Szabó Tibor Benjámin

Ez még egy jó kép volt

Szlovákiai Magyar Írók Társasága, Fiatal Írók Tábora, Albár, 2010. július 21-25.

Megtalált paradicsom (és minden este uborkasaláta) a csallóközi tájban. A tavaszi belvíz szétnyomta a sok stéget a halastó szélén, felpúposodva, kifordulva a nyers deszkák, a vízbe lógó részek rohadnak, olyan, úgy fest, mint egy szétbombázott díszletváros, de más nem változott tavaly óta a Dunaszerdahely közelében fekvő Relax Parkban. A belbecs sem, és rögzítsük mindjárt az elején: az albári írótábor a legemberibb, legszerethetőbb irodalmi rendezvénysorozat, amit valaha láttunk. Pedig a recept ismert, régi, nincs benne semmi innovác: egy csomó író-/költőpalántát összezárni gyakorló irodalmárokkal (plusz kellő mennyiségű cigivel és piával) néhány napra valami szép helyen. Ami Albáron kikeverődik a szokásos hozzávalókból, az mégis egészen egyedi. Ennek a dolognak itt lelke van. Meg párolog belőle a szabadság levegője. Az alkotásé is, másféle is. A résztvevők többsége gimnazista, és nincs takarodó, nincsenek tiltások, korlátok, szabad a pálya, bármit lehet, mégse láttunk hányásukban fetrengő fiatalokat hajnalonta. Miközben nem is fordult át sterilbe, sznobba a projekt. Nappal munka, este buli - minden a helyén. A szisztéma egyensúlyban tartja önmagát. És a családiasságával megszünteti, felszámolja a tudósítói távolságtartást. Ha ott vagy, beránt magába, nemcsak helyet ad, de azt érezteti-kommunikálja, hogy ez a tiéd is, tőled is ilyen. Ópium.

(július 21., szerda) Esti érkezés, délutáni. Tábornyitás korai vacsorával, előtte Grendel Lajos az étkezőterasz korlátjára támaszkodva intéz szózatot (nyitóbeszédet) az ifjakhoz. Keresetlen, udvariasan rövid, a rendszeres olvasás fontosságát, inspirációs funkcióját hangsúlyozza, felelevenít néhány SZMIT-táboros emléket (az idei a tizenkettedik, Grendel is sokadszor vendég). Aztán rántott hús, uborkasaláta.

Héttől irodalmi est a Relax Park egyetlen közösségi terében (flekkenező, ha jól látom, fedett, de falai nincsenek). Bemutatkozik a Hermaion Irodalmi Társaság, hozták a legújabb antológiájukat is (Hús és sakk a címe). A győri csapat (a könyv alapján) látványosan amatőr, de a társaságot képviselő két egyetemi irodalmár nagyon is hivatásos, tudatos. Sütő Csaba András a fiatal irodalom helyzetéről, lehetőségeiről tart előadást, Szalai Zsolt kíséri nagybőgőn (kiegészít, társelőad, mármint). Szóba kerül minden, a pályaindulástól a könyvkiadáson át egész az irodalomdiplomáciáig. Nekem leginkább zavarba ejtő Sütő magabiztossága, erősen intonált tanácsai, magas a hang, fentről jön, a táboron kívülről (másnap, a felolvasós produkciójukat jobban szerettem). De a gyerekek figyelnek, veszik a lapot, elfogadják az autoritást - és ez a lényeg. Két fiatal olvas verseket, Mechiat Zina pimasz, frappáns helyzetdalokat, Bende Tamás lassabb, intellektuális lírát. Zárásként üldögélés kora hajnalig a flekkenezőben, a fiatalok szétszélednek, Z. Németh hoz egy palack bort, pálinka is kerül, Grendellel beszélgetünk sokat, nem az esztétikáról, ahogy jól is van ez így.

Szalai Zsolt, Sütő Csaba András

Sütő Csaba András

Szalai Zsolt

Z. Németh István

(július 23., péntek) A napi munka után közös felolvasás, a mieink az itt írt palimpszeszteket adják elő (limerickeket, a csigabigára átírt Varrós gyerekdalokat). Tényleg mindegyik ügyes, de Puzsér Zsuzsi és Lantai Nóra közülük is kiugrik, ők tudják úgy csinálni a játékot, hogy szakmailag is erős legyen a produktum.
Vacsorára (darabolt sült hús, a gyerekek szerint az előző napokról megmaradt rántottról hámozták le a panírt, fintorognak, nekem ízlik) befut Németh Zoltán és Németh Ágota, a naplementében Hodossy Gyula a SZMIT húsz évéről tart rövid beszámolót, és nagyon érzi, hogy mennyit, hogyan érdemes az ifjaknak adagolni az érdekvédelemről, szerevezetesdiről. Aztán Németh Zoli Grendellel kerekít egy jó nagy írói estet. Alaposak, kimerítőek, a pályakezdéstől a Kossuth-díjig, a posztmoderntől a modern realista prózáig mindenről beszélnek, ami a Grendel-életművel egyáltalán kapcsolatba hozható. A végén az egyik táborlakó azt kérdezi meg, hogyan szokott írni Grendel, mik a szokásai, milyen az alkotói műhelye. És itt tényleg ez az igazán érdekes, az írás, az íróság romantikusan megfogható, zsánerekben mutatható aspektusai, képei. Grendel pedig állja a sarat, az irodalomtörténész analitikus jellegű kérdéseinél is, a gyerekek direktebb érdeklődésekor is, meg egyáltalán, szimpatikus jelenség az egész tábor alatt. (Az fiatalok között tölti az időt, de nem bratyizva, elfogadó, figyelmes, de amikor véleményt fogalmaz meg, abban benne tekintélyének minden súlya. Tud lenni öreg barát és írófejedelem egyszerre.)
Éjszaka szokásos kötetlenségek borral, pálinkával, Hizsnyai beszél sokat, a szerelem kozmológiájától a differenciál-egyenletek ridegségéig jut el, és vissza, elképesztő a pasas, szerintem egy reflexgép van építve az agyába, bármit lát maga körül, ahhoz neki rögtön van valami személyes viszonya, és ezt a viszonyt meg is fogalmazza, nagyon bírom.

Puzsér Zsuzsi, Hodossy Gyula

Németh Zoltán, Grendel Lajos

Hizsnyai és Z. Németh a fiatalok között

Hizsnyai Zoltán

(július 24., szombat) Gyerekek is, mentorok is fáradtabbak már, de megcsinálgatjuk még, amit kell, lehet, miközben a korábbi hőség átvált szeles hidegre, a cicivillantós pólók helyett kapucnis pulóverek kerülnek elő. Az esti gálára készül mindenki. Nagy Erikát, a SZMIT titkárát keresik a gyerekek egyetemi felvételi eredményekkel, örömmel, bánattal, úgy veszik körbe, mint kotlóst a csibék, Erika itt nem egy érdekvédelmi szervezet tisztviselője, hanem mindenki anyukája négy napra. És úgy is szeretik, azzal a bizalommal.

A gálát előrébb hozzák a tervezettnél, hat körül elkezdődik, és már ebből rosszat sejtek. Ahogy be is teljesedik a balsejtelem. Három óránál hosszabb az est, a felolvasásokat csak néha töri meg gitáros zene, versfeldolgozós dalok (egy helyi együttes játszik, nagyon jók, könnyedek, elegánsak). Minden csapat minden tagja felolvas, a legtöbben igen sokat, hosszan, még egy drámarészlettel is próbálkozik az egyik társaság. Ügyesek, a szövegek is izgalmasak itt-ott, de ennyit, füllel levett irodalomból nem lehet elviselni, befogadni, a nézők leakadnak a produkciókról, eltűnedeznek időről időre, meg (pluszban) cudar hideg is lesz a végére, van aki a felolvasáshoz is takaróba csavarja magát. Az utolsó felolvasott szöveg után a csend megváltás, pedig érdekelt is, szerettem is az elhangzottakat. Eredményhirdetéssel zárul a tábor szakmai programja, a gála egyben verseny is volt. A munkát Grendel Lajos értékeli, Z. Németh István csapatát emelve ki legjobbként, díjak, elismerések, vállveregetés. Didergős buli hajnalig, és amikor a gitáros srác Quimby-nótákat kezd pengetni, beszállunk mi is a közös éneklésbe. Utolsó jó cselekedetként (megkésve bár, de) lecsapdosom a Kingával közös szobánkba bepofátlankodott ötvennyolc legyet, hogy legalább egy (fél) éjszaka legyen, amikor tudunk aludni (ezek a dögök a nappal együtt ébrednek mindig, és az ember bőrén szeretnek korzózni meg baszni, őrjítő, napokig nem lehetett tőlük pihenni).

Nagy Erika, a tábor lelke (itt ajándékot kap éppen)

(július 25., vasárnap) Reggeli után pakolás, búcsúzkodás, puszizkodás. Hodossy jön, mondja, hogy most utoljára volt Albáron a tábor, jövőre más helyet keresnek neki, zártabbat, légytelenebbet, rántotthústalanabbat. Én így ismertem meg, itt, nem volt vele semmi bajom, jó Kofolát csapoltak most is, jókat ugráltunk be a langyos tóba most is (a szigorú tiltás ellenére, még a kánikulás szakaszban), meg egyáltalán, kellemes hely. De hát, vannak más szempontok is, érthető. Végül csak el kell indulni, az eső is szemerkél, Grendelt meg Juhász Katit még elvisszük Szerdahelyig, aztán vissza, irány a határ, és ahogy újra elhúzunk Relax Park előtt, látom Nagy Csillát, hátán a gitárral, az ő nevét is érdemes megjegyezni, ígéretes prózista. Utoljára veszünk egy Kofola ízű csokit. Azt már csak otthon bontjuk ki.