Papírhajó - Füttyögés és nahátozás

 J__madarak_p__cban.jpg

 

Nagy Eszter

Verebek és emberek

 

Ha jól emlékszem, kétéves lehetett a fiam, amikor szert tett egy verébre. Láthatatlanra. Jól megvoltak, bölcsibe jártak, játszottak, aludtak, beszélgettek, mindent együtt csináltak. A fiam gondoskodott róla, nem volt dolgunk vele. Egészen egy borongós november estéig, amikor lefekvéskor kiderült, hogy a veréb a bölcsiben maradt. Pislogtunk a férjemmel, mutogattuk az üres tenyerünket, hogy épp itt ül a kezünkben, megtaláltuk a verebet minden kabát- és nadrágzsebben, táskában, fiókban… De nem, a veréb még bőven este tíz után is a bölcsiben volt felejtve. A gyerek vigasztalhatatlan volt. Akkor én magamra rángattam a kabátot, és bölcsikulccsal a kezemben visszamentem érte. Az öltözőszobában belemarkoltam a fiam fakkjában az üres levegőbe, zsebre vágtam az összeszorított öklöm, hazadöngöltem, és csak gyerek párnáján nyitottam ki újra, aki végre megnyugodott és elaludt. Másnapra két újabb verébbel gazdagodott a család. Láthatatlanokkal…

Ilyen előzmények után nem csoda, hogy bennem van a kíváncsiság, mi a teendő eltűnt madarak esetén. Mindenki ismer valakit, akinek lelépett a hullámos papagája, zebrapintye, kanárija. Kapóra jött hát Halász Margit ifjúsági regénye, a Jómadarak pácban, amelyikben egy rejtélyesen eltűnt kismadár utáni nyomozás történetét meséli el a szerző. Az alföldi madárkórházban lábadozó és unatkozó madarak titokban farsangot rendeznek, amikor eltűnik a tüzesfejű királyka, aki a madárkórház vezetőjének, Kecmec professzornak a kedvence, és akibe a farsang kiötlője, Ricsi, a fiatal vetési varjú fülig szerelmes. Euzébió, a félszemű stadionmacska és elismert detektív ered a rejtély nyomába Ricsivel az oldalán, és megkezdődik a versenyfutás a nyomok felgöngyölítéséért, illetve összezavarásáért. Ez utóbbin két orosz macskanővér valamint egy cirmos ügynökmacska munkálkodik elszántan.

A körülményeket tovább nehezíti a csikorgó téli hideg és a készülődő hóvihar, ami elől állatnak, embernek tanácsos menedékbe húzódnia. A cselekmény hamar átfordul a bolondos csínytevésből krimibe, és a különc nyomozó színrelépésével felgyorsulnak az események. Bár Euzébió (imádom a nevét) kétségtelenül mestere a szakmájának, és a narráció is követi a nyomozás menetét, valahogy mégis méretes lyukak tátonganak a rejtély felfejtésének menetében. Csalódottan vettem tudomásul, hogy minden izgalmas titokra, a rablás menetére, a felbujtó személyére, az eltűnt madárka megtalálására, úgy derül fény, ahogy lámpát kapcsolunk. Olvasóként értesülök ugyan mindenről, de nem tudok a megfejtés részesévé válni. Pedig az olvasó bevonódása a felderítésbe kulcsfontosságú jellemzője egy jó kriminek.

Euzébió, a mogorva félszemű macska eredeti figura, magányos westernhősként fáradhatatlanul dolgozik az ügyön, miközben apránként megismerhetjük a múltját. Hibáival együtt is szerethető figurája, keresetlen őszinteségével és lojalitásával nem egy tipikus macskajellem. Sajnálattal konstatáltam, hogy a hangsúly teljesen elbillen a macskák felé, a madarak kárára. Még Euzébió kirendelt segédjéről, Dominóról, a menthetetlenül lecsúszott, de „jóravágyó” ügynökmacskáról vagy az orosz cilamilákról, Iráról és Kiráról is többet megtudunk, mint amennyit a tollas szereplőkről. Még szegény Ricsi, a hősszerelmes varjú is csak ide-oda csapódik az egymásnak feszülő érdekek között, és végül saját történetének mellékszereplőjévé válik. A karakterek hiátusainak kitöltését, elfedését szolgálhatják a szereplőket kísérő katalóguscetlik, amikről a történet szempontjából érdektelen jellemzőket (kedvenc zenéje, szavajárása, szerelemtérképe stb.) tudhatunk meg.

Az állatok mellett magáról az emberről is felemás kép jelenik meg. Noha Kecmec professzor a madarak megmentésének megszállottja, elhivatottságát ugyanazok a jellemvonások teszik karikatúraszerűvé, amelyek Euzébió hitelességét adják. Az állatok mellett a professzoron és málé segítőjén kívül csupán egy segítőkész juhász emlékének jutott hely. A többi ember inkább az állatok pletykáiban tűnik föl, és szinte kizárólag negatív szerepben. Kétségkívül felelősek vagyunk a természet védelméért, értem a jószándékot és a nevelési célzatot is, mégis egyoldalúnak és elfogultnak találtam az emberről kibontott képet. Ugyanakkor az állatok szájába adott embertörténetek között vannak igazán jól eltalált szkeccsek. Vélhetően humorosnak szánták a párbeszédeknél a nyelvhasználat „állatiasítását” (pl. „nyávogás sem lehet róla”, „madár nem vész el, csak átalakul”). Ezek az átformált szófordulatokat meglehetősen erőltetettnek találtam. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy azt a fajta humort értenék és/vagy értékelnék a gyerekek.

Összeségében egy olyan könyv született, amelyikben a szerző egyszerre próbált megragadni sok különböző lehetőséget, ám ezek, összhatásukat tekintve nem tudják erősíteni egymást. Vannak nagyon jól leírások, párbeszédek, anekdoták, de végül a kevesebb több lett volna érzéssel tettem le a könyvet.

 

Halász Margit: Jómadarak pácban, Igor Lazin illusztrációival, Naphegy Könyvkiadó, 2018., 155 oldal, 3230 Ft


 

Főoldal

2019. január 17.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png