Achenbrenner Eti
A szorongó provokatőr
Csobánka Zsuzsa Belém az ujját című művének bemutatóján jártam hétfőn este a Hadik Kávéházban. Rengeteg érdeklődőt vonzott a JAK-füzetek sorozat legújabb darabja, és nem is méltatlanul. Benedek Anna, a kötet egyik szerkesztője nyitotta meg a rendezvényt. A szerzőt Szegő János és Winkler Nóra kérdezte, ráadásként pedig Vázsonyi János szaxofonjátéka adott keretet a szövegeknek. Egy igazán meghitt estének lehettünk a tanúi, személyes történetekkel, önreflexióval, vallomásokkal.
Vázsonyi János
Először a szerzőről tudhattunk meg néhány dolgot, a felpörgött mindennapokról, ahogy Szegő János viccesen fogalmazott: egyik héten esküvőd van, a másikon könyved jelenik meg. Valóban úgy érezhetjük, hogy Csobánka hirtelen az irodalmi élet középpontjába került. Pár héten belül két kötete is megjelent: a Belém az ujját mellett megvásárolható volt a helyszínen a Hideg bűnök című verseskötet is. Emellett tanárként kell nap mint nap helytállnia, illetve a Hasított bőr című novellát (amit a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett Móricz-ösztöndíjasok felolvasásán hallhattunk tőle pár hónapja) dolgozza át regénnyé. Januárra ígérte az elkészültét, tehát a következő éve is mozgalmasan indulhat.
Az írás folyamatára terelődött a szó, hogy mennyire tudatosan készül a szövegek megírására, milyen technikákat alkalmaz. Csobánka Zsuzsa állítja, nincs nála hosszas felkészülési folyamat, mint ahogy az utólagos korrigálás sem jellemző rá. A családi hatásokat vagy a nap közben érzett, hallott eseményeket valahová mélyen elraktározza, és amikor este hazaér, leül a gép elég, és kiírja magából. Bár az utóbbi időben jobban figyel rá, hogy ne lehessen egy az egyben megfeleléseket találni a személyes környezetével. Nevetve mesélte, hogy pár éve még az apja is ki akarta tagadni, mert szerinte vállalhatatlan írásai jelentek meg az interneten. Erre reagálva a moderátorok saját élményeiket tolmácsolták, szerintük ez azért lehetett, mert az írások kitettség-érzésről tanúskodnak, minden le van csupaszítva, de közben nincs védelmi zóna. Az utóbbi pár textusában jelent csak meg a tudatos közelítés-távolítás játék. Alapvetően kisebb terjedelmű szövegeit találhatjuk meg világhálón, a regényt is ilyen mini történetek alkotják. (Ebben kicsit Tóth Krisztina hatását érzem, a Pixel hasonló szerkesztéssel készült.) Nincs előre kigondolt cselekmény, a figurák egyszer csak életre kelnek, mintha ők maguk tudnák legjobban a sorsukat, az útjukat, és a végére kerek lesz a történet - ez a Csobánka-titok.
Winkler Nóra, Szegő János és Csobánka Zsuzsa
Szegő János szerint Csobánka Zsuzsa nem tud úgy írni még ételreceptet vagy bevásárló listát sem, ami mögött ne lenne egy regény lehetősége, egy izgalmas sors-kezdemény. Osztom azt a nézetét, hogy felkavaró élmény minden sora. Pedig nem is olyan régóta van porondon a prózaírók között, sokáig kizárólag verseket publikált. A váltást az Éjszakai Állatkert női antológia hozta, majd 2009 nyarától a Litera hasábjait tölti meg rendszeresen a történeteivel. Az írás, mint katartikus kilélegzés, mondhatni addikció - ez volt a következő nagyobb blokk, ami mentén próbálták felfejteni a szerző írásmódját. Szegő János kifejtette a beszélgetés ezen szakaszában, hogy azért ha a terv hiánya nem is érzékelhető, a megküzdött kerekség a kitüremkedéseken tetten érhető. Jogosan vetődik fel a kérdés: miért ír mindig olyanról, amiről más nem tud vagy nem mer? K. Kabai Lóránt írta a Bogról: „Csobánka Zsuzsa a legfontosabb, a végső dolgokról ír csak: szerelemről, életről, halálról - arról próbál beszélni, amiről nem lehet, amiről tehát hallgatni kell." Mégis rendszeresen szembesülünk fertővel, gennyel, mocsokkal, bűnös szerelmekkel, amik nem a megváltást hozzák el. Pszichológiailag is érdekes kérdés, miért jön szembe mindig ugyanaz a téma, miért nincs soha happy end. A megdöbbentő válasz: a szövegek mögött elfojtott agresszió, szorongás, túlzott gyermekkori elvárások állnak. Egyedül a tanításban nem érzem a bizonytalanságát, arról mindig, minden helyzetben határozottan nyilatkozik. A túlzott lelki feltárulkozás oldására zenét javasoltak a moderátorok, ám a szaxofonból felcsendülő dallamok tovább fokozzák azt a nyugtalanító érzést, amit a felolvasott szövegek már amúgy is maguk mögött hagytak. Igazából harmonizál a kettő, ebben rejlik a többszólamúsága az estnek - minden érzékszervünket felbolygatták a hallottak.
A zenei betét és a felolvasás után még néhány címszóra volt idő. Az irodalmi hitelesség kérdése került elő, amiről Bartis Attila is említést tesz a fülszövegben. Talán nem is véletlenül, a magabiztos szövegvezetése és Zsuzsa fellépése, illetve az elmondása szerint szorongó alkata nekem nem összeegyeztethető - pedig állítja, önazonos a szövegeivel. A regény végére az egyetlen tervszerű dolog is bekerült, ami egyébként későbbi, mint a szövegek: egy szociometriai, vagyis inkább szexuális háló, a könnyebb befogadás érdekében. A névadás misztériuma érdekes még a kötetben, ez egy fontos eleme, ahogy Szegő János fogalmaz: sorsot adnak a nevek.
A regény szerkezetéről esett még néhány szó, kis történetek sokasága áll össze a végén egésszé, mint egy szőttes. A test leírhatatlanságának tabuját nem dönti le a szerző, hanem megkerüli - osztja meg velünk Szegő János a saját olvasatát. A kötetet olvasva a befogadónak az lehet az érzése, szelektálás nélkül mindent kiír magából Csobánka Zsuzsa, nem válogat, nem riad vissza a vulgáris szavaktól vagy az alsóbb regiszterektől sem. Winkler Nóra kérdése visszakalauzolt a líra világába, ám határozott ellenállás érezhető ezen a területen, valószínűleg egy darabig nem számíthatunk verseskötetre a tollából.
Az iskolai tevékenység volt a lezáró blokk, fő irány persze, hogy mennyire lehet a kortárs irodalmat érdekessé tenni a mai tizenéveseknek. A Csobi Sound eseményei pontosan eköré szerveződtek, kortárs írók, költők tartanak rendhagyó irodalom órát a diákoknak, illetve e-learning, és internetes házi feladatok jellemzik a tanítási módszerét. Sőt, ha a helyzet úgy hozza, szexuális felvilágosítást is tart az iskolában, persze mi mással, mint irodalommal?! Tóth Krisztina Dosszié című verse ehhez a legjobb felütés - állítja. Véleményem szerint itt lelhetünk rá a prózájának esszenciájára: szereti nevén nevezni a dolgokat, még ha ez másokat zavarba is hoz. Ezért volt szükség erre a provokatív címre, hogy az emberek felkapják rá a fejüket, és levegyék a polcról. Hiába mondták többen, köztük például Balogh Endre, hogy ez így túl erős, túl trágár. Szöges ellentétben áll az írói hangja a szorongó alkatával, bár a pszichológusok biztosan órákig boncolták volna még ezt az érdekes kettősséget, az est a végéhez közeledett. Szerencsére nem a mi dolgunk ezt az ellentétet feloldani, nekünk csak hátra kell dőlni és belemerülni Csobánka Zsuzsa első prózakötetébe.
