Elmeséli azért a szokásosat is: hogy a Tánciskola megjelenése után (épp akkor költöztek a fővárosba) mindenki pesti asszimilációs-regényt várt tőle, ő meg világéletében jófiú volt, szeretett megfelelni az elvárásoknak, úgyhogy el is kezdte írni, 150 ezer leütésnyit (kábé két szakdolgozat terjedelme) meg is csinált a Pestregényből, de észrevette, hogy ő maga is unja, amit ír. Az nem annyira jó jel, mondja. Előkerülnek a család mint erőtér problémái (az új könyv egy családregény), meg az, hogy a legtöbb famíliában csak az orális história létezik. Az iskolai fellépéseken szokta mondani, hogy aki tudja, hogyan ismerkedtek össze a nagyszülei, annak beírat egy kisötöst. De soha nem kellett lobbiznia. Mert nem tudják, nem tudjuk - miközben pedig ugyanazokat ismételgetjük, azokat a hibákat követjük, azok a szenvedélyek visznek tév-(vagy másmilyen)utakra, amiket apáink generációja elkövetett, amelyek nagyapáinkat is tévutakra vitték. (Ezt a sztorit most kiegészíti azzal, hogy néhány hete egy pécsi iskolában a diákok készültek a Grecsó-órára, tudták, hogy fel fogja tenni a nagyszülős kérdést, és mind a huszonnégy diák feltette a kezét, ismerték nagyszüleik szerelembe esésének történetét. Vagyis van huszonnégy ember, mondja Grecsó, akik azért kezdtek érdeklődni a múltjuk iránt, hogy engem megtréfáljanak, de nem nem ez a fontos, nem én, hanem, hogy ez a tudás már megmarad nekik. Itt látom először Krisztiánt mesterként, bölcsként megnyilvánulni. Nem húzza túl, ezért aztán jól is áll neki

Professzió

A programok után körbesétálunk még a kiállítótérben, jó nagy a tolongás a szombat délutánban, sok a család, Kukorelly Endre fiatal nőt hallgat egy asztalnál, Grecsó előtt kígyózó sor, Szentmártoni Jancsi komoly arccal magyaráz valakinek. Kinga csattogtat jobbra-balra a fotóapparáttal, keresi a jó kivágásokat. Egyszer csak odalép hozzánk Kornis Mihály. Kérdezi, kinek dolgozunk, nem is értem hirtelen, nem hallom, aztán (nem tőlem, de) megkapja a választ a mester. Bólogat, hogy érti, Márka... nem baj, gyerekek, az a lényeg, hogy valaki lefotózott. Hát, akkor helyben is volnánk.
Kifelé menet belehallgatunk még az Európai Uniós standon épp futó beszélgetésbe, egy francia írónő mond két rövid mondatot, franciául sokkal szebb, a moderátor fordítja: Az irodalom elveszítette azt a képességét, hogy hasson a közösségre - de továbbra is tud hatni az egyénre. Ez a remény maradt.

Mircea Cartarescu könyve magyarul

Piknik a Millenárison

Mircea Cartarescu, Esterházy Péter

Grecsó dedikál

Sziveri és Szőcs

Kőrösi P. József

Garaczi inkognitóban

A tét és a semmi
A XVIII. Budapesti Könyvfesztivál második napján

Miheztartás végett: Krasznahrokai László mondata filmrendező barátjáról, néhány napja hangozott el egy felolvasóesten, idézem. "Béla igyekszik megfelelni azoknak az iszonyatosan magas minőségi elvárásoknak, amelyeket egyébként csakis ő maga támaszt magával szemben, mert egyébként senkit nem érdekel, senki nem várja tőle, hogy jó vagy bármilyen filmeket csináljon."
Amit vállaltunk, az tagadása a Krasznahorkai/Tarr-krédó minden elemének. A Millenáris Parkban írók, könyvek, témák öt pódiumon, párhuzamosan, futószalagon, mi meg nappal megnézzük, éjjel megírjuk - Vágom a fát a fejszémmal, de csak éjjel, soha nem nappal. Kinga szép fotókat csinált, legalább.

A Márai-program gazdái

Április 15., péntek, fél tizenegytől pódiumbeszélgetés a Márai-programról a Lázár Ervin teremben.
Résztvevők: Jankovics Marcell, az NKA elnöke, Ramháb Mária, a Márai Bizottság tagja (a KJK igazgatója), Zentai Péter László, az MKKE igazgatója, Lukács Csaba, a Könyvtárellátó Kft. igazgatója, valamint a tényirodalmi és a szépirodalmi Márai-kuratóriumok egy-egy képviselője (utóbbit Lakatos Mihály képviselte, előbbit nem tudom, ki, de holnap, becsszó, kiderítem). A vendégeket Bakos Klára kérdezte.
Ramháb Mária bemutatta a programot, lebonyolításának technikai elemeit, tájékoztatta a szép számban megjelent könyvtárosokat a teendőkről, határidőkről, a Márai-program nyújtotta lehetőségekről, eképpen (összefoglalom a lényeget).
A Márai-program egy, a skandináv országokban évtizedek óta sikeresen működő állami kultúrafinanszírozási modell honosított változata. A modell éves ciklussal üzemel. A Nemzeti Kulturális Alap keretein belül létrejött (kétosztatú) szakmai grémium (Márai Ideiglenes Kollégium) kiválaszt 1000 címet a könyvpiacon jelenlévő címekből (Márai-lista), a közgyűjtemények pedig (települési könyvtárak, határon túli egyetemi magyar tanszékek könyvtárai) erről a listáról választhat könyveket, meghatározott kvóták szerint. Vagyis az állam megveszi a dokumentumokat a kiadótól, és elhelyezi nyilvános gyűjteményeiben. A program két ponton dinamizálja a kulturális rendszert. Egyrészt az állami megrendelésekkel gazdaságilag erősíti a kiadóházakat, másrészt csökkenti a közkönyvtári hálózat állománygyarapítási forráshiányát. Az eredeti tervek szerint évi egymilliárd forint állt volna rendelkezésre a dotációs modell működtetésére, de az állami költségvetés végül elstabilizálta a keret hatvan százalékát. 1000 helyett 500 címből áll majd a lista, a kiadótámogatásokat kiegészítő részprogramok (a magyar irodalmi művek idegen nyelvekre fordítását finanszírozó Publishing Hungary, illetve az alkotókat direkt módon támogató Márai-ösztöndíj) teljesen eltűntek a koncepcióból. Karcsúbb változatban tehát, de a program a mai napon elindult, a kiadók elkezdhetik (el is kezdték) regisztrálni felajánlott kiadványaikat a Könyvtárellátó Kft. Márai-programos mikroszájtján. A listát ugyanis a kiadók által felajánlott könyvek köréből választja ki a kuratórium, első körben (vagyis idén) olyan kiadványokkal pályázhatnak, amelyek már megjelentek, és amely kiadványból legalább kétszáz példánnyal rendelkeznek raktáron. 250 cím szépirodalom, 250 cím tényirodalom lesz a listán, a gyűjtemény belső arányainak megmaradását különböző kvóták segítik (pl. a szépirodalmi címek 30-35%-a a gyerekirodalom köréből kerül majd ki), a teljes támogatási rendszerre az idei költségvetésben négyszázmillió forint áll rendelkezésre.
A pódiumbeszélgetésen Lukács Szabolcs ismertette a program tervezett logisztikáját a pályázástól (a kiadók és címek regisztrációja, a művek értékelése teljes egészében online történik) a kiszállításig, Jankovics Marcell kiemelte, hogy az adóforintok elköltése transzpanens módon történik, bárki nyomon követheti a programot a Könyvterellátó Kft. honlapján, Zentai László Péter azt hangsúlyozta, hogy a jövőre már kiadó tervekkel pályázhatnak a kiadóházak, a könyvtárak válogatási gyakorlata miatt pedig (nyilván azokat a címeket fogják a könyvtárak lehívni, amelyeket az olvasók keresnek a közgyűjteményekben) a Márai-program direkt piacteremtő tényezőként is funkcionál majd, Lakatos Mihály elmondta, hogy magyar és világirodalmi művek egyaránt szerepelni fognak a szépirodalmi listán, a program pedig határozottan műközpontú lesz, nem irányzatokat, érdekcsoportokat, kitüntetett szerzőket kívánnak ilyen módon támogatni, hanem a fontos, értékes műveket.
A Márai-program vezetőinek tájékoztató jellegű beszélgetése után a nézők tehettek fel kérdéseket, ez vált a rendezvény legérdekesebb részévé. A Mentor Kiadó vezetője nem értette, hogy akkor pontosan mennyit is fog a kiadó kapni a könyvekért. Lukács Csaba válaszolt, elmondta, hogy a regisztráció során a kiadók maguk határozhatják meg, hogy mennyiért ajánlják fel az egyes kiadványokat a Márai-program számára, de az összeg nem haladhatja meg a kiskereskedelmi ár 75%-át, illetve (csomagolási és terjesztési díjként) a Kelló visszatart további 20%-ot a példányok árából. Vagyis könyvek árának 45%-át feléli a program működése.
Egy szakkönyvtáros felvetette, hogy a tényirodalmi könyvek esetében szerencsésebb lenne, ha már a listát is a könyvtárosok állíthatnák össze. A kuratórium ugyanis egyszerűen nem tudhatja megítélni, melyik orvosi könyv, melyik fotográfiai szakkönyv, melyik dizájn-elméleti munka az értékes, ezekhez a könyvtáros társadalmon belül is csak a specialisták értenek. (A kérés nem talált támogatásra a Márai-program vezetői körében.)
Kérdésre válaszolva Ramháb Mária kiemelte, hogy Márai-programba felvett köteteket ex-libris-szel jelölik meg a könyvtári állományon belül, a Márais könyvek iránti érdeklődést pedig folyamatosan monitorozzák majd az intézmények.
A beszélgetésen elhangoztak időterminusok is. A kiadók a következő néhány hétben regisztrálhatják magukat és a címeket, a kuratórium május végéig összeállítja a listát, ekkor hozzák nyilvánosságra az egyes könyvtárak rendelkezésére álló kvótákat, amelyek alapján rövid idő alatt (szintén online) megtörténik a tételek lehívása, a könyvek nyár közepére a könyvtárakba kerülnek.
A program koncepciója is, a konkrét megvalósítás terve is sokféle kérdést generál, többet, mint amennyit a nézők feltehettek - talán hamarosan a megtörténik a kezdeményezés átfogó értékelése is.

Zentai László Péter

Lakatos Mihály

Április 15., hétfő, egy órától kerekasztal-beszélgetés Digitális közgyűjtemények a weben címmel.
A rendezvényen mindenki számára kiderülhetett, hogy a Google-ra Magyarországon még inkább megváltóként, mint mumusként tekintenek. Előadást tartott Simon Morrison, a Google EMEA szerzői jogi menedzsere. A Google jelenleg 15 millió kötetes elektronikus könyvtárat üzemeltet, és az állományuk vélhetően néhány éven belül megsokszorozódik. Elképesztők tervek, elképesztő dinamizmus, a Google, nem kétséges, rövid idő alatt gyakorlatilag minden létező szöveget egy közös, kereshető, digitális adatbázisban fog majd össze. Simon Morrison elsősorban a cég szerzői jogi területen végzett körültekintő munkáját hangsúlyozza, fizetnek a kiadóknak, fizetnek a szerzőknek (ha jól értem, nem saját zsebből, hanem értékesítést követően, jutalékos rendszerben), de átüt azért a borításon a megvalósíthatónak tűnő, mégis riasztó szándék: létrehozni Borges bábeli könyvtárát. Ekkora tömegű szöveget birtokolni rendszerezve, tartalmi értelemben feltárva - az hatalom. A megjelent közgyűjteményi tisztségviselők azonban üdvözlik a Google törekvéseit, nem véletlenül. A meglévő, nyomtatott dokumentumok digitalizálása sok pénzbe kerül, az OSZK-nak sincs megfelelő volumenű forrása ezekre a munkákra, a Google pedig vállalja a feladatot, kölcsönös előnyök biztosításával. Nagyon ki van találva a szisztéma, és ma még fóbiának tűnhet, ha valaki kimondja, hogy a tudás ilyen mértékű hegemóniája veszélyeztetheti a közösség szabadságát.
Izgalmas beszámolót tartott Biszak Sándor, Magyarország legnagyobb dokumentum-digitalizáló vállalkozása, az Arcanum igazgató-tulajdonos. Megtudhattuk, hogyan történt húsz éve, és hogyan történik most a kiadványok digitalizálása (akkor manuálisan gépelve, ma szkennerrel, szövegfelismerő szoftverekkel), azt, hogy a nagy méretű térképek feldolgozása miféle kihívások elé állította az Arcanumot, és hallhattunk egy különleges projektről is: az ország történelmi katonai térképét mai (Google maps) térképre montírozva is böngészhetjük, vagyis egyetlen képen követhetjük a települések szerkezetének századnyi változását. A Google-t az Arcanum is partnernek tekinti, Biszak előadásában is ötletekkel segítette az óriásvállalat fejlesztéseit. Simon Morrison közben diplomatikusan mosolygott, a könyvtárosok lelkesen tapsoltak, a tudósító pedig ennyit jegyzett fel füzetébe: Rising of Skynet.

Biszak Sándor figyel (középen), Simon Morrison beszél

Lapozórobot a Lázár Ervin terem előterében

Simon Morrison, a Skynet egyik ura

Április 15., hétfő, fél háromtól angol nyelvű beszélgetés perifériáról és centrumról, a kultúra kríziséről, kis nyelvekről és nagy kultúrákról Kelet-Nyugat átjáró címmel.

Csordás Gábor moderálja a kerekasztal-beszélgetést, a vendégek írók Európa legkülönbözőbb országaiból. Hangulatos produkció, Mircea Cartarescu sokat tréfálkozik a közízlés változásán, az irodalom lehetséges funkcióin az online korszakban. Azt mondja, a neten olyan, mint a pornográfia, gyors és lényegretörő, az irodalom viszont a szerelem művészetéhez (art of making love) hasonló, lényege a lassúság. Sylwia Siedlecka lengyel alkotó arról beszél, hogy a lengyel kis nyelv, kis nemzet, de a centrum-periféria reláció a kis rendszerben is működik, bár szerinte ezt nem csak geográfiailag értelmezhető, egy írót említ (a nevet nem értem), aki meghatározó a kortárs lengyel irodalomban, szellemi értelemben centrum, miközben semmilyen formában kapcsolódik az irodalmi intézményrendszer főáramához, remete valahol Galíciában. Rui Cardosó szinte bocsánatot kér, hogy az ő helyzete kicsit a más, mint a megjelent többi íróé, ugyanis portugálul ír, nyelvét hazáján kívül is értik, így lehetőségei is, induló piaca is lényegesen szélesebb, a centrum jelenségét ő földrajzi értelemben tapasztalta meg - Lisszabonba kellett költöznie ahhoz, hogy irodalmi pályáját működtetni tudja. Garaczi Lászlót a internet mint médium (az irodalmat érintő) lehetőségeiről, veszélyeiről kérdezi Csordás Gábor. Ezen a napon, úgy tűnik, Garaczi nem kíván beszállni az angol beszélgetésbe, tolmácsot kér, magyarul válaszol. Szerinte az internetnek csakis a disztribúció gyorsaságában és hatékonyságában van jelentősége, nem veszély, hanem esély a világháló, olyan olvasókat is elér így, akiket a könyveivel nem, vagy csak nehezen.
A beszélgetés során többször, hosszan, mosolyogva mesél Drago Jancar. Nevetnek vele, bólogatnak, tapsolnak a többiek (a tudósító meg szégyenkezik, mivel Jancar kifinomult angoljához nem elég a szókincse, felében-harmadában érti - annyi bizonyos, hogy Jancar szerint határozott különbséget kell tenni kultúra és kulturális ipar között, utóbbi erős piaci előnnyel bír, előbbi termékeit támogatni kell).

Drago Jancar

Rui Cardoso

A Millenáris Park jó hely, minden programon sok embert látunk, de nincs zsúfoltság, a zöld pólós szervező asszisztensek udvariasak, segítőkészek. Csak az gyanús, hogy túl sok az ismerős arc (valószínűleg a látogatók jelentős részét alkotják a szakma képviselői). Érdemes felmenni a galériára, és megnézni az egzotikus standokat. Szaud-Arábia könyvei európai szemmel ékszerek, Kína standján kukacszerű papírsárkányok fekszenek halomban, ki tudja, miért.
Belekukkantunk Szvoren Edina és Szegő János barátságos beszélgetésébe a Libri standján, lapozgatjuk a köteteket közben. Nagyon kevés az új könyv. Ahhoz képest kevés, amennyi lenni szokott. Valamelyik filozófus szerint az egyén jelentősége a Föld népességével fordítottan arányos. Platon (mint self) még egy-százmilliomod része volt a nagy egésznek, Krasznahorkai László már csak egy-hatmilliárdoda (vagy mennyi). Ha igaz ez a könyvtermésre is, akkor örülhetnek a most piacra került művek szerzői - kisebb a metszet, emelkedik a tét. Bár idén én még nem találtam semmit, amitől szívdobogást kaptam volna. Talán majd holnap.

A Kínai Írószövetség képviselői

E-book-lány