Niedzielsky Katalin
Péntek este gyertyát gyújt, és
kedvenc költője Arany János
lélekemelő találkozás Gergely Ágnessel
Meghitt és lélekemelő találkozás volt Gergely Ágnessel Békéscsabán a Jókai Színház és a Körös Irodalmi Társaság rendezvénye március 19-én este. A Kortárs magyar írók sorozat gyomaendrődi születésű vendége szeretetteljes egyéniségével, kedves humorával, őszinteségével és műveinek nagyszerű tolmácsolásával előadóként és beszélgetőpartnerként is örökre belopta magát a közönség szívébe. Azért hangsúlyozom most ezt a két minőségét, mert a Kossuth- és Príma-díjas költő, próza- és esszéíró, műfordító már régen ott él szívünk legmélyén, költészete, munkássága nemzeti irodalmunk kimagasló kincse.
Igazi ünnep volt ez a tavaszi este, amikor talán tíz év után ismét ellátogatott Békéscsabára Gergely Ágnes, akinek kedvéért Gyomaendrődről is sokan eljöttek a Tavaszi Fesztivál rangos programjára. A szülőváros tavaly októberben díszpolgárává avatta, de mint megtudtuk, Orosházához is kötődik, hiszen nagyapja rabbiként ott imádkozott megsebesült magyar testvéreiért is 1956-ban.
Az est házigazdája, dr. Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka főszerkesztője a rendkívül gazdag életmű átfogó jellemzésére - érthető módon - nem vállalkozhatott, inkább igyekezett a költői-írói világ irodalmi forrásvidékeihez, a helyi kötődésekhez, a kettős, zsidó és magyar lét tapasztalataihoz kapcsolni a beszélgetés menetét. Gergely Ágnes tiszteletére a Bárka, 2012/1. száma Achilles Odysseushoz című versével nyit, amit a hagyományoknak megfelelően a költő kézírásában olvashatunk. A Műhely rovatban két tanulmány is foglalkozik irodalmi munkásságával, Halmai Tamás Műveltség és mágia címmel a költői pályaívet rajzolja fel, Soltész Márton Dobsirató című tanulmányában pedig arról vall, mit érez Gergely Ágnes „hallgatása" közben.
„Költészete már első verseskönyvében készen állt a míves tanúságtételre. S azóta, kötetről kötetre megújuló érvénnyel, szakadatlanul s gazdagon tanúskodik a szép és a jó igaza mellett, rendíthetetlen kitartással mutatva föl a kultúrává formált élet, a mágiává emelt beszéd, az igazsággá tisztított gondolat hatalmát. A világháború és a holokauszt történelmi tapasztalata verseit nem az elhallgatás közelébe sodorta, nem is a parttalan kísérletezés terepévé tette: Gergely Ágnes poétikája a szellem- és irodalomtörténeti hagyományokhoz az erkölcsi súlyokat hordozó művészet felelősségével keres mindig új utakat." Halmai Tamás találóan foglalja itt össze Gergely Ágnes antik, klasszikus görög és római hagyományokra építő formavilágát, amelyre hatott a nyugatosok, az újholdasok, de még az angol-szász, sőt afrikai kortárs költészet is.
A huszadik század történelmi tapasztalata, sorsélménye nem hallgattatta el, sőt arra késztette a költőt, hogy régi verseit újra fogalmazza. Mint mondta, az Aenas álmát tekinti első versének, akkor írta, amikor elmúlt 16 éves, élt benne az ostrom alatti égő Budapest emléke, és ezt az élményt vetítette rá az ókori történetre. Az Achilles Odysseushoz című verse tavaly novemberben született, az a felismerés ihlette, hogy költőtársai már majdnem mind halottak, csak pótolhatatlan emberek vannak, és fel kellett tennie a kínzó kérdést: ő miért van még itt?
Gergely Ágnes megrázóan idézte fel azokat a pillanatokat, amikor édesapját elvitték. Megállt az ajtóban, búcsút intett és azt mondta: visszajövök. - Mindig igazat mondott. Megígérte. Akkor miért nem jött vissza?! Ezt hogyan lehet feldolgozni?
Megtudtuk, a fájó élmény ihlette az Ajtófélfámon jel vagy című verset, és ez lett az első kötet címe is.
Az Úttalan út című készülő dokumentumprózájából is felolvasott a költő, ami az 1945-ös Budapestről Endrődre menekülésüket idézi fel. S újabb személyes vallomás következett. Gergely Ágnes családi titokba avatta be közönségét. Elmondta, úgy beszélték meg, hogy aki túléli a háborút, hazajön Endrődre a nagymama születésnapjára. Elindult Pestről édesanyjával, száz éve nem volt olyan kegyetlen tél, mint akkor; senki nem takarította az utat, a havat, 11 éves volt, és lyukas bakancsban kellett az utat megtenni Szolnokig, azaz naponta 20 kilométert. Onnan jött vonat, aminek csak alja volt, üres platón utaztak két napig. Január 26-án, a nagymama születésnapjának reggelén értek haza.
Elek Tibor szerint a tragikus zsidó-magyar sorstapasztalat egyben (közép-)európai sorstapasztalat is, és a műveiben az írónő személyességet és tárgyilagosságot ötvöz mesterien. A prózához való viszonya hangsúlyos, mégis elsősorban költő. Erre Gergely Ágnes azt felelte: mivel Halmai Tamás megbírálta, hogy nem ír jó prózát, rájött, igaza van a kritikusnak, ezért nem ír többet, versben jobb! Elek Tibor megjegyezte: jellemző a ballada is a lírájában, de az is a prózához közelít. Nevetve jött a válasz: azt sem írok többet, mert azt is kritizálták, hogy sok az anekdotikus elem...
Elek Tibor udvariasan, de többször kérte Gergely Ágnest, beszéljen a tragikus zsidó-magyar sorsról, arról, hogyan próbálta az átélt élményeket feldolgozni. Tudni akarta azt is, mi az oka, hogy a költő, író nem szívesen nyilatkozik a témáról. - Azért, mert agyon van beszélve, és rondán - közölte Gergely Ágnes. - Mélyen magyarnak vallom magam és szeretem a vallásomat is. Péntek este gyertyát gyújtok, és kedvenc költőm Arany János. A feldolgozást nekem megkönnyíti, hogy én falun születtem, vidéken nevelkedtem, nem idegen a tehénbőgés. De a mai gyűlölködés megnehezíti a szembenézést annak, akinek szüksége van rá, akinek kell. Nekem nem kell, nekem a magyar nyelv a mentsváram, hat nyelvből fordítok, van összehasonlítási alapom.
Majd azzal folytatta, hogy a gyűlölködésen nem izgatja fel magát. Az emlékezés szintjén foglalkozik azzal, ami az élete egyik nagy tapasztalata volt, a háborúval és a bombatámadással. - Minket akkor engedtek le vízért, amikor potyogtak a bombák, ennek nincs köze se a magyarsághoz, se a zsidósághoz, az embertelenséghez van köze - zárta gondolatait a költő.
Szó volt arról is, hogy a 15 éve írt Zrínyi Miklóshoz című verse miatt hazafiatlansággal vádolták meg. Ezzel kapcsolatban elmondta a költő, hogy állítólag zsidó ember vitte a vár kulcsát a szultánnak, ettől a gesztustól menekülést, előnyöket remélt. - Melyik felem fájjon? Ezt hogyan lehet feldolgozni? - hangzott a két fajsúlyos kérdés.
De vajon mi késztette a magyar költőt, hogy fordítóként a legkülönbözőbb (skandináv, japán, angolszász, afrikai) irodalmakkal foglalkozzon. Válaszában Gergely Ágnes kifejtette, hogy nagyon érdekelte, létezik-e a magyarhoz hasonló sors a négy égtájon. Azt kutatta évekig, hogy a norvég, dán, svéd lelkület hogyan képes feldolgozni a háborús élményeket. Arra a következtetésre jutott, hogy az írek sorsa szinte másolata a magyarnak, sőt az írek még az anyanyelvüket is elveszítették. Kedvenc költője lett Yeats, akiről romantikus monográfiát írt, annyira megszerette. A másik távoli szerző, akire felnéz, az a japán Akutagava.
A költőkre, írókra általában nem jellemző, de Gergely Ágnesre igen, hogy régi műveit újra előveszi, átírja, kritikusan változtat a szövegeken. Legutóbbi, a Jonathan Swift éjszakái című kötetében négy korábbi verséhez kapcsolva négy szerelmének alakját, a velük kapcsolatos élményeit is újraírta. Elek Tibor rá mert kérdezni, hogy vajon miért, hogyan lehetséges ez, s miért vallja a legszemélyesebb kötetének éppen ezt. Erre a költő ennyit mondott: „Még egyszer utoljára felidézni, ennyit szerettem volna..." Így született a Transzcendens etűd is, kicsit Liszt és még inkább az első szerelem, Zoltán ihletésére. A szerző mély átéléssel olvasta fel ezt a versét is.
Az est befejezése előtt a Szent Johanna szonett-koszorú(k) születéséről beszélt Gergely Ágnes. Mint mondta, a mártír azért fontos számára, mert igaza volt, jót akart, mégis kivégezték. Utána szentté avatták. A műfaj rejtelmeibe is beavatta hallgatóságát, még azt is részletesen elmagyarázta, mi az a szonett-koszorú. Nem titkolta azt sem, hogy hajlamos a kalandozásra, ez a szigorú műfaj pedig fegyelemre tanítja, ezért is kedveli a szonettet.
Legvégül Elek Tibor kérésére A magyar nyelvhez című versét és a legutóbbi Bárka-számot nyitó Achilles Odysseushoz című versét olvasta fel a költő, az est méltó költői összegezéseként.
Izgalmas, elgondolkodtató beszélgetés volt, ami után a közönség még nagyon sokáig nem akarta elengedni Gergely Ágnest. Bölcs, hiteles, példaértékű szavaihoz és erőt adó mosolyához az aláírását is magunkkal akartuk vinni, hogy nagy becsben őrizzük a köteteiben és a Bárka folyóiratban.
