SzTB: Akarnánk őszintén ölelni még (holnap hajnalig), de hiába minden - a Könyvhét a negyedik napra: megunt szerető. A zaj, a por, a bazár felfalja, kihányja gyermekeit, a Vörösmarty téren vasárnap már az elhasznált fejűség az úr. Csak Kinga pörög könnyeden, megszabadulva, örül, mert a tűző nap délre felszárítja nyári megfázását - a gamma-sugarak hatása a százszorszépekre.

A FISZ Deák utcai kukkolda-installációja visz mindent, beszélnek, írnak róla. Kollár Árpi meséli, hogy előző este Aaron Blumm és az illusztrátora biciklit tekertek odabent, könyveket dobáltak ki a réseken, segítségért kiabáltak, engedjék szabadon őket. Meg (apropó, rés) Tallér Edina a figyelemre méltó dekoltázsába potyogtatott söröskupakokat az író-kirakatban, über hoch performansz, Tallér Edina szeretnék lenni (vö.: nincsen nekem vágyam semmi / nincsen nekem vágyam semmi).

Erre a napra is jut egy élő legenda, tán a legnagyobb. Juhász Ferencet ültetik napernyő alá, dongják körül, szeretik ezerrel, jókora sor kerekedik elé, és tényleg szép ez a figyelem, a lelkesedés - de a fáradt mesteren látszik azért, hogy nagyon nem hiányzik ez már neki.

Juhász Ferenc dedikál

 

Befutnak a Bárkás barátok is, Kiss Laci a FISZ pavilonja előtt dedikálja Kis és egyéb világok című könyvét egytől, Elek Tibor kettőtől az újra (ezúttal a Pallas Akadémiánál) megjelent Székely János monográfiájának olvasóit fogadja a tér másik sarkában.

 

Benedek Szabolcs, Kiss László

 

Elek Tibor

 

Alkalmi összefutások két fényképezős kör között, például: az egyik pavilon mellett Beszédes Pista kikéri magának Kinga teleoptikájának hosszúságát. Be kéne tiltani az ilyet, mondja, a férfiak társaságában legalább - frusztráló. Mutatja a sajátját, kompakt gép, az objektív alig fél arasznyi, pironkodik. A világ centiben mérhető.

A kis színpadon gyerekeket énekeltet egy gitáros zenebohóc, a nagyon Tarján Tamás a legény a gáton, láncban nyomja a beszélgetéseket, Gerold Lászlót a vajdasági magyar irodalmi tablóról beszélteti, Buda Ferenccel megvitatják az önéletírás lehetőségeit, felidézik az ötvenes évek világát, egy szerkesztővel a legújabb Szabó Magda-könyvet tárgyalják (feljegyzések Szobotkáról, üzenetek Szobotkának - a valahányadik posztumusz kötet). Tarján elképesztő, mindent tud IQ-ból, nevekkel, dátumokkal improvizál, ismeret-zsonglőr, az ember csak kapkodja a fejét. Azért a végére egy viccesbe ő is beleszalad. Szabó Magda hitt a lélekvándorlásban, mondja egy kérdés felvezetőjében. Itt a tudósító meglepődik, felnevet. Nem lehetetlen, persze, meg már megkérdezni se lenne könnyű, de Magda néni a református zsinat világi elnöke volt - nem az a tipik lélevándorlós csapat.

 

Buda Ferenc

Tarján Tamás, Gerold László

 

Nagy Gabiék hozzák a Duna-legendáriumos antológiát/albumot a nyomdából (vagy valahonnan), szerkesztők és szerzők lepik el a Literás asztal környékét, Falcsik Mari vidáman pózolva dedikál, Sajó László papírokat rendez, adminisztrál, Szvoren Edina szomorú szemekkel néz bele a poros levegőbe. Edina mindig ilyen búvalbéleltnek látszik - ez vajon miért van?

 

Sajó László


Falcsik Mari

Szvoren Edina

 

Aztán tényleg fájront, a Bárka-mancsaft (mínusz Darvasi Feri) egy romkocsmában zárja a hiúságok vásárát, Kiss Laci pizzát lapátol, Kinga a könyvben megjelent fotóit mutatja, Elek mester meg limonádézás közben mesél életet, világot - valamit a messzi Békésről. A kocsmát, úgy tűnik, jó érzékkel választottuk, a Prae is ott székel, fizetéskor még befűzzük Balogh Endrét egy nyári (kora őszi) írós horgászatra. Ez a vége. Az autókat keressük az utcán, Laci meg Tibor dél felé, mi nyugatra el, és estére a tér is biztosan, az írók, meg egyáltalán: kiürül minden. Csendesebb, lassabb mulatságok jönnek, jöjjenek. Lásd még: lehunyja sok szemét.

 

KPJ

Darvasi László

 

Péter Erika

Game over

 

---

 

 

Könyvek, Saturday night meg fever

 

 

CsK: Szombat, sok fok, akkora a tömeg, hogy haladni, lépni, látni is nehéz, tele a tér és a környező utcák. Az eddig üres zsebkendőnyi területeken hol egy pereces, hol műanyagasztalos kis „terasz" nyílt. A Vörösmarty gyerekkönyves birodalmánál mindig érdekes kicsit lassítani, a sokadik körnél is kiszúr az ember még egy újabb szép kötetet, a Nagy az Isten állatkertje (Klein-Varga Noémi - Nádori Gergely), ezúttal a címe miatt főként,és most épp magammal kapcsolatban tér vissza folyton a gondolataim közé. Mert, hogy még egy örökbecsűvel éljek: hülye ember, akinek esze nincs, az meg pláne, aki képes a legrekkenőbb kánikulában megfázni, úgy kell nekem, marad a lázas tudósítás. Még egy visszatérő mondat kavarog a fejemben Tóth Kriszta nyitóbeszédéből, megnyugtat, hogy kitért arra, hogy ilyenkor tényleg mindenkivel előfordul, hogy épp még a kedves/kedvelt ismerős neve sem ugrik be, mikor az odalép hozzá. Ebben még mindig jobb vagyok, mint (tudósító)társam, de úgy érzem már egész kis játékká nőtte ki magát, hogy beazonosítsuk utólag, hogy „..., na őt honnan?". Ezúton is elnézést kérünk a lassabb reakcióért, vagy a bamba tekintetekért, adatok feldolgozás alatt, work in progress.

Jánossy Lajos, Aaron Blumm és Benedek Anna

 

Ahogy az üzenőfalon láttam (ciki vagy nem, facebook a barátunk és egyik fontos információforrásunk), Grendel Lajos huszonöt éve először nincs Könyvhéten, igazolt a távollét, mégha a hiányzás valós fizikálisan és emocionálisan is, azt csak reméljük, hogy a meghirdetett programban ugyan szereplő, de meg nem érkező Tolnai Ottó nem hasonló okokból maradt távol. Így Benedek Anna és Jánossy Lajos nem vele, csak A tengeri kagyló című regényéről beszélgetett egymással és Aaron Blummal, na meg persze a fiatal szerző új, Biciklizéseim Török Zolival című kötetről is szó volt. Aaron Blumm mesélt arról, hogy gazdag szakirodalma van a kerékpározásnak, és micsoda mélységei lehetnek a biciklizésnek. Hogy a bicikli mindennel összefügg. Azt, hogy a blogbejegyzésekként megszülető szövegek mennyit változtak a kötetbe rendezés alatt, hogy befolyásolták-e őket mondjuk a kommentek, pedig vesse össze mindenki saját maga - ezt már én javasolom.

Bárdos Deák Ágnes és Kiss Ottó a Gödörben

Kiss Ottó új, A másik ország című regényét Békéscsabán, Gyulán és egyre több felé már nem kell bemutatni, de a Könyvhéten Bárdos Deák Ágnes fontosnak érezte, hogy a Gödör Klubban kérdezze a szerzőt, hogy Budapesten is minél többen találkozzanak ezzel a könyvvel. A program túlkínálat miatt ez a törekvés annyira nem lett sikeres, mindenki a téren és a teraszokon, pedig érdekes produkció volt. Ahogy a mellettünk ülő Pénzes Olivér megjegyezte (idézte Peer Krisztiánt) Bárdos Deák Ági az első dadaista moderátor. Nagyon találó. Az igazi olvasó, az echte pesti szemszögéből kérdez a vidéki életről, és veti össze a két világot, Ottó meg válaszol, töretlenül győzköd, hogy ez egy regény, nem önéletrajz, s bármennyire is szeretné megismerni moderátora az egyik szereplőt, azt az érdekes embert bizony ő gyúrta. Példával is illusztrálja, hogy válik a valós emlék regényrészletté. Míg a valóságban volt koncert, hazafelé fáradtságtól kidőlve elgondolkodás, hogy milyen jó is lenne egy építkezésen, a zsalu széltől védett menedékében elaludni, majd saját magukat lebeszélés, hogy a kommunista szombaton úgyis reggel korán rájuk engednék a betont, ők meg nem is hallanák, amennyira fáradtak, addig a regényben egy lány bebetonozása van.

a Supka Géza Alapítványról

 

A könyvbemutatók és kötetekről folyó színpadi produkciók között szombaton délben az olvasásról is beszélgetett, vagyis az olvasás népszerűsítését, (és hogy egyáltalán lehet-e) megcélzó programról Halmos Ádám (Nyitott Könyvműhely), Lafferton Kálmán (Új Könyvpiac), Walitschek Csilla (Libri Kft.). Lévai Balázs kérdéseire kapott válaszokból körvonalazódott, hogy mi is a Supka Géza Alapítvány, és hogyan akarják még vonzóbbá tenni az olvasást. Megtudtuk, hogy ugyan most még bejegyzés alatt áll a Supka Géza Alapítvány, amely az olvasáskultúránk fejlesztését és a könyvolvasás népszerűsítését tűzi ki célul, először is azzal, hogy aki szeptemberi kampányuk során magyar nyelvű kiadványt vesz, az ajándékba kap majd egy Márai-válogatáskötetet.

az egyik peep-show építő-kitaláló, Csepregi János

 

Az olvasást, a könyveket és a sokak által fura csodabogárnak tartott írókat is népszerűsíti az az irodalmi peep-show, amit a Fiatal Írók Szövetsége talált ki és szervezett meg. Sőt, mi több, ki kell emelni, hogy épített fel pár szorgos kézzel, ami - ne feledjük - azért bölcsész kéz, így dupla érdem. A koncepció az, hogy egy-egy szerzőt fél órát lehet kukkolni - távolról az utcáról narancsszín fólián keresztül, vagy egy kis ablaknyi kivágáson át közelről. Ezt belülről széthúzható függönnyel takarják el, és amikor a néző/olvasó bedob egy üzenetet/dedikálásra szánt könyvet/pénzérmét, a szerző széthúzza a függönyt, és kezdetét veszi a privát irodalmi peep show. A szerző e két/három perc alatt felolvashat, írhat, ihat, nézelődhet, ehet, zenét hallgathat, pihenhet, stb... netán reagálhat valamit a bedobott üzenetre.

Szabó Tibor Benjámin válaszol a bedobott kérdésekre

Aki szombaton kihagyta, vasárnap pótolja még, tényleg jó móka a kukkolás is, és megfigyeltnek lenni is. Bár sohasem vágytam sem a Nagy Testvér házába, sem a Való Világba, de még az Éden Hotel sem tudott volna rávenni ilyesmire (pedig az kolumbiai tengerpart, hmm), de itt egész izgatottan vártuk a kérdéseket, üzeneteket, amikor hallottuk, hogy megmozdul a függöny. Mi nagyon komoly kérdéseket kaptunk igazi, alsós-kacskaringós gyerekírással, íme néhány: „Szemétből lehet értéket létrehozni? Meddig fogják olvasni a műveidet? Miért lettél író? Közérthetőek vagytok?" és hasonlók. Ilyenkor a benn izzadó szerző improvizál, próbál vicces lenni és imponálni (elvégre az irodalmat épp népszerűsítjük, vagy mi a szösz). Az egészben a legjobb az interakció, esetünkben az is megoldható volt, hogy a megihletődés pillanatát, azt, ahogy ama múzsa homlokon csókol, (vagy ahol) szemléltessük. Kedvencünk volt az a peepelő volt, aki megmutatta nekünk, hogy alul is kihullt már két tejfoga, s a tesója, akit igazából Milyen egy író szaga? témakör foglalkoztatott (lásd fénykép).

Kukkolda

 

Köszönjük Budai Katának a beküldött oxigént, Gász Boginak, Kollár Árpinak és Mészáros Marcinak a folyamatos szórakoztatást, nélkülük nem jöhetett volna létre a mi félórás blokkunk sem. Akik voltak vagy még lesznek, sőt, még náluk is többen várhatóak:

Aaron Blumm, Balázs Attila, Balla István, Bende Tamás, Csapody Kinga, Csepregi János, Cserna-Szabó András, Csobánka Zsuzsa, Debreceni Boglárka, Dunajcsik Mátyás, Garaczi László, Kele Fodor Ákos, Kiss László, Kollár Árpád, Mikó Csaba, Krusovszky Dénes, Nemes Z. Márió, Nagy Ildikó Noémi, Neszlár Sándor, Orcsik Roland, Pál Dániel Levente, Simon Márton, Sopotnik Zoltán, Szabó T. Anna, Szabó Tibor Benjamin, Szombathy Bálint, Szöllősi Mátyás, Tallér Edina, Tolvaj Zoltán, Türjei Zoltán, Vig Balázs, Zalán Tibor.

Bende Tamás (természetes közegében?)

Kemény Lilit kukkolja anyukája...

 

... és apukája is (meg még sokan mások)

 

Ha már népszerűség, voltak, akiknél kígyóztak az olvasók, például:

 

D. Tóth Kriszta

 

LLL

Fejős Éva

 

De akadt dedikálnivalója jócskán "igazi íróknak" is:

 

Buda Ferenccel épp Nagy Rita készít interjút

 

Géczi János csodálkozik (örül nekünk?)

 

Kányádi Sándor dedikál

 

L. Simon László ezúttal mint költő

 

Az este már tényleg a szombat esti láz jegyében telt, a szó minden értelmében. Kicsit magunk mögött hagytuk a teret, hogy párszor oda-vissza hajózva megnézzük Budapestet világosban, szürkületben és éjjeli fényekben a Magyar Napló jubileumi, tizedik hajókirándulásán. A fő program a Versmaratonon/ból készült CD bemutatója volt, gyakorlatilag azonban ez a három óra beszélgetésekről szólt, mégha tényleg sokan figyelték a felolvasókat, tomboláztak lelkesen, vagy épp vásároltak a kiállított kötetekből. A hangulatról inkább képekben:

Nagy Gábor

Mezey Katalin és Oláh János

Szentmártoni János is jókedvű

Beszédes István

A felolvasás nem maradhat el

Mizu? Elvis él, avagy a 8000 likenál járó Hartay Csaba

 

Visszatérve még belekukkantottunk az utcabálba, beígért hölgyválaszt ugyan nem, de jókedvű, egyre bővülő körben üldögélő, nevetgélő, beszélgető társaságokat láttunk. Szerencsére az egyikből, mint egy védőangyal Kéri Piroska szállt alá, és látott el lázcsillapítókkal, így már csak papírzsebkendők mögül, de tisztán adom át a stafétát az utolsó napra.

 

 

(Szöveg Csapody Kinga, képek közösen Szabó Tibor Benjáminnal)

 

---

 

 

A szorítása lakja
Képes beszámoló a 82. Ünnepi Könyvhét második napjáról

 

SzTB: A mai nap elé, mottó helyett, háromsoros családi történet egy nagybácsiról, aki. A nagybácsi nyugdíjas mérnök ember (éltesse Isten!), nagyon mérnök, már diákként (60 éve) annak készült, sőt, lélekben már akkor az volt, az irodalmat például egyáltalán nem értette - fogalma se. Rettegett ezért a magyar érettségitől. Félelmét leküzdendő, megtanult öt tételmondatot, amelyek (bízott benne) a teljes irodalomhoz (a legalább elégséges vizsgajegyhez) adnak használható kulcsot számára. Az egyik tételmondat ígyen volt: A költő keserű kínnal ostorozza kora társadalmának visszásságait.
Az érettségi sikerült.

És akkor rögzítsük a napi adag preambulumában, hogy az írástudónak közösségi felelőssége márpedig van, és hogy Tóth Krisztina tegnapi, budapesti beszédét Esterházy Péter szintén tegnapi, egri közönsége állította élesre. Többet erről később, máshol, vagy ki tudja.

Stand

Miközben a mára (péntekre) is beharangozott monszun érdeklődés hiányában elmaradt: harminc fok, irgalmatlan napsütés a Vörösmarty téren, és felpörgött a fesztiválhenger, húszperces beszélgetések szigorú rendje két pódiumon, megnézhető-megkérdezhető alkotók ücsörgése a pavilonok előtt. Ezekből némi ízelítő, egy állókép, egy program, három fotó, aztán elölről.

állókép: A tér egy árnyasabb sarkában a fiatal magyar líra oszlopos (és vállas) kiválósága, Babiczky Tibor álldogál dél körül, mellette babakocsi, a kocsiban tündéri kislány. A féléves Babiczky Bori értelemszerűen első bálozó a Vörösmarty téren, és látszik, hogy élvezi, figyel, kalimpál, visszanevet a világra. Az írott kultúrát (ma divatos módon) a fogyaszthatóság felől közelíti meg. Konkrétan egy méretes rágókával küzd az egyéb tevékenységei közben, ráharap, elhajítja, újra kézbe, ráharap, megint repül. És a rágóka, nohát, könyv formájú. Tibor türelmesen hajolgat érte, tisztogatja. Az egyik körben a fogzó kislány elszámítja a szájhoz emelést, a mozdulat túllendül, fejbe csapja saját magát. Eltörik a mécses. De csak egy percre, aztán minden, mint előtte, tovább. Jó kép. Az irodalom nem veszélytelen, mondta tegnap Tóth Krisztina. Ugye-ugye. A legifjabb könyvbarát édesapja különben a harmadik kötetét dedikálja az idei Ünnepi Könyvhéten. (De azt ne kérdezze senki, hogy direkt oszlopos kiválóság van-e, így, nyelvi értelemben.)

program: A központi színpadon a JAK-füzetek bemutatója, Deres Kornélia költővel, Szabó Marcell költővel Benedek Anna beszélget. Mindkét alkotó nagyon tudatosan, pontosan artikulálja esztétikai törekvéseit a pódiumon, látszik, hogy a költészet itt komolyan van véve. Jönnek valahonnan, tartanak valahová, akarnak valamit, és el is mondják, rögzítik magabiztosan, belőtt arányokkal, hogy merre hány lépés. Benedek Anna felütésként tisztázza a honnan kérdését - mindkét első kötetes költő a Wekerle FC-ben játszott, amíg volt csapat. A Vörösmarty teret belengi az óvatos gyanú: az egész (fiatal) kortárs költészet egy nagy Telep Csoport. Nem az egész, de nagy. És egyébként tényleg izgalmas mindkét figura, egyik jobban, mint a másik, Szabó Marcell szigorúan (és szomorúan) analitikus gondolkodásmódjára, szálkás, töredezett versvilágára Deres Kornélia lágyabb, gömbölyűbb felismerései válaszolnak (felismerések például arról, hogyan választjuk vonzalmunk tárgyait, meg arról, hogy "mekkora / egy átlagos emberi / szív mérete"). Két kötet, olvasásra: Deres Kornélia: Szőrapa; Szabó Marcell: A szorítás alakja.

 

 

program: Ismét két költő, ismét nagy színpad, ám ez az ugyanaz mégis radikálisan más világ. Kiss Annával és Tóth Erzsébettel Kulcsár Katalin beszélget. Kiss Anna Jár nyomomban című verseskönyvében a költő szemérmes elhallgatásokkal, homályokkal terhes népi szellemvilága töltődik újra. Egészen különleges alkotója kortárs irodalmunknak Kiss Anna, a pódiumon úgy jelenik meg, mint egy apáca, miközben a lírája a félelmetes, ismeretlen, ősi pogány erőtől lüktet. Felhőkről, évszakokról, vidékről, vallásosságról beszélgetnek Kulcsár Katalinnal, és most valahogy nem kerül elő lírájának se tragikumba hajló balladisztikussága, se legfontosabb kulcsszava: a hiány.

 

 

 

program: Keretes szerkezet, mert Tóth Krisztinát Szegő János kérdezi a kis színpadon, és ez a koronája a napi programsorozatnak, ugyanis (amit végig hiányoltam, eddig a beszélgetésig) könnyedek, humorosak, beszélnek is a könyvről (Pixel címmel a testről szóló prózakötet), de a baráti viccelődés vezeti a produkciót, kedvem támad tőle perecet venni, leheveredni a tér füvére. Te, én mostanáig nem is tudtam hogy ennyi testrészem van, ötven testrész, jó ég, mennyi alkatrészből állunk, mondja Szegő, később azt, hogy Még jó, hogy nincs három fejed, egyszerre írnál meg olvasnál. Nevetnek, nevetünk, és közben megismerjük a napilapos tárcasorozatra épült kötet-koncepciót, az egyes szövegeket, és azt, hogy Tóth Krisztina mindig figyeli a metrón az embereket, ez neki a mániája, hogy figyel, néz, a múltkor például egy napszemüveges, fehér botos asszonyt, mert nem értette, miért hord karórát, ha egyszer vak. Próbálta kitalálni a történetét. Biztos csak nemrég lett vak, megszokás az óra. Vagy ékszer, státuszszimbólum. Vagy - akkor az asszony felállt, a vállára dobta a fehér függönykarnist, és nagyon csúnyán nézett a költőre, tán még mondott is valamit, amiért Tóth Krisztina olyan tolakodóan bámulta őt egész úton. Jutalomjáték ez a beszélgetés.

 

Onagy Zoltán dedikál

Szegő János, Tóth Krisztina

 

Végül (nem kommentálva, csak közölve, tényként): sokat mozogtunk a téren egész nap, tegnap is, és nem láttuk a kultúráért felelős vezető tisztviselőket, se államtitkárt, se minisztert, se parlamenti kulturális bizottsági elnököt. Pedig jók a programok. Egyedül Navracsics Tibor jött el arra a beszélgetésre, amelyik őt épp érdekelte. Ült a százágra napon, negyven fokban öltönyben, nyakkendőben, és láthatóan élvezte, amit néz, hallgat. A tudósítónak pedig erről a kánikulai öltönyösségről az jut eszébe, hogy a nyugati civilizáció legvisszataszítóbb, legembertelenebb szava (kifejezése) ez: dress code.

 

Miniszterelnök-helyettesi vizit

 

 

 

szöveg: SzTB; a képeket közösben, Csapody Kingával

 

---

 

 

 

Díj, eső, stb.

 

 

CsK: Idén, úgy tűnik, minden könyvheti könyv eggyel több védőborítót kap, már, ha a kiadók pavilonjait takaró vastag, eső elleni nylonfóliákat annak lehet számolni. A 82. Ünnepi Könyvhét csütörtökön hivatalosan is kezdetét vette, és csak bízunk benne, hogy a keresztvízből (a nagy zuhé égi áldás, értem én, de ne ott, ne most, ha lehet kérni) nem kap többet. Bár - ahogy Tóth Krisztina fogalmazott nyitó beszédében - nem is igazi író, az író, aki legalább egyszer nem kapott napszúrást és nem ázott meg a Vörösmarty téren.

Hagyomány, hogy katonazenészek nyitják meg a Könyvhetet

 

Azért azt jó volt látni, hogy az eső nem tántorított el senkit a megnyitóról, sokan kilógó pavilontetők alól figyelték, de többen ernyőkkel, vagy anélkül lesték a tűzoltózenekart, s volt, aki buzgón masírozott utánuk. Zentai Péter László gyors köszöntő után inkább átadta a szót Tóth Krisztinának, aki - bár mint beleszőtte, életének csupán második beszédét mondta - egy nagyon aktuális és okos, de humorral is átszőtt szöveget olvasott fel.

 

Zentai Péter László

 

Hangsúlyozta, hogy itt együtt vannak tuszik és hutuk, labancok és kurucok, síiták és szunniták; jó lenne, ha nem látnánk a törzsi zászlókat. Akár a rogyadozó és folyton gazdagodó könyvespolcunkról is példát vehetnénk, ahol a jól megfér egymás mellett Nagy László és Petri György is. A Könyvhét ünnep aspektusát és fontosságát hangsúlyozta mind az írók, mind az olvasók és az olvasás szemszögéből. Hogy bár a világ változik, s míg mi a swift szót kihallva egy villamoson elcsípett telefonbeszélgetésből örömködünk, hogy igenis van olyan mai fiatal, aki a nagy írót (egy könyvét) akarja azonnal és vehemensen, csak később az ibam kiejtésénél eszmélünk, hogy ez most mégsem az az eset. És lehet, hogy a nyomtatott helyett e-bookot dedikálunk/tatunk, de attól még hinnünk kell abban, hogy van rangja és értelme az irodalomnak, a szövegeknek. Hisz az irodalomnak súlya van, már így is, és úgy is, hogy akár gerincsérvet is lehet kapni tőle - oldotta fel egy személyes példával a komolyságot. Azokra is megemlékezett, akik már nem lehetnek közöttünk, Lázár Ervinre, Békés Pálra, és a napokban elhunyt Czigány Zoltánra. Ennek kapcsán szólított fel mindannyiunkat arra, hogy mindegy, kígyózó sorok állnak, vagy egyedül ücsörög az író, lépjünk oda hozzá, beszéljünk vele, nehogy később bánjuk meg, hogy elszalasztottuk az alkalmat.

Tóth Krisztina

Aztán - megnyitóból sosem elég, meg programból sem, egymásba lógva nyílt újra a Könyvhét az Írók Boltjában - ezúttal Keresztury Tibor által. Ahogy hallani a hurrá pesszimizmus húrjain szólalt meg, azonban erről lemaradtunk, helyette fotóztam dedikáló és nézelődő írókat, íme néhány:

Moldova György napernyő-esernyő alatt várta az olvasókat

 

A színpadi beszélgetések is megkezdődtek

 

Dunajcsik Mátyás ámul

 

Rakovszky Zsuzsa

 

Király Levente álruhában

 

Aztán közben kiosztották a Szép Magyar Könyv 2010 verseny elismeréseit. A megmérettetésre 63 kiadó összesen 129 könyvvel pályázott, végül az előzsűrizést követően 57 mű került a főzsűri elé. A kategóriák és a rengeteg díjazott, oklevéllel elismert könyv közül csak párat emelnék ki. A Gyermekkönyvek versenyében Varró Dániel Akinek a lába hatos című, a Manó Könyvek Kiadónál megjelent kötete kapta a díjat.
A szépirodalmi és ifjúsági könyvek versenyét Madách Imre Az ember tragédiája nyerte (Európa Könyvkiadó). Oklevelet kapott Kányádi Sándor Az elveszett követ című kötete, amely a Cartaphilus Kiadónál jelent meg. Elismerésben részesült Krasznahorkai László és Max Neumann Állatvanbent című könyve - ez utóbbi a Magvető Kiadónál jelent meg.
Az ismeretterjesztő könyvek versenyében oklevelet kapott Legát Tibor, Nagy Zsolt Levente és Zsigmond Gábor kötete, a Számos villamos, a Jószöveg Műhely kiadványa.
A közönségdíjat a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál látogatóinak szavazatai alapján Kner Imre kapta a Könyv a könyvről című kötetéért vehette át. A minőségi könyvesboltnak járó Hermész-díjat a Károly körúti Alexandra Könyvesház kapta meg az irodalmi életben betöltött szerepéért, valamint széleskörű szolgáltatásaiért.

 

Csaplár Vilmos és az est további részében háttérben maradó Matyi Dezső

Aztán, ha már elismerés, akkor egy igazán rangos díj, mely három kategóriában is átadásra került este hattól, méghozzá impozáns környezetben, az Alexandra Könyvesház - Párizsi Nagyáruházban. A Szépírók Díját idén tizenegyedszer ítélte oda a háromfős kuratórium. Hagyományosan mindhárom kategóriában három főre szűkítik a döntnökök a listát, idén vers kategóriában Borbély Szilárd: A Testhez és Gergely Ágnes: Jonathan Swift éjszakáinál is jobbnak ítélték Marno János: A semmi esélye című kötetét.

A Semmi esélyével nyert Marno János

A laudációt Radics Viktória tartotta, aki kiemelte a költő érdemei közül azt is, hogy Marno János szándékos kívülállása ellenére a fiatal költőgeneráció meghatározó ,,elődje" tud lenni költői életművével, majd méltatta a verseskötet. A példaképséggel kapcsolatban kérdezte a költőt Csaplár Vilmos, a Szépírók Társasága elnöke is.

 

Garaczi László, a próza kategória győztese

Próza kategóriában Garaczi László: Arc és hátraarc című regénye bizonyult a legjobbnak, jelöltek voltak még Bodor Ádám: Az utolsó szénégetővel és Lovas Ildikó: A kiskavics című könyvével. Selyem Zsuzsa amolyan nagyon Selyem Zsuzsás lemúr-laudációt tartott, frappáns volt, humoros, itt-ott belecsípő, de jól kiemelte a harmadik lemúrvallomás felnőtté válását.

 

Veres András, amúgy kosztolányisan, csokornyakkendőben

A legnagyobb meglepetést talán az esszé kategóriában érhette a Lotz-termet teljesen megtöltő közönséget, hiszen nem Bazsányi Sándor: „...testének temploma..." vagy Radnóti Sándor: Az Egy és a Sok című könyv nyert idén, hanem Veres András: [Kosztolányi Dezső: Édes Anna] (Kalligram, sajtó alá rendezés) című kötete érdemelte ki a zsűri elismerését. Tarján Tamás laudációját követően Csaplár Vilmos kérdéseire válaszolt a Kosztolányi tiszteletére csokornyakkendőben megjelenő Veres. Beszélt genetikus textológiáról és arról, hogy az író mit is akart írni, főleg ha trehány író nem is fontos, a filológus majd megoldja.
Tehát fontos és megszívlelendő tanácsokkal és következtetésekkel zárhattuk a napot: az írókhoz oda kell lépni, ha esik, ha fú, és tessék rendes írónak lenni, különben a filológus törődésétől mentsen meg minket, akinek meg kell.

További fotók a Szépírók Díjának átadásáról:

Gergely Ágnes

Sokan gyűltek össze a Lotz-teremben

Margócsy István is figyel

Károlyi Csaba, Závada Pál

Itt a bögre az úr, s mégcsak nem is azúr

Fotó és szöveg: Csapody Kinga

 

---