Papírhajó - Füttyögés és nahátozás

 

 Zen___zenetek.JPG

 

Kelemen Attila

 

Mi hogyan leginkább önmaga

 

A vonat délután indult Isztambulból, és másnap dél körül érkezett meg Kolozsvárra, bukaresti átszállással, Brassón keresztül. 2005 augusztusában vagyunk. Az Isztambul−Bukarest szakaszon alig páran utazunk, a szomszédos fülkében egy magányos japán lány, Mihoko, aki gondolt egyet, és úgy döntött, ha már Isztambulban van, gyorsan meglátogatja a törcsvári „Drakula kastélyt”. Ehhez Bukaresten át kell szállnia, Brassóig kell mennie, és hajnalban taxit fognia. Bukarestben, miután a rendőrök megpróbálták átverni a valutaváltással, a perecesek a perecnél és a jegyárusok a jegyvásárlásnál, Mihoko inkább hozzánk csapódott, így végül úgy lett, hogy mi vigyáztunk rá. Bukaresből aztán felszálltunk a, Brassó és Kolozsvár érintésével, Nagybányára tartó, még balkáni lépték szerint is nagyon népes és leamortizált vonatra.

     Ezen a szakaszon, ami jó hosszú, a japán lány egy alig másfél tenyérnyi verseskönyvet olvasott. Feltűnt, hogy úgy tartja arca előtt, mint egy paravánt. De az igazán különös az volt, hogy egyáltalán nem lapozott. Mert − jöttünk rá később − a vonat akkora kulturális sokkot jelentett számára, hogy inkább elbújt. Egy nagyobb könyv praktikusabb lett volna, de ez az apró könyvecske is megóvta attól, hogy olyan rémséges irányba terelődjenek a gondolatai, amit inkább el akart kerülni. Nem szándékom a történetet túlfűszerezni − Románia azóta sokat változott, és hát szeretem is ezt azt országot −, de Mihoko, velünk ellentétben, egyáltalán nem volt hozzászokva a vonaton kéregető emberekhez, a hatalmas zajhoz, az azonosíthatatlan komponensű vonatszaghoz. Mit tett hát? Megóvta magát azzal, hogy megóvja a gondolatait. Ez olyan, mint egy nem túl jó zen történet.

     Számunkra, judeo-keresztény-newage-agnosztikus mixtúrák számára a zen valamiféle spirituális tan. De úgy sejtem, helyesebb inkább gyakorlatnak, praxisnak tekinteni, mint tannak. És, minthogy számunkra, nyugatiak számára a zen mégis inkább spirituális, ezért elámulunk, azon, hogy a zen hogyan tér ki a Hérakleitosz és Parmenidész disputája óta a mindennapjaink részét képző „nyugati” zavarok elől. Mert ez a két derék görög gondoskodott arról, hogy nekünk, nyugati embereknek folyamatosan kétségeink legyenek. De mik is ezek a zavarok? Hogy tudniillik, minden változik (Hérakleitosz), másrészt meg semmi sem (Parmenidész). Hogy minden darabokban hever (Hérakleitosz), de attól mégis úgy szeretjük tudni, hogy mégiscsak összeáll valamiféle mélyebb rend szerint (Parmenidész). A zen számára nem az a kérdés, hogy mi miért van, hanem az, hogy mi hogyan leginkább önmaga.

     Ezért a zen mindig kicsit kifordul, ha nyugati adaptációt kap. Filozófia lesz belőle vagy esztétika, esetleg a szépségiparban kedvelt reklámstílus. Komoly fenntartásaim vannak azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán tud-e természetesen viszonyulni a zenhez olyan nyugati ember, aki történetesen nem gyerek. Ez az oka annak, hogy nagy érdeklődéssel és obligát nyugati szkepszissel vettem kézbe Jon J Muth Zen üzenetek című kötetét.

    

A Zen üzenetek egy adaptáció, az első a szerző tematikai sorozatából. Ami itt történik, az három klasszikus zen sztori újramesélése. A szerző egy sikeres amerikai illusztrátor, erős japán kötődésekkel. És a könyv? Az olvasási idő 15−30 perc, további nézési idő 5−60 perc. Összesen 20−90 perc. Jon J Muth azt meséli egy interjúban, hogy az foglalkoztatta, hogy az anyag gondolkoztassa el a gyerekeket. Leteszteltem: működött. Vagyis, ami egy Excel táblázatban nem kvantifikálható, pont az a könyv erőssége − és hát pont ez a zen csodálatos jótéteménye. De mi is történik a könyvben?

     Víztükre mester egy óriáspanda. A család három gyermeke sorban meglátogatja Víztükrét, ő pedig egy-egy klasszikus zen-mesét ajándékoz nekik. Az egyik történet Rjokan mester híres haikujának adaptációja, aztán ott van Tanzan és Ekidó története a vonzó, ám csöppet sem udvarias hölggyel, illetve egy harmadik, amit nem tudtam azonosítani, de nagyon is zen történet és a balsors kifürkészhetetlenségéről szól. Ezek a történetek az elengedésről, a gazdagság felemásságáról és az elfogadásról mesélnek. Úgy alakult, hogy az anyagot Madeline Levine The Price of Privilege című könyvével párhuzamosan olvastam, ami miatt a klinikai pszichológus és a zen-mesterek történetei összenőttek. Madeline Levine arról számol be, hogy a gazdag amerikai családok gyerekei gyakran sokkal boldogtalanabbak, mint a szegény családok sarjai. Az ok a totális spirituális sterilség, a túlfokozott verseny és az anyagi javak túlértékelése. Touché!

     Érdemes pár szót ejteni a könyv grafikájáról is. Jon J Muth japánban tanulta az ecsetkezelést. Az ecsettel festett illusztrációk két stílusban készültek: a kerettörténet a nyugati akvarellek, színes üde, áttetsző szépségét hozza. A zen történetek már nem. Ezek sokkal expresszívebbek, vektoriálisabbak, és inkább összhangban vannak a klasszikus zen festészet vonalaival. A kontraszt bátor és nagyon erős. És nem biztos, hogy a gyerekeket inkább a nagy, fényes akvarellek ragadják meg jobban, és nem a drámaibb, képregényekre emlékeztető képsorok.

Ami pedig Mihokót illeti, nem szállt le Brassóban, hanem eljött velünk Kolozsvárra, ahol néhány napig a vendégünk volt. Kolozsvár főterén körbenézett és ezt mondta: „If Japan is here, all this buildings are museum”.

 

(Jon J Muth: Zen üzenetek, Molnár Krisztina Rita fordításában, Betűtészta, 2016, 44 oldal, 3490 Ft)


Főoldal

2017. február 08.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Szőcs Géza verseiHáy János verseiBotyánszki Ági verseiKerényi Kata versei
Prózák
Molnár Vilmos prózáiBeck Tamás prózái Vági János: ViszonyVajda Albert ismét csütörtököt mond
Kritikák
„Csak” a szövegA tétovaságtól az elragadtatásig - Simai Mihály kötetérőlRendezni végre…„mint akit eltakar egy szó” – Darvasi László: Taligás
Esszék, tanulmányok
„… szívébe égették a szabadságot!”Legális drogot árulunkKosztolányi Dezső ismeretlen köteteTűnődések az idei Kossuth-díjak egyikéről
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA