Szabó Tibor Benjámin

"Hű, milyen hosszú!"

A X. Győri Könyvszalonról

A könyvfeszt és könyvhét legizmosabb vidéki kistestvérét, a Győri Könyvszalont idén elkerülték a mainstream kiadók, az ismert szerzők. A Rába parti könyves ünnepnek a fiatal alkotók és a puha fedelű kötetek adtak underground jelleget. Szöllősi Mátyás, Lázár Bence András, Ágoston Csilla, Falvai Mátyás uralták a könyvbemutatókat, mármint az irodalmiakat. Mellettük sok újságíró, politikus, színész (például Borókai Gábor, Sólyom László, Pálffy István, Szilágyi Tibor) hozta el divatos kiállítású, és nyilván sikeres jövő előtt álló könyvét mutatni, dedikálni. A rendezvénysorozat alkotói díját 2010-ben Ágh István Kossuth-díjas költő, a Hitel szerkesztője vehette át, tavaly Jókai Annát, tavalyelőtt pedig Kányádi Sándort tüntették ki hasonló módon. A korábban mobil házban, sátorban üzemelő fesztivál teljes egészében beköltözött a Győri Nemzeti Színházba, standok az előterekben, a bemutatók pedig színháztermekben (illetve egy ideiglenesen kialakított kuckóban), és jó is így nagyon, sok ember kis helyen, látszik a tömeg, az érdeklődés, de nincs kellemetlen zsúfoltság. Írókat alig látni, ez azért furcsa.

Mészáros Urbán Szabó Gábor

Mócsai Gergely Igaz című verseskönyvének bemutatója a Pódiumszínpadon (ez az az ideiglenes kuckó). A szerző nem tud részt venni, nélküle folyik, hömpölyög a produkció, ki is töltik a fellépők az órás keretet. Sütő Csaba András, Szalai Zsolt és Mészáros Urbán Szabó Gábor ülnek a színpadon, nagyon felkészülten, nagyon alaposan magyarázzák, elemzik, méltatják Mócsai költészetét, a mostani kötet anyagát. Nyelvszétszerelésről, -összerakásról beszélnek, hogy a szerző első generációs Kulcsár Szabó-tanítvány (volt), hogy a francia dekonsruktivista filozófia hatása milyen módon implementálódik a Mócsai-lírában, hogy a sokszor ismételt (mantraszerűen újramondott) szavak miképpen veszítik el jelentésüket, generálva egy új jelentésadási kényszert. A bemutató sűrű, rendkívül intellektuális. MUSZG kevesebbet beszél, az estet Sütő és Szalai vezetik, kiválóan működnek együtt, egyik meglátásból kihajt a másik felismerés – gondolat-pingpong színvonalasan, okosan. Bár, és ez is furcsa, a körbemagyarázás mintha inkább igazolni, és nem értelmezni akarná a tárgyalt műveket. Egyébként jó ideje megfigyelhető, hogy amit a Sütő-Szalai páros (és köre, a Hermaion Irodalmi Társaság) képvisel a kortárs irodalomban, az nem egyszerűen egy szerzői csoport ébredése (az is), hanem munkásságukkal, jelenlétükkel, a tevékenységük nyomán megszülető könyvekkel egy új ízlésirány jelenti be igényét a figyelemre, a számontartásra. Amíg ennek a tudatosság-központú, a kultúrhistóriát és az egyetemi irodalmi beszédmódot direktben forgató esztétikai törekvésnek nincs neve, én konvulzív intellektualizmusnak fogom nevezni. Érdekes, izgalmas kísérlet, Mócsai könyve pedig rendkívül szép megjelenésű. A (három fellépő által) felolvasott rengeteg vers nekem, füllel levéve nem nyílt meg, jórészt nem is értettem őket – de az igaz, hogy az ilyen trükkös szövegeket olvasni kell, nem hallgatni.

Sütő Csaba András, Szalai Zsolt

Két laza könyvbemutató egymás után, szintén a Pódiumszínpadon, és szintén a Hermaion égisze alatt. Ágoston Csilla első kötetes költővel Bende Tamás beszélgetett A test, és megannyi szilánk című könyvecskéről, Falvai Mátyás újabb, Gépindák című prózakötetét pedig Mechiat Zina segítségével mutatta be a szerző. Elmélyült szakmázás, körültekintő esztétikai magyarázatok jellemezték a beszélgetéseket, vicces is volt kicsit, amikor Bende Tamás kijelentette, hogy Ágoston (egy egyetemista lány) könyvének első versciklusa az én és a mindenség viszonyát problematizálja. Komolyak, hozzáértőek mindannyian, nem vitás; nekem mégis ott tetszenek igazán a produkciók, ahol a fellépők elfelejtik a stílustörekvéseket meg az esztétika maximális kiterjesztésű, gömbölyű kódjait, és egyszerűen mesélnek. Falvai a dzseszről, csillogó szemmel, Ágoston Csilla meg arról a küzdelemről, amit a borítóhoz használt fotóért vívott (több kiválasztott képet is elvittek előle; mire ő megszerette, valami rockegyüttes elkérte a fotóstól, lemezborítóra, plakátra). Természetesek, jókedvűek a sztorizgatásban - jól is áll nekik. Bende pedig kiemelkedő moderátor, figura a pódiumon, csípőből nyomja a poénokat, nem is húzva túl: él a mikrofon mögött. Ágoston Csilla kötetének a címéről ez jut eszébe: "Hű, milyen hosszú!". Nevet, nevetünk.

Falvai Mátyás, Mechiat Zina

A győri Műhely folyóirat estje a Kisfaludy teremben (ki a színházból, a parkolón keresztül hátra, művészbejáró, lifttel fel a negyedikre – rém hülye helyen van). Villányi László főszerkesztő vendégei Csehy Zoltán, Győri László, Szabó T. Anna és Vörös István. A hivatalos programleírás szerint egy óra lapszámbemutató, aztán egy órában a négy alkotó legutóbbi köteteit mutatták volna be, de Villányi borított mindent. A két programpontot összevonja, a megjelent költőkkel egy korábbi (a vonatos) lapszámról beszélget, ahhoz kapcsolódó szövegeket olvastat, utána pedig témákat dob fel (sokszor csak egy szót), és a vendégek sorban előadnak friss kötetükből egy-egy, a feldobottat valamilyen módon értelmező, megjelenítő művet. Rendhagyó produkció, de működik, változatos is, talán csak a két blokk közötti szünet hiányzott, kicsit hosszú lett így, egy ültő helyben. Ahogy váltakozott Szabó T. Anna nyugodt történetmesélése Vörös István izgága élménybeszámolóival, Győri László egyszerű nyíltsága Csehy széles mosolyú pajzánkodásaival, az egészen különleges ritmust adott az estnek. Miközben Villányi húszas pulzussal, minden szót ötször forgatva meg kiejtés előtt, nagyokat hallgatva, nézve maga elé dirigálta végig a programot. Nem tudtunk meg szinte semmit a lapszámról, meg a szerzők köteteiről se többet. Miközben mégis, hiszen mesélték vonatozós élményeiket, olvastak a könyveikből is (Szabó T. Anna versei különösen erősek, hatásosak).

Villányi László

Szabó T. Anna, Villányi László, Csehy Zoltán, Győri László, Vörös István

Győr, könyvszalon, rengeteg ember, jó hangulat. Sokan jöttek családdal, egész pici gyerkőcök is tipegtek a színház műmárvány kövezetén. És tényleg gazdag a program, az említetteken kívül szakmai konferencia az olvasásról, gyerekszínházi eladások, koncertek (kicsiknek is, nagyobbaknak is), Berecz András mesélős estje, csak a programfüzet tizenöt oldal. Az ismertebb, sztárolt írók hiányoztak, a büfé pofátlanul drága volt - de különben pazar szervezés. Zárásként, levezetésként még egyszer fel a negyedikre, Kisfaludy terem, Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész mutatja be verseskönyvét. Mesél róla, előadja költeményeit. Szürreális élmény, ledermedünk tőle, nem hisszük el, amit hallunk. Ha csak erre ülünk be, akkor is azt gondolnám, érdemes volt. A művész úr maga vallja be, hogy a könyv szerkesztője (Háy János) szerint ő nem egy Rilke - de példátlanul őszinte. Meg tudjuk erősíteni. Szilágyi Tibor nem egy Rilke. Viszont gyönyörű búgó hangon, mély átéléssel szavalja saját verseit. Órák múlva se térek magamhoz.

(Fotó: Csapody Kinga és Szabó Tibor Benjámin)

Szilágyi Tibor