Zólya Andrea Csilla
Ha a kutyák megszólalnak
Ha azt mondom, hősebeposz, akkor valószínűleg nem sokaknak jut eszébe a Kalevala. Pedig kikerülhetetlen, ha Mauri Kunnas és Tarja Kunnas 1992-ben megjelent remek kalandregényéről beszélünk, ami a finnek ősi mítoszát írja újra és bújtatja kutyabőrbe. A nagysikerű kötetet több nyelvre lefordították (eddig angol, német, olasz, svéd, karjalai és orosz fordítását jegyzik), és máig töretlen népszerűségét mutatja Finnországban, hogy színre vitt változatát a Kunnas jellegzetes figuráiról mintázott bábokkal ma is rendszeresen játsszák a bábszínházak. Sikerének kulcsa nemcsak a páratlan humorában és az egyedi grafikáiban rejlik, hanem abban is, hogy egy nemzeti eposz szereplőit és szövevényes történeteit hozza közel a kisgyerekekhez.
Egy kultúra gazdagságát és életképességét nemcsak művei, felhalmozott értékeinek sokasága jelzi, hanem legalább annyira az is, hogy mennyire kifinomult a humora és mennyire képes a humor eszközein keresztül is újraértelmezni és újragondolni a hagyományait. Ebből a szempontból kétségtelen, Kunnas Koirien Kalevala című kötete a finn (gyerek)irodalom frissességét bizonyítja, akárcsak a Jankó Szép Yvette fordításában 2011-ben megjelenő kötet a magyar nyelv gazdagságáét.
A vén Vejnemöjnen és a hűséges kovács, Ilmarinen alakja a Kalevala partján éldegélő kutyanemzetség tagjai közül bukkannak elő, sors- és vetélytársuk, Lemminkejnen a makacs macskanépség soraiból, míg a sötét Észak, Pohjola úrnője és annak a vitézek fejét elcsavaró szépséges lánya a farkasok nemzetségéből valók. A kutyák, macskák és a farkasok kapcsolata természetesen itt sem felhőtlen, így az imént említett hősök is ádáz harcokba keverednek néha egymással. „Hajdanában, réges-régen, akkortájt, mikor világunk gyermekcipőben szaladgált, élt valahol messze földön, Kalevala házatáján egy vad, virgonc kutyafalka, Vejnemöjnen vadóc népe. Szomszédjukban, Pohjolában hőzöngő, hitvány farkasnép, kutyák s farkasok földje közt pedig makacs macskanépség éldegélte hét életét” – olvassuk a kezdő sorokat, amely nemcsak a történetet és a szereplőket vezeti fel, hanem humoros és feledhetetlen olvasmányélményt ígér.
Kunnas kötete Vejnemöjnen feleségkeresését eleveníti meg, a sikertelen lánykérései körüli fordulatokat nagyítja fel és írja újra. Ajnót bátyja, Joukahajnen odaígéri a vén varázslónak, aki termetes hajadonként lelkesen fogadná férjéül Vejnemöjnent, viszont az nem győz menekülni előle. „Micsoda, hogy én Vejnőné? Híres leszek, sztárfeleség – csicseregte Ajnó transzban, lágy basszbariton szólamban” – nemcsak gyerekeknek, de felnőtteknek is telitalálat e fajta humor. Akárcsak az, amikor az éppen magányos fürdőzésre vágyó öreg az utána ólálkodó, szenvedélytől felajzott lány elől menekülni kénytelen, és alámerülni a zavarosban, s Vejnemöjnen „Buvárhund néven lett ismert e nagy mutatványa után”.
A Kutya egy Kalevalában az eredeti történet karikírozó átírása, pl. Ajnó drámai sorsának megváltoztatása és Vejnemöjnent hajkurászó szingliként ábrázolása (lásd fentebb) hangsúlyozottá teszik a főszereplő esetlenségeit is. Vejnemöjnen nemcsak a minden titkot átlátó és varázslatokat tudó hős, hanem csetlő-botló vénember, akinek a révbe éréséért együttérzéssel szurkolhat az olvasó. (Merthogy a foghíjas Louhi csinos lányával sem jár több szerencsével: a szeszélyes szűz helyette a társát, „az izompacsirta szampókészítő kovácsot” választja férjül.)
A fordulatokkal teli hősebeposzban a szívügyek nyilván csak egyik oldalról mozgatják az eseményeket, másik oldalról a kalandvágy és a harci kedv teszik mozgalmassá a történetet. Ennek jegyében a Szampó sem maradhat a farkasoknál, mert a hős ebek, élükön Vejnemöjnennel és Ilmarinennel megpróbálják azt visszaszerezni, amiből további kalamajkák származnak.
Kunnas a Kalevala-kultuszt nemcsak a hőseposz újraírásával idézi meg, hanem Akseli Gallen-Kallela illusztrációinak karikatúráin keresztül is új olvasatot kínál, amivel egyben az eredeti Kallela festmények megtekintésére is sarkalja a felnőtt olvasót, s e képek párhuzamos olvasatával egy izgalmas és többsíkú értelmezést provokál. A rendkívül dinamikus és nagyon vicces illusztrációk közé beolvadnak e karikatúrák, amelyeket a képaláírások így jeleznek: „Akseli Gallen-Kallela Ajnó-triptichonjának összekutyult változata”, de „kutyaházi”, „kissé kuttyant”, „csacska macskaváltozat,”, „elmacskásodott”, „kutyafülü”, „bugyuta kutyaváltozat” és „kutyaütő” változatokkal is találkozunk.
Kunnas fergeteges művének méltatásakor szólni kell a magyar fordítás zseniális megoldásairól. Az eredeti műnek nemcsak fordítója Jankó Szép Yvette, hanem társzerzőjévé is válik, azzal, ahogy a szövegbe beépíti a több értelmet is mozgásba hozó szójátékokat. A könyv igazi tárháza annak, hogy milyen sok minden kapcsán és milyen sok értelemben használjuk a kutya szót és annak származékait. Ahogy Kunnas műve aktualizálja, és a mai gyerekek számára is érdekessé teszi a régi eposzt, a kötet magyar fordítása szintén újraaktualizálja az 1992-ben megjelent hősebeposzt, s tagadhatatlanul maivá teszi, olykor a mai szlenget is bevonó nyelvhasználatával, sziporkázó szófordulataival és egymást érő poénjaival.
Mauri Kunnas: Kutya egy Kalevala, fordította Jankó Szép Yvette, Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2011, 64 oldal, 2490 Ft
