Papp Máté
Tücsökzene
„Molnár Krisztina Rita Kőháza izzó téglából épült, szikrázó sziklára emelték porladó kezek. A legbelsőbb, láthatatlan szoba rejteke mégis hűvös; itt csillapodik meg az örökös lázban égő, szomjazó lélek, ahogy – a kötet szövegterein keresztül – az olvasó is ide érkezik meg végül. Eltévedni szinte képtelenség, hiszen minden lépcső és folyosó erre a helyre vezet. A nyolc ciklusba rendezett versek segítségével pedig nemcsak a ház zegzugait járhatjuk be, az általuk kinyitott ablakokon át egy titkos kertre is ráláthatunk, ha nem is sétálhatunk a falakon kívül.”
– ezzel a bevezetéssel kezdtem egy korábbi kritikámat, amit Molnár Krisztina Rita Kőház című verseskötetéről írtam. Akkor még nem hallottam újonnan megjelenő mesekönyvéről, a Maléna kertjéről, bár a szerzőnő két műve egyszerre jelent meg, ráadásul együtt is mutatták be. A fentebb idézett szövegtér „titkos kertjébe” mintha Máli (a Maléna nevű mesebeli kislány beceneve) világán keresztül juthatnánk el, ahol megszűnnek a szorosabb értelemben vett lírai alanyiság keretei, és ahol egy bensőségesebb élményanyag formálódik irodalommá. Természetesen a gyermekkor áttétel nélküli, legalábbis kevésbé stilizálható, közvetlen közegéről van szó. Az idézett írásban a versek nyomán visszakövethető hatásokkal kapcsolatban többek közt utaltam Szabó Lőrinc Tücsökzenéjére is, és hogy-hogynem, Maléna rejtélyes kertjében éppen egy tücsök lakik, aki nem mellesleg a környék ciripelő muzsikásainak felelősségteljes karvezetője… De ami a legfontosabb, Máli legjobb barátja.
Molnár Krisztina Rita mesélőkedve egyszerre kedélyes és rejtelmes, történetvezetése elkalandozó, ugyanakkor mértéktartó is. Ami talán a legfeltűnőbb, hogy a szerzőnő kivételes arányérzékkel és finomsággal hozza össze az egymástól látszólag távol eső műfaji elemeket. Észre sem vesszük például, hogy a szövegbe ékelt, keretbe foglalt glosszák milyen műveltségbeli adalékokkal szolgálnak – Bachról, az egyiptomi macskamúmiákról vagy éppen az obszidián nevű vulkanikus kőről – a gyerekek (és a felnőttek) számára, anélkül, hogy szájbarágósak lennének. Külön figyelmet érdemelnek a könyv végén található Mellékletek, melyek között a műben is szereplő dalokat, recepteket és más érdekességeket találhatunk. Legalább ilyen érdekesek a mesében szereplő figurák is, akik többek közt beszélő neveikkel hívják fel magukra az olvasó figyelmét (Cirok úr, az utcaseprő, Bicajos, a postás, Bodza Janó, a tengerészszívű utcagyerek, Szókratész, a teknős stb.) Nem feledkezhetünk meg a játékos versbetétekről, valamint Simonyi Cecília míves illusztrációiról (különleges technikájú kollázsok, illetve rézkarcok) sem, amelyek hűen idézik meg az egyébként rendkívül igényes és szép kiadású könyv többszörösen rétegzett, mégsem szétszálazhatatlan szövegtestét.
Mert a Molnár-féle fabulában Ovidius Átváltozásai (Orpheusz és Euridiké kapcsán) ugyanúgy benne vannak, mint a mindenkori „tücsöktörténet” nevesített fejezetei (La Fontaine: A tücsök és a hangya, Csukás István: A téli tücsök meséi), de előkerül Márai Sándor egyik naplórészlete is. Sőt, még az is kiderül, hogy az Amerikába emigrált szerzőt Szibill, a beszélő tücsök személyesen ismerte – elvarázsolt életének több ezer éve alatt lehetősége nyílt sok ismeretséget kötni, Márain kívül például Vivaldi mesterrel. „Képzeld, Máli, azt ígérte nekem ez a valaki, hogy ha igazán jó tanácsot adok neki, annyi évig élhetek ezen a földön, ahány homokszem csak elfér egy maréknyi homokban… Kapva kaptam az ajánlaton. Igazán jó tanácsot adtam, és el is nyertem a jutalmat. De feledékeny voltam. Akárcsak te ma délután. Csakhogy én még a tiédnél is sokkal fontosabb dolgot felejtettem el. Elfelejtettem az időhöz fiatalságot kérni. Így aztán összetöpörödtem, kicsi, fekete tücsök lettem. Ha tudnád, hány éve járom már így a világot! És mondhatom neked, Máli, már oly sok mindent láttam a nap alatt, hogy néha nem bánnám, ha elfogyna az a homok.” Máli nemcsak a lassan pergő múlandósággal szembesül a történet során, különböző családi tragédiáknak, egymásra találásoknak is fül- és szemtanúja lesz, miközben saját felmenőivel, szüleivel különleges kapcsolatba kerül, új barátokat, kalandos tapasztalatokat szerez, nem utolsósorban Szibill hatására, aki a kislány zongoraleckéinek dirigálásán túl megpróbálja „a kertbe csalogatni” (vagyis valamiképpen felszabadítani a mindennapok terhe alól) a könyv megannyi szereplőjét.
Ennek a csodás csalogatósdinak a csúcspontja Máli (Hársfa ága 1. szám alatti) titkos rejtekének közös megépítése, majd az azt követő kerti mulatság, ami nemcsak az elfoglalt szülőket szakítja ki a rohanásból, hanem – a cselekmény többi részletével együtt remélhetőleg – a felnőtt vagy felnövekvőben lévő olvasókat is. Többek között ezért sem szokványos meséről van szó – bár minden mese akkor jó, ha nem csupán a gyerekeknek szól. „Mindennapjaink valóságából bontakozik ki Maléna történetének csodája: hiszen bármelyik gyerekkel megtörténhet, hogy egy tücsökre bízza féltett titkait. Hogy belelát a nagyok világába és gyerekkézzel, gyerekszívvel formál rajta, még ha kicsit is” – írta ajánlásképpen a kötet hátoldalára Szveteleszky Zsuzsa költőtárs, és ezzel össze is foglalta Molnár Krisztina Rita szelíd szerzői szándékát: észrevétlenül érvényesülnek a fentebb említett, meseelemeket tarkító műveltségi-kultúrtörténeti-gasztronómiai-természetismereti kiegészítések, amelyek mégsem terhelik túl a gördülékeny és humoros, ám lírai könnyedségében is mélyen átgondolt szöveget. Akárcsak Szabó Lőrinc Tücsökzenéjében, Maléna kertjében sincsenek hamisan csengő hangok – mintha csak Vivaldi mester vezényelne…
„Maléna
kertje
oly csodás!
A fű, a tölgyfa
és a hárs
nyugalma
átölel. Utas!
Pihenj meg itt,
ha erre jársz.”
