Helyszíni tudósítások

 

 

 

 

Tabl_2

 

 

 

Soltész Márton


A szabadság kompetenciája

(Nagy Gáspár-emlékkonferencia, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2012. május 17.)



Miután verseit s a beléjük átmentett etikai alapállást megismertem, Nagy Gáspár lassanként a református egyetemen töltött esztendeim emblematikus, példaképi figurájává lett. A sors egyik különös ajándékának tekintem, hogy a Déryné cukrászdával szomszédos krisztinavárosi antikvárium 50 forintos könyvei között egy nap ráakadtam arra a Szivárvány-számra (1988. VII. évf., 25. sz.), melyben chicagói honfitársaink először olvashatták az Öröknyár című legendás költeményt. Később e sokat hurcolászott, mutogatott, kézről kézre adott lapszám más titkait is föltárta előttem. Csalog Zsoltról tervezett doktori disszertációm anyaggyűjtése közben derült ki például, hogy ugyanebben a számban, néhány lappal a Kibiztosított beszéd (1987) költőjének sorai után, a Doku 56 (1990) szerzőjének egy interjúrészlete olvasható. A két lelet azután - mintegy utólag - „értelmezni kezdte" egymást s a korszakot - annak irodalom-, politika- és emberfelfogását. Akik ugyanis Csalog Zsolt és Nagy Gáspár mellett e 25-ös Szivárványban szerepelnek (Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos, Csurka István, Csengey Dénes, Petri György, Mózsi Ferenc, Faludy György, Mécs Imre és Györgyey Klára) mind egyetlen nagy családhoz - az emberi egzisztencia etnikai, szellemi és vallási szabadságát vállaló és valló Mindenkori Ellenzékhez - tartoznak.


2012. május 17-én e legendás szerzői közösség etikai orientációjának örököseként, valamint Bertha Zoltán szívsajdító Emlékezéstöredékének (Agria, 2007/1.) s Gáspár bátyám verseinek hajnalba nyúló újraolvasásával a hátam mögött érkeztem meg a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Nagy Gáspár Alapítvány által rendezett életmű-konferenciára. Hogy sokat vártam (többet, mint amennyit kaptam; mint amennyi egy „tudományos" tanácskozástól várható) - nem tagadom. De azt sem, hogy e szembesülés költőnk szellemi hagyatékának kortárs interpretációs tendenciáival - igen tanulságos volt. Persze én (az irodalmi pluralizmus híve) szerettem volna, ha az előadók mezőnye nem ennyire homogén; ha - függetlenedve (legalább erre az egy napra) a kánon megosztottságaitól - a hajdani Demokratikus Ellenzék tagjai közül is előad (vagy legalább jelen van) valaki (mondjuk Radnóti Sándor, Kenedi János, esetleg Kőszeg Ferenc); hiszen a Nagy-életmű „törzsanyagának" születésekor, a pálya leghangsúlyosabb (s a Fűzfa Balázs által tematizált középfokú oktatás szempontjából ugyancsak a legfontosabb) periódusában ez a költészet még kétségtelenül az Egy Közös Ügyet szolgáló európai és nemzeti-közösségi univerzalizmus jegyében működött. (Lásd erről: Elek Tibor, A létező magyar politikai költészetről: Hozzászólás Bán Zoltán András és Radnóti Sándor levélváltásához = E. T., Állítások és kérdések, Bp., Kortárs Kiadó, 2012, 253-255.)

 

Jnosi_Zoltn
Jánosi Zoltán


Ahogy most - a rendezvény másnapján - végigfutom a (műsorváltozásokat jelző) nyilakkal, valamint az egyes előadásokra vonatkozó margináliákkal sűrűn dekorált programot, úgy látom, az első blokk előadói az oeuvre eszmei-történeti megalapozására tettek kísérletet - néhol kissé tágabb teret engedve a szubjektivitásnak, néhol a filológia tárgyszerűbb módszereit hívva segítségül. Az ülést Fekete György képzőművész nyitotta meg, s azt hiszem, szavai ugyanazért érintettek (érinthettek) meg olyan mélyen, mert hátterükben - Orosz István vastapsot aratott intermediális előadásához hasonlóan - nem egy irodalmár „szokványos" premisszái húzódtak meg. Az már korántsem ilyen meglepő, hogy Monostori Imre, Az Új Forrás vonzásában (1999) szerzője, az ominózus Öröknyarat publikáló folyóirat ex-főszerkesztője Nagy Gáspár Új Forrásbéli jelenlétéről beszélt, ahogyan az sem, hogy Kiss Gy. Csaba, a - csalogi - „k-európaiság" avatott szakértője a Zónaidő kötet címadó metaforájából kiindulva a költő közép-európai látókörét elemezte. S míg N. Pál József '68 eszmei hatását lokalizálta, majd ennek nyomán szégyen és szabadság egymást erősítő lelki kötelékeit kontextualizálta az életművön; Petrik Béla két filológiai lelet (egy - a 85-ös írószövetségi közgyűlés nyomán keletkezett - Nagy Gáspár-levél, illetve egy Király István-följegyzés) ügyén a költő hatalom általi, s a hatalom költő általi kölcsönös megtör(et)ésének módszertanát tematizálta. Részint talán azért is, mert sietett, részint Vilcsek Béla betegsége és távolmaradása miatt, mindenesetre Jánosi Zoltán a harmadik szekcióból az első végére került. Békebeli tanáremberhez méltóan jól artikulált-retorizált előadása, versszavalatai láthatóan lekötötték a hallgatóságot. Nagy László, Ratkó József, Szécsi Margit, Csoóri Sándor, Tornai József, Kiss Anna és a népi-nemzeti érzelmű irodalom egészének patrónusa a tőle megszokott fogalmakkal és szempontok szerint méltatta Nagy Gáspár költészetét. Címszavakban: népdal, folklórorientáció, bartóki modell, Nagy László-hatás, remitologizáció, archaikus antropológiai fordulat, a nyelvkritikus költészet kritikája, a latin-amerikai irodalommal vonható párhuzam stb.

 

Vri_Fbin_Lszl
Vári Fábián László


Míg Vári Fábián László személyes felütésű emlékező írásában a pályatárs szólalt meg, Szakolczay Lajos személyében a katolikus költészet megújítását, erkölcs és esztétikum viszonyának újraértelmezését diagnosztizáló kritikus. Ezt a sort folytatja Fűzfa Balázs, a gyakorló pedagógus és a felelős tankönyvszerző (kissé terjengős, viszont nem fölolvasott, s így - a szemkontaktus révén - üdítően közvetlen) előadása. Hogyan lehetne a mai fiatalságnak („google és mobil fiainak") átadni azt a kultúrkincset, amely nélkül nem élhető meg - még a XXI. században sem! - az a felelős állampolgáriság, amely a demokrácia fönntartásához elengedhetetlenül szükséges - ezt a kérdést exponálta a tanár úr; majd feleletképpen az általa írt középiskolai irodalomtankönyvek borítóit, illetve azok Nagy Gáspár-képét mutatta be és értelmezte.

 

Grh_Gspr_s_Vasy_Gza
Gróh Gáspár és Vasy Géza


A délutáni program első előadója Gróh Gáspár volt, aki - mint fölütésében utalt rá - debreceni egyetemista volt, amikor az Alföld folyóirat „tömegével" kezdte közölni költőnk verseit. „Nagy Gáspár nem szervezett csoportot maga köré, verseinek mégis csoportképző ereje volt" - vallotta Gróh. Jó kérdés - persze provokatív és igazságtalan is, de azért mégiscsak fölteszem -, van-e ma ilyen jelentőségű versíró (vagy bármilyen műfajban alkotó szépíró) e határoktól független, szellemi hazában? Már Gróh előkészítette az Agria főszerkesztőjének, Ködöböcz Gábornak a poeta doctus humán alkatával, s így az alázat, a szeretet, a példamutatás, az érzelmi intelligencia és az erkölcsi érzék evangéliumi princípiumaival foglalkozó előadását. Őt követte Orosz István, aki - utalva rá, hogy Kormos István már költőnk első kötete kapcsán hangsúlyozta a látvány szemantikájának fontosságát - a látás metaforái felől közelítette meg az életművet, majd a Nagy Gáspárral kapcsolatba került (az általa megverselt, a könyveit illusztráló, valamint a verseit adaptáló) képzőművészek műveit vetítette ki és kommentálta - élvezetes Power Point-prezentáció formájában.

 

Ekler_Andrea
Ekler Andrea


A rövid kávészünet után a tanácskozás utolsó etapja következett; a szűkszavú elnök: Pécsi Györgyi. Sajnos, szükség is volt már ekkor a szűkszavúságra, mert a közönség elfáradt, s időközben meg is fogyatkozott. Épp jókor lépett tehát színre a délelőtti programból kimaradt Vasy Géza, a csillámló humorú, nagy tudású előadó, aki - mint utóbb kiderült - a délelőtti órákban Jósika-díjat vehetett át (ezúton is szívből gratulálok hozzá!). Az Írószövetség egykori elnöke - rövid recepciótörténeti áttekintés után - a Csak nézem Olga Korbutot című verset elemezte. Vasy után Ekler Andrea lépett a pulpitushoz, majd emlékezet és szabadság összefüggéseiről kezdett beszélni. Később kitért Nagy Gáspár teremtés- és halászatmetaforáira is, melyeket azután az őt követő Nagy Balázs fektetett szentírási alapokra. Végül a nyíregyházi fiatalembernek a Nagy Gáspár-i versírás kegyelmi állapot voltáról, tanúságtétel-jellegéről megosztott gondolatait - s magát a programot is - Nagy Zsuka szavalatai zárták.

 

Monostori_Imre_Nagy_Gsprral
Monostori Imre


Beszámolóm végén csupán egyetlen gondolatot ajánlanék megfontolásra - egy régi kérdést tulajdonképpen. Vajon rajtunk függ-e, hogy rabok leszünk vagy szabadok? - töprengek el mostanában, s néha igazán nem tudom... De hogy képesek maradunk-e egyáltalán a szabadságra, nos, ez bizonyosan a mi felelősségünk. Az én szememben éppen ezt az ősi kompetenciát őrzi Nagy Gáspár életműve „a betlehemi jászolból való utolsó - és a menthetetlent is mentő - szalmaszál adta reménységgel" (Bertha Zoltán). Ezért is remélem, hogy e konferencia film-, kép- és szöveganyaga egy nap hozzáférhetővé válik; ígérem, hogy kiadói és folyóirat-szerkesztőként magam is mindent el fogok követni ennek érdekében. Talán, ha ez a korpusz közkinccsé lesz, az hozzájárul majd, hogy Nagy Gáspár lélekharangjának szava eljusson a fogyasztói társadalom legújabb kori - minden bizonnyal a költő egzisztenciáját emésztő réginél is gonoszabb - diktatúrájában sínylődő kortársakig. Ez esetben még legbelül szabadok lehetnénk - nagy dolog! -, s így legalább az esélyünk megmaradna az autonómiára.


 


(Az illusztrációul szolgáló fényképekért hálás köszönet a PIM fotósának, Gál Csabának!)


 

2012. május 20.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png