Helyszíni tudósítások

 

 

 

 

Drognap2
Bajtai András és Kubiszyn Viktor


 

 

Tóth Kata


Fless

Bajtai András beszélgetett Kubiszyn Viktorral a Körf Pontban



Felébredtem, kettőt láttam, a tükörképemet a falhoz vágtam, tanítottam, Drognaplóztam, és írtam. Na, nem klasszik irodalmi estről; valami egészen más volt május 17-én a békéscsabai Körf-Pontban: könyvbemutatós drogprevenció, vagy inkább élő könyvtár. Igen, talán ez a legtalálóbb kifejezés a csütörtök estére, amikor Kubiszyn Viktort „kölcsönöztük ki" egy bő órára.


Mindenki függ valamitől. Viktor papírra is vetette a függőségét: 15 éves pokoljárását a közösségi és a rekreációs füvezéstől a masszív heroinozásig. Tipikus drogkarrier, mondhatnánk, de valamikor a történet közepén érzed, hogy ez a srác nem éli túl - mit túl, szinte már nem is él, legalábbis nem ezen a világon. Viktornak mégis sikerült visszajönnie, két és fél éve tiszta, és ősz óta missziószerűen járja az országot a Drognaplóval. A drog és az irodalom összefonódása nem hat újdonságként, számos hazai és világhírnévre szert tett szerzőnk volt valamilyen addiktív szer rabja, és az írás mintegy terápiaként, esetenként egy új belső világ kivetítéseként szolgált. Gondoljunk csak Csáth Gézára, a legismertebb drogos szerzőnkre, aki ópiumhasználatáról írt naplót, szigorúan feljegyezve a bevitt mennyiségeket, illetve annak hatását a szervezetre. Önmegfigyelés, szigorú orvosi diskurzus, az eufória megjelenése. Miben új akkor Viktor könyve? Lehet-e egyáltalán létjogosultsága egy drogos könyvnek Csernus Drogmája után? Ilyen kérdések fogalmazódtak meg bennem, miközben a Körf-pont falára festett madarakból kirajzolódó arcot néztem, míg Viktor interjút adott. A mellettem ülő lány súgva kérdezte, hogy mitől függök, miért vagyok itt - az egyszerűnek tűnő semmitől válasz megrémített, de mielőtt felocsúdtam volna sajátos rémületemből, és belekezdhettem volna egy szigorú önvizsgálatba, rögtön a 17 éves kora óta tartó alkoholproblémáiról kezdett beszélni. Körülnéztem. A jelenlévők kezében ott figyelt a Drognapló, és közösségi szintre emelt empátiával várták, hogy Viktor végre megszólaljon. Ekkor döbbentem rá, hogy a közönség tagjai nem pusztán érdeklődők, hanem segítségre várnak. Függők. Jobb esetben irodalomfüggők. Belelapozok a könyvbe, A varázsló kertje -olvasom, Csáth nélkül nincs drogos dokumentumregény.

 

Drognap_III


True story. Kezdődik a pokoljárás. Vergiliusként csapódunk Viktorhoz a Pokol tornácán, valamikor a kilencvenes években, ott, a nyolckeres punkok között. Nem hiszem, hogy beléphetünk a Paradicsomba...


Beszél és újraél, reflektál a múltra, igyekszik értelmezni 13 éves kori önmagát, amikor az alkoholhoz, majd a fűhöz és hallucinogén anyagokhoz nyúlt - a Pokol bugyrai. Ráz a hideg, miközben hallgatom, hiszen félelmetes, hogy mekkora lelki teher lehet tükröt tartani a múltnak, önmagának, és naponta szembesülni az egykori kisiklással. Mondatait áthatja a drogszleng, hiába, 15 évet nem lehet megtagadni. Illetve volt itt még 3 év tisztán, csak úgy közben, amikor semmi anyag, csak az írás. Utólag visszatekintve Viktor a filmkritikusi felemelkedést is függésként éli meg, a három szermentes évben ugyanis éppen ettől függött. Workaholic. Az írás váltotta fel az anyagot, vagy éppen a film lett az anyag, az írás pedig ennek leképezése, amely arra volt hivatott, hogy a személyes hiányt betöltse. Újra a mókuskerékben, egyre mélyebb bugyrokba jutunk, talán nincs is visszaút: rekreációs füvezés az írás mellett. Ha másoknak megy, nekem is - mondja Viktor. Nem lett igaza.


2005-ben járunk. Négy év a hallucinogének, gombák és a csattanó maszlag pszichedelikus fogságában, újabbnál újabb flesseket követelve. Tulajdonképpen lassú öngyilkosság volt ez, hosszúra nyújtott haldoklás, egyre beljebb jutni abba a tolsztoji fekete zsákba, de a vég nem jött, hiába akarta. „Belefáradtam az állandó stresszbe. A rosszullétbe, abba, hogy haldoklok. Abba, hogy totális csőd minden, hogy megöl a ZÓNA, a folyamatos hallucinációk, a hangok, és nem tudok meghalni, hiába szeretnék, de gyáva vagyok élni is, nem tudok már lopni se, lehúzni senkitől semmi pénzt, kikerülnek a cigánygyerekek is. Élőhalott vagyok. Elvonásról elvonásra vergődök és szippant be a Fekete Lyuk. El kell mennem innen. Akárhová."

 

drognap


2009. Purgatórium, ráckeresztúri rehab. A tisztítótűz egyenként égeti le a bűnöket: a fizikai fájdalom szinte elviselhetetlen, az embernek fáj a csontja, de az álmatlanság és a remegés csupán 1-2 hónapig tart. Ennél durvább a lelki függőség. Depresszió és űr. Valahogy ezt a hiányt kell átfordítani, hogy a felépülés megindulhasson. A rehab nem elvonó! Itt nem gyógyszerekkel állítják le az embert, kialakítva ezzel egy újabb addikciót, ez egy keresztyén kommuna, ahol az alapfilozófia az alázat, a szeretet és az ítéletmentesség. A hit nem követelmény a leállásban, csupán lehetőség. Viktor élt vele, a benne kialakult hiányt Isten tölti be. Hogy fér össze a hit az egykori punk életmóddal? Erről is beszél a szerző: korábban, aktív punkként a vallást és az egyházat képmutatónak, életellenesnek tartotta, mára pedig a mindennapok részévé vált. Nem itt történt azonban az első találkozás Istennel: Többször volt olyan hetekig, hónapokig tartó időszak, amikor teljesen megváltozott a valóságérzékelésem. Nem egyszerűen be voltam állva, vagy nem csak éppen elvonásban voltam, hanem egy durva, okkult világban éltem, mindenféle démonokkal körbevéve - ekkor találkoztam Istennel a Népszínház utcában. Világított a haja." Az Istennel való második találkozás legfontosabb momentumai a bűnbocsánat, a kegyelem, illetve a megváltás. Megváltás a függőségtől, mind testi, lelki és szellemi téren. Underground feltámadás, Viktor feltámadása.

2012. Paradicsom, misszió, valahol Magyarországon. Két és fél éve tartó teljes absztinencia. Vergilius nem léphet be a Paradicsomba, búcsút int Viktornak. Halkan azért még megjegyzi: egy embernek csak akkor van joga lenézni a másikra, amikor segít neki felállni. A narkós, az narkós marad, mondja Viktor, a kísértés örök, de igyekszem ellenállni, és minden nap hálát adni a kegyelemért, az újrakezdésért. Diplomás ember vagyok. Filmkritikus voltam, elég jó nevű abban a szűk körben, amiben ismertek. Lehetett volna erre építeni a rehab után, de inkább újból kezdtem az egészet."



 

2012. május 21.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png