Farkas Wellmann Éva
„...Hogy hogyan írhatnék mégis"
November 12-én, este 8 órától tartották Székelyudvarhelyen Márton László A nagyratörő című drámatrilógiájának bemutatóját. A Marosvásárhely utáni második és egyben utolsó helyszínen ünnepi fogadtatásban részesült a szerző: a G. Café vendégei voltak ez alkalomból Murányi Tóni és Orbán Ferenc zenészek, akik koncertkeretet adtak az önmagában is hangulatos és színvonalas estnek.
Lőrincz György, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány elnöke rövid köszöntőt mondott, majd Murányi Sándor Olivér, az est házigazdája vette át a beszélgetés irányítását. Az idősebb pályatárshoz intézett kérdések látható módon téttel bíróaknak tűntek, lényegi, gyakran tanulságos válaszokat provokálóaknak.
Márton László és Murányi Sándor Olivér
Mivel a műnek, megírása óta, valóságos története van, szó esett a hátteréről is. A trilógia címadó része egy drámapályázaton nyert első díjat, amelyet a kolozsvári színház fennállásának kétszázadik évfordulója apropóján írtak ki 1992-ben. Az akkori sikert kolozsvári színházi bemutató is követte. A 2010-es kiadás tulajdonképpen újra megjelentetett változata a kilencvenes évek elején napvilágot látott szövegnek, újszerűsége azonban abban áll, hogy 2008-ban végre Magyarországon, az egri Gárdonyi Géza Színházban is bemutatták a művet, és kiállta a színpad próbáját. De a formai tényeken túl mesélt Márton az ötletről is: a '80-as években nagyon sok régi magyar szöveget olvasott, részletesen kutatta a kor irodalmát, és akkor fedezte fel, hogy rosszul állunk rémdrámák tekintetében. Mint mondta, Magyarországon nem jöhetett létre reprezentatív színjátszás a reneszánsz idején, s talán ezért nem is íródtak meg azok a szövegek, amelyek például a korabeli angol irodalom izgalmas darabjai. Hiányt pótolt tehát, hiszen történelmünk kínálta a témát és a személyiségeket is. Báthory Zsigmond alakjáról hosszasan és élménydúsan mesélt, már-már azt az érzetet keltve a hallgatóságban, mintha személyes, közeli ismerőséről osztana meg információkat, történeteket. Kerülte viszont az elfogultság csapdáját: tényeket ismertetett inkább, a karakter ellentmondásosságára hívta fel a figyelmet. A felolvasott Báthory-monológ, majd a búcsúbeszéd hitelessé is tette az elhangzottakat; emellett egyedi előadásmódjával sikerült a szerzőnek élettel teliként, jelenérvényűként közvetíteni mondandóját.
A beszélgetés fokozatosan elszakadt a bemutatott könyv témájától: a szintén prózaíró Murányi Sándor Olivér írói műhelytitkokról, a szabadfoglalkozású író „szakma" mibenlétéről, az írás szerepéről faggatta Márton Lászlót. Egy Keresztury Tibornak adott interjúban elhangzott kijelentését is számonkérte az estvezető, miszerint összesen hét könyvet szeretne megírni. Márton igen szellemesen azt válaszolta erre, hogy fogalma sincs, mennyi is lesz a kiadott művei száma, de azért szeretné, ha azokból hét tényleg könyv lenne.
Murányi Tóni
Ha már az életmű szóba került, akkor a pálya elejére is visszakanyarodtak - a fordításokkal kapcsolatos kérdés ürügyén. A jelenlevők számára meglepő volt, hogy Márton Lászlónak kezdetben több írását is visszaküldték a folyóiratok, de talán még meghökkentőbb, hogy a szerző hogyan reagált erre: német barokk szövegeket kezdett fordítani. Így történt aztán, hogy fordításai hamarabb jelenhettek meg, mint saját szövegei. Persze, pihenésképp, azért később is fordított, nem keveset, többek között Goethe, Heinrich von Kleist, Shakespeare, Gottfried von Strassburg műveiből. Fontos alkotási mód az átültetés, átköltés, hiszen, amint Márton fogalmazta, az ember ilyenkor barátságokat köt (néha már régen halott szerzőkkel is), s ezek a viszonyok egy életen át megmaradnak.
A személyesség, meghittség innentől már alaphangulata maradt a találkozónak. A szerző beszélt arról az élményről, amikor egyik darabjában (Lepkék a kalapon) ráosztottak egy kisebb szerepet - a próbák humoros epizódjait idézte fel -, a regényírás mindennapjairól, könyvtárazásról.
Új könyve már majdnem teljesen elkészült, a tervezett tíz szövegből kilenc megvan, sőt, a tizediknek is létezik első változata. Meglepetésként Márton felolvasott egy eddig el nem hangzott szöveget az udvarhelyi közönségnek.
Márton László felolvas A nagyratörőből
Az est talán legemelkedettebb része az volt, amikor az író - fennhangon gondolkodva - arra a kérdésre igyekezett választ találni, hogy milyen más utak lennének lehetségesek számára az íráson kívül. Irodalomtörténeti példákat is hozott arra, hogy komolyan lehet venni az írás jelentőségét, eljátszott néhány alternatív tevékenység esélyével, és végül egy vallomás-értékű következtetéssel zárt: „Ha nem írhatnék, akkor azon törném a fejem, hogy hogyan írhatnék mégis..."
Márton László két évvel ezelőtt, 2008. decemberében tartott először könyvbemutatót Székelyudvarhelyen, így nem volt ismeretlen a helyi irodalomkedvelők számára. Az új helyszín most némiképp más összetételű közönséget vonzott, de régi olvasói is személyes beszélgetést indítványoztak vele az est után.
