodalmam elpárologván, tudatosítom magamban, talán kevesen leszünk. Ki a könyvhéten odafönt, ki másutt, minek tagadni, több sebből vérzünk, nem csak a gémeskút hiánya föltűnő.
Aztán az utóbbi évek egyik legjobb irodalmi délutánja kerekedik ki a dologból.
Mi kell hozzá? Miért érdemes bárkinek ellátogatni, akár az utcáról beesni erre az első mondatban csaknem alaposan definiált rendezvényre. (A Tájház nagykapuja a szó legvalóságosabb értelmében nyitva van, egy-egy csajszi meg bácsi időnként bekukkant.)
Szávai Krisztina olvas
Érdemes, mert van például találkozás egymással, ami egyébként mindig van, meg nagyjából előtte nap is volt, lévén, megnyitó, térzene, na de Bárka-bemutatóval egybekötve? Mások csak álmodnak ilyen találkozásról, mi együtt örülünk: Elek Tibor végigzongorázza a legfrissebb szám tartalomjegyzékét, talán ő is fáradt már így év végén (év vége nem csak a pedagógusoknak van?), de ügyesen szelektálja a kínálatot, lendületesek vagyunk, pörgetjük, mert az asztalon sorakoznak a borosüvegek, előbb Szávai Krisztina olvassa fel verseit, majd Kőszegi Barta Kálmán lép az asztalhoz, küzdünk a nekilendülő széllel, ami borzolja az abroszt, de az ég tiszta, mint amilyen volt a Vörösmarty versben, kicsit szólunk Kovács Imréről és a népi irodalommal foglalkozó tematikus blokkról (Erdész Ádám nyomdakész rögtönzése), szóba kerül az online, hátha van, aki még nem ismeri (nincs) (Farkas Wellmann Éva mutatja be), megemlítjük az elég nemrég lezajlott Kortárs Drámaíró Versenyt, hátha van, aki nem emlékszik rá (nincs) (az én jussom). Ezért érdemes, például.
Van tehát bor, és van sör is, meg pogácsa, de a sláger a lángos – tavaly fogant meg az ötlet a fejekben, robbantsunk káposztás lángossal, ami mellé fölsorakozott a tejfölös meg a nem tudom én milyen, a kínálat bőséges, gyűlik a konyhában a vendégsereg, összegyűrt sörös dobozok landolnak a műanyag fekete zsákban. Ezért érdemes, például.
Aztán van Körösök Gyöngye Díj, és ilyenkor átadódik: a 2013-as év díjazottja, Másodvirágzás című kötetéért, Péter Erika. A díjátadót rögtönzött irodalmi est követi, szűk negyedóra beszélgetés-felolvasás, comme il faut – mondom, pörgetjük. Ezért érdemes, például.
Péter Erika átveszi a Körösök Gyöngye Díjat
És van rögtönzött versíró verseny, melynek témája idén az eső – és ez az eső, már-már csudálatos módon, megérkezni látszik a parti végére, de előtte még sikerül felolvasni a mindössze huszonöt perc alatt lejegyzett szövegeket, slam és parnasszista líra, posztmodern szövegbarkácsolás és svéd típusú gyereknarratíva bűbájos egyvelege a záró felvonás. Banner Zoltán nyeri, örök és ifjú doyenünk – na, ezért mindenképpen érdemes.
Még egyszer mondom, lassan, hogy mindenki megértse: lángos. Lángos is van. És jövőre is lesz.
Udvari pillanatkép
A fényképeket Bontovics Ilona készítette.
Békéscsaba, könyvbemutatók
A békéscsabai könyvhétre érkezésem a szokásos forgatókönyv szerint zajlik: már napokkal előtte megy az agyalás, hogyan tudom a leggyorsabban áthidalni a Gyula és Békéscsaba közötti tizenöt kilométeres távot. Hát hogyan, ahogyan eddig is, a lehető legkevesebbet lecsippentve a Bach-korszakos töri órából, aztán autóba pattanás, jobbomon Kiss Ottó – így repesztünk a felhőtlenedő égbolt alatt a megyeszékhely irányába.
A parkolóhely-keresés gyakorlatilag kalandozó hadjárat, az eredmény a szokásos forgatókönyv szerinti: az első megfelelő helyen, lehetőleg minél messzebb a szépülő-megújuló belvárosi tértől. S így maradok le megint a megnyitó beszédről, amiről ezúttal is az órarendem tehet, nem a formálódó életpályamodell – idén Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője a város vendége, könyvköszöntője itt, a Bárka online-ján olvasható. Mielőtt továbbállna Kolozsvárra, ugyancsak kötetbemutatóra, lapunk főszerkesztője, Elek Tibor kérdezi a költő-újságíró-főszerkesztőt az általa vezetett Riport Kiadóról és legutóbbi munkáiról: aki megnyit, annak fél óra önálló műsor dukál. A téma a 2010-es Bolondok a parton című gyűjteményes kötete, mely a nyolcvanas évektől három évvel ezelőtti napjainkig szemlézi és rostálja Szűcs László legjobb verseit, valamint a Gazoskönyv, amely öt év (2003–2008) válogatott publicisztikáit tartalmazza. Szűcs Lászlót jó hallgatni, humora, iróniája nem csak szórakoztató, de hitelesíti is mondandóját. Megtudjuk, hogy a magánkiadásban megjelenő Erdélyi Riport című „klasszikus képes hetilap” főszerkesztője is (a Várad folyóirat mellett), aki ezen a napon arról is mesél, miért nem kedvez az újságírói robot a szépírói gyakorlatnak. „Napilapos újságíró vagyok” – állítja magáról. Aztán ezt cáfolja meg.
Elek Tibor előtt Dányi László újságíró és történész vaskos kötete, Az Áchim L. András utcai fiúk, majd’ beszakad az asztal. A szerző visszafogottan válaszol a kérdésekre, hagyja, hogy a könyv szólaljon meg – annak, aki a kezébe veszi. Magyar föld, kárpótlás, privatizáció, ezek a kulcsszavak, és kettő perc erejéig Zsíros Géza egykori kisgazda képviselő felesége is szót kap, mivel a könyv főszereplője éppen az ő férje.
Az agrárium és a közélet témája amolyan közelmúltidéző fölvezető a könyvheti szépirodalomhoz, de még mielőtt a versek és egyetlen prózakönyvünk terítékre kerülne, a Bárka főszerkesztője Bagyinszki Zoltánt szólítja a pódiumra. A Kárpát-medencében szerte ismert gyulai fotográfus ezúttal a magyar borvidékeket járta körül, ezek közül huszonkettőről készített fotókat, melyeket szakértő szöveg és számtalan adat – elérhetőségek, szállásinfó – kísér új könyvében (Magyar borvidékek). A beszélgetés a fotográfus pályáját is feleleveníti, a Békés megyei útikönyvtől a Texast bemutató köteten át a nagy sikerű építészeti-művészeti albumokig, s a jövőből is kapunk ízelítőt: a rétornak is kiváló Bagyinszki Zoltán (emlékezetes mondatok hangzanak el a magyar szecesszióról) mostanság gyógyfürdőkben bukkan fel.
Elek Tibor és Bagyinszki Zoltán
Magyari Barna hét év hallgatás után jelentkezett új verseskönyvvel. Kérdezője összegző jellegűnek titulálja a művet, amivel a szerző is egyetért, hozzátéve, számtalan verséből a kiadó a maga ízlése szerint válogatott, ő pedig nem bocsátkozott vitába vele, mi több, elfogadta, és jónak találja a koncepciót. A könyv címe így lett: A lét horizontja. Magyari Barna nem egyszerűen csak beszél versírói szokásairól, a szabadversről vagy arról, miért olyan hangsúlyos szövegeiben a testiség: mulattató stand up comedy-t hallunk. S szikrázó képekkel megrakott verseket.
Elek Tibort Farkas Wellmann Éva, a Bárkaonline szerkesztője váltja, s fordul Hartay Csabához. A legutóbbi kötet, A jövő régészei ugyan tavaly jelent meg, de mivel Békéscsabán még nem mutattuk be, épp ideje volt sort keríteni a találkozásra a szarvasi fiatalemberrel. Elmondja, hogy hiába jelent meg eddig hét kötete, első igazi könyvének az előző kötetek válogatott darabjait is tartalmazó Nyúlzugot tartja, amelynek – ezt már én teszem hozzá – méltó folytatása A jövő régészei. Az alkotói szemléletét firtató kérdésekre hosszan, részletesen, nagy kedvvel válaszol, s a letisztultságot, a tudatosságot emeli ki: „az ember nagyobb felelősséggel nyúl a verseihez, mint tizenöt éve.” Ezt a legfrissebb Bárkában publikált versei is igazolják, amelyekből egyet megoszt az Ibsen Szalon közönségével.
Szilágyi András a következő, akinek Zúzalék című ugyancsak válogatott verseket is magába foglaló kötetét már néhány hónapja olvashatjuk. Az esztéta szemüvegén keresztül látott és láttatott szövegek kapcsán képzőművészet és vers viszonyáról beszélgetnek. A kötetbemutató különlegessége, hogy Szilágyi András kidolgozott esztétikai rendszerbe helyezi, már-már értelmezi saját verseit.
Szilágyi András Zúzalék című könyvéből olvas fel
Péter Erika Másodvirágzás című verseskönyvét „nagyon-nagyon nehéz kötetnek” nevezi Farkas Wellmann Éva. A leginkább gyermekverseiről ismert békéscsabai költő a felvezető kérdést követően kendőzetlen őszinteséggel beszél a kötet fontosabb előzményeit jelentő traumákról, azok verssé dolgozhatóságáról – megdöbbentő kulisszatitkokba avatja be olvasóit. A Másodvirágzás verseinek hangja csöndes és szomorú.
Péter Erika felolvas
Közönségrészlet
Kiss Ottó zárja a kört. Szusi apó erdőt jár című novellája-humoreszkje immáron – bővített, alakított változatban – gyermekkönyvként is napvilágot látott, Baranyai András pompás illusztrációival, mert Szusi apó olyan öregember, akinek esetlensége, bájosan groteszk története a gyerekolvasók fantáziáját is megmozgatja. Bebizonyosodott odahaza, mondja Kiss Ottó, aki az alakteremtésről is szól, hangsúlyozva, egy-egy jól megformált karaktert nem több kötetre tervez. Hogy a maguk egykönyves nagyszerűségében éljenek, vagy járják az erdőt. Ki-ki a sajátját.
Kiss Ottó Szusi apóról mesél (Bontovics Ilona felvétele)
Autóba pattanás, jobbomon Szusi apó megálmodója, így repesztünk a felhősödő égbolt alatt az egykori megyeszékhely irányába.
