Aschenbrenner Eti
Végül is mi ez a kötet?
Térey János új könyvének bemutatója az Írók Boltjában
Izgalmas beharangozó szöveggel hirdették meg Térey János új könyvét, a Teremtés vagy sem című esszékötet bemutatóját, melyet 2012. május 17-én este tartottak az Írók Boltjában. Nem is csalódott, aki el tudott jönni: bár az idő szűkre szabott volt, szokványosnak semmiképp sem mondható nézőpontokat ismerhettük meg.
„Mi köze van Lars von Trier Melankólia című filmjének Berzsenyi Dániel költészetéhez? Hogyan kerülhet egy fejezetbe a Depeche Mode és Csajkovszkij, Dave Gahan és Bartók Béla?" - állt a felhívásban, és valóban ilyen, néhol az önreflexiót sem nélkülöző, stílusokon és korszakokon átívelő diskurzusoknak lehettünk tanúi, ahol a szövegek és a szereplők reflektáltak egymásra és az irodalomra. Hatalmas tömeg - és ez itt nem költői túlzás - várta a program kezdetét, voltak, akiknek már csak a lépcsőfordulóban jutott hely.
Vári György irodalomtörténész moderálta az estet, melyen a szerző mellett - mintegy bónuszként - Csobánka Zsuzsa költő és Fekete Ernő színművész is részt vett mint meghívott. Előbbi gyakorló magyartanárként mesélt a tapasztalatairól, utóbbi felolvasott az esszékötetből. A moderátor - mintegy a dolgok közepébe vágva - indításképpen azt kérdezte, végül is mi ez a kötet? Nem költői kritika (vagy egy költő kritikája), nem műhelyesszé - talán nyugatos esszéhagyomány? Térey János válasza rövid és érzékletes: az összegyűjtött esszék csupán portrék akarnak lenni.
Az első szekcióban a kötet irodalmi beilleszthetőségéről folyt a diskurzus, elsőként Csobánka Zsuzsa fejtette ki a véleményét. Szerinte Térey műve a személyessége miatt szerethető, és könnyen beolvasztható a magyarórák tematikájába - ami nem utolsó szempont, hiszen a mai diákokat nehéz feladat rávenni, hogy olvassanak. Izgalmasak a nézőpontváltások, teljesen más, mondhatni laza a hozzáállása az irodalomhoz, nem komolykodó, hanem nyitott, a kapcsolódási pontokat kereső. A mai irodalomtörténet egyre jobban elhatárolódik attól, hogy a szerzők életrajzi adatait helyezze a középpontba, már nem ez a fontos, a pozitivizmus ideje lejárt. Pedig sokkal személyesebb lehet az élmény, ha képekhez, valami megfoghatóhoz tudjuk kötni az olvasmányt. Így lehetne például ezekkel a portrékkal a mai diákokhoz közelebb hozni az irodalmat, avatott be minket a műhelytitkokba Zsuzsa.
Térey János rögtön reflektált rá, kifejtve, hogy nem törekedett pedantériára, minimálisan rendszerezett, csak összegyűjtötte az utóbbi két évtized termését, illetve azt, ami nem igazán illett bele a struktúrába, elvetette a válogatás során. Vári György a személyes kánonra kérdezett rá: ki miért került bele vagy maradt ki. Hiszen a műfajok sokszínűségével találkozhatnak az olvasók - mégis mi a kohéziós erő? A szerző szerint kellenek a választóvonalak, de az átjárhatóság legalább annyira fontos, ez indokolja a sokszínűséget. Annak, ami elementáris erővel hat, itt a helye - összegzi a szelekciós elvet.
Egy rövid felolvasás után a második szekcióban kicsit jobban belemélyedhettünk a portrékba. A moderátor szerint a kötet nagy érdeme, hogy érzékeny a másodvonalra, kevésbé ismert verseket is találhatunk benne. Tandori tudott hasonlóan előhúzni a cilinderéből - jegyezte meg viccesen. De vajon van-e idő erre? Mennyire tanítható a másodvonal az iskolában, mikor a klasszikusokra sem jut elég tanóra? Zsuzsa szerint ezek a szövegek személyesebbé teszik a szerzők életművét, egy kis játékkal meg lehet szólítani a diákokat. Igazán az irodalmat Adytól és Baudelaire-től lehet tanítani, ez a vízválasztó - állítja a gyakorló tanár. De melyik diák ne kapná fel a fejét arra a kérdésre, hogy mi a közös Ady Endrében és Marilyn Mansonban, vagy a Ganz-gyárban, a Fekete lyuk sörözőben és Babits Mihályban? Tökéletes óraindító taktika, melynek révén a jelenlévők valószínűleg egy életre megjegyzik az aznap tanultakat. Élővé, személyessé varázsolják a portrék az irodalmat.
De vajon mi teszi a kötetet különlegessé? Vári György és Csobánka Zsuzsa szerint a titok nyitja az, hogy a Teremtés vagy sem nem egy kegyetlen analitikus műve, hanem közvetlen, a kedvességet és figyelmességet sem nélkülöző hangon szólal meg benne a szerző. Emberiek a kritikák, nincs igazán élük. A metaforák véletlenül sem banálisak - minden esetben megvilágítóak, egytől egyig telitalálatot jelentenek.
A zárszó előtt még egyszer visszakanyarodtunk a szelekció elvére, főleg Nemes Nagy Ágnes kapcsán. A moderátor szerint kétféle kritika érte emiatt a könyvet: az egyik tábor szerint nincs meg benne az a tiszteletteljes hang, amit elvárható lenne, a másik pedig az újdonságot hiányolja belőle. A szerző egyetért azzal, hogy új könyve támadható a személyes kánon és a lazább szerkezet miatt, de ha nem teszi bele a Nemes Nagy Ágnesről szóló portrét, akkor hiányérzete maradt volna. És azért nagy adósságai vannak a könyvnek, Weöres Sándor kellett volna, meg Kukorelly Endre is, de nem lett. Talán legközelebb - ígéri.
Búcsúzásként néhány személyes vonatkozást, élményt tudhatunk meg a beszélgetés résztvevőitől. Vári György szerint a kötet vitathatatlan érdeme, hogy néhány „félig-háromnegyedig" elfelejtett szerzőt is leporol, egyebek mellett a kánonból méltatlanul kikerült Szomory Dezsőt vagy Vas Istvánt iparkodik visszahozni a köztudatba. Csobánka Zsuzsa azzal biztat minket az elolvasására, hogy különleges nézőpontból láthatunk rá az irodalomra, szerinte Térey János bevonja az olvasót a privát szférájába, miközben szigorúan megtartja a három lépés távolságot.
Nagyon jót tett az estnek, hogy nem kritikai irányba vitték el a résztvevők, hanem személyes, baráti hangon méltatták a kötetet. A Teremtés vagy sem minden irodalomszerető könyvespolcán ott kellene, hogy legyen - gondoltam a kötetbemutató végén.
