Németh Dorka
Ipolyság majdnem a világ közepe
Vasárnap ért véget a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának nyári tábora. Komoly, kötött, feszes program, sok kávé, nagyon kisváros nagyon kis kollégiuma – leginkább ez jellemezte a Textúrát.
Négy csoportban folytak a szemináriumi munkák, a légkör családias volt. Családias, de nagyon vegyes. Volt ott Terminátort szabadidejében fordító fiatal, grafikus, aki prózát is ír, inkább képregényt rajzoló, igazi költő, vagy kevésbé igazi, novellista, de még zsiráf is. A műhelycsoportokat Juhász Katalin, Csapody Kinga, Z. Németh István és Hizsnyai Zoltán vezette. Minden délelőtt voltak foglalkozások, olykor délután is, bár a szoros program miatt, írni igazán nem volt idő.
A tábor komoly megpróbáltatás volt, igazi erőltetett menet, legalábbis nekem. A szállás egy szakmunkásképző kollégium nyolc ágyas szobáiban volt, ahol a lelkes portás előszeretettel nevelt és rendszabályozott mindannyiunkat (Grecsó Krisztiánt pedig különös figyelemmel tisztelte meg). A szállásról egyfolytában futkosott a csapat a helyi zsinagógába, ahol a különböző előadások folytak, s a szemináriumi munkák a közeli kávézóban voltak.
A Textúra tábor összefonódott a Fiatal Írók Körével (FÍK) és a Pegazus pályázattal. Szombaton adták át a körülményekhez képest ünnepélyesen az idei Pegazus díjazottakat. A pályázók munkáikat először egy választott mentornak küldték el, aki miután kijavította a szövegeket, személyes ajánlással küldte tovább. Ebben az évben egy kivétellel az összes díjat Csapody Kinga mentoráltjai vitték el (közülük is kiugróan sokat Nagy Hajnal Csilla). Ugyan próza kategóriában csak tizenegy, líra kategóriában pedig csak tizennégy pályamű érkezett, a szervezők szerint a beérkezett szövegek száma igenis nagy volt, minőségük pedig felülmúlta a korábbi években küldöttekét. De ez még mindig nem az igazi.
A FÍK egyébként első nap évértékelő estet is tartott, vagy inkább csak magyarázkodott. Azt, hogy őket, a fiatal szlovákiai magyar írók szervezetét mennyire lehet majd komolyan venni, az augusztusban megrendezésre kerülő közgyűlésen fog eldőlni. Remélhetőleg új vezetéssel a FÍK is szárnyakat kap majd, felkészültebb lesz egy-egy bemutatkozás alkalmával, és a „mi a közös bennetek?” kérdésre nem a „jó fejek vagyunk” választ adják.
A tábor előadásai idén a kritikaírás körül forogtak. A második nap reggelén Bende Tamás, Horváth Veronika, Sütő Csaba András és Szalai Zsolt beszélgetett ebben a témában. Kritikáról tartott előadást Csehy Zoltán, aki érhetőbben, kicsit talán iskolás stílusban beszélt erről a műfajról, az írásról, arról, hogy milyen is a jó kritikus, a jó kritika író. Elmondása szerint nem elég jó kritikai, retorikai érzékkel, éleslátással rendelkezni, jól kell tudni érvelni, hitelesnek kell lenni és a legfontosabb: észre kell venni, hogy milyen ajánlatot is tesz egy mű az olvasónak. Csehyvel szemben sokkal engedékenyebb volt Németh Zoltán, aki zárta a sort a kritikai előadásoknál. Németh Zoltán ezen kívül N. Tóth Anikóval is beszélgetett, akit az egy héttel korábbi FISZ táborból ismerhettem már. N. Tóth Anikó az Iródia mozgalommal indult, ahol a közös műhelymunka, a közös levelezés, a tény, hogy komolyan vették hozta meg neki a kedvet ahhoz, hogy az irodalom mellett kötelezze el magát. Könyvei különlegesek, fotókkal illusztráltak, melyeket édesapja készített. Véleménye szerint lassan ír, nehezen és keveset, de hamarosan megjelenik Magyarországon egy gyermekkönyve.
Az első esti vendég Grecsó Krisztián volt. Közös pont volt a tábor résztvevőivel, hogy ő is kisvárosból indult, ahogy ott a legtöbben. Elmondása szerint sokat küzdött ellene, próbált kitörni, aztán egyszer csak rájött, hogy a kisvárosi létből is lehet előnyt kovácsolni, hiszen nem akármilyen téma, sokan átérzik. Eredetileg költőként indult, majd később megtalálta a prózát, vagy a próza találta meg őt, ezzel ért el igazi sikereket. A prózára való rátalálás különleges volt, hosszasan kereste a formát, amiben jól érezheti magát, s mióta ez megvan, azt keresi, hogy hogyan tudná ezt megújítani, nem a téma foglalkoztatja már, hanem a forma.
Garaczi László volt a második vendég. Csapody Kinga az utómunkálatokról kérdezte a legtöbbet, hogy hogyan lehet egy szövegből minél többet kihozni, hiszen a jelenlévők is meglévő szövegeik tökéletesítésével voltak elfoglalva. Garaczi elmondta, hogy régen minden kis „maszat” zavarta a szövegekben, ám ma már sokkal megengedőbb saját magával szemben, néha-néha akár még maszatosan is hagyja a szövegeket. Felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy fontos kutatni, elmélyülni egy témában, az adott szöveg vagy gondolat mélyére ásni. Ő például együtt is él, együtt is reggelizik a karaktereivel, amikor éppen dolgozik valamin, megszállottan tud írni.
A héten rengeteg folyóirat bemutatkozott, rengeteg program volt, talán túl sok is. A Szőrös Kő, az Ambroozia, a Palócföld mellett bemutatkozott a Prae és a Bárka is. Előbbiekben a jelenlévők egy része már publikált, utóbbiak voltak „a nagy durranások”. A Prae-t Pál Dániel Levente és Vécsei Rita Andrea képviselte, akik egy meglehetősen interaktív bemutatkozást tartottak: a felolvasások mellett végre arról beszéltek, ami a pályakezdőket érdekli, kérdés-felelet formájában folyt a beszélgetés. A Bárkától Elek Tibor és Farkas Wellmann Éva látogatott el a táborlakókhoz. Vetítés segítségével megismerhettük a Bárka Online minden rovatát, minden részletét, a felépítését és történetét, Farkas Wellmann Éva felolvasása után pedig halk sóhajok közepette jegyzik meg néhányan, hogy „jó lenne már a Bárkánál tartani.”
Bemutatkozott a Fiatal Írók Szövetsége is, melyet Neszlár Sándorral és Csapody Kingával együtt képviseltünk. A hogyan alakult és a különböző nehézségeken kívül arról beszéltünk, hogy mennyit segíthet egy írószervezet egy fiatal alkotónak, hogyan dolgozhatna együtt jobban a FÍK és a FISZ.
A hetet Kukorelly Endrével egy kötetlen beszélgetés zárta. A politika és a politikai szerepvállalása mellett szóba került még az irodalom is. Ugyan velünk volt majdnem végig, a fiatalok mégis csak utolsó nap mertek csak hozzászólni, szöveget mutogatni, amit kicsit sérelmezett is. Persze, érthető volt a habozás, nem szokványos látvány reggelinél egy Bruce Willis.
Mindent összevetve a tábor (rossz szállás, sűrű program, meghívottak, műhelymunka) elviselhető, már-már jó volt. Ha nem is volt végig kitűnő a hangulat, hiszen nem egy megpróbáltatás érte a csoportot (például a helyszínekről való kitiltás), a jó programok majdnem mindent feledtettek. Amellett, hogy kalapot emelek a szervezők előtt, meg is kérném őket, hogy legközelebb kevesebb folyóiratot és több szabadidőt adjanak, és természetesen kevesebb ágyat egy szobába, több reggelit és kacsalábon forgó kastélyt is szeretnék.
Fotók: Nagy Erika
