Papírhajó - Füttyögés és nahátozás

 

 Szabadesés

 

Németh Eszter:

 

A tehetetlenség (és/vagy determináltság) könnyűsége

 

„Amiről nem lehet beszélni, arról beszélni kell.“ (D.P.)

 

Németh Eszter nagyobbA Könyvfesztiválra jelent meg a Móra Kiadó Tabu könyvek sorozatában az első magyar szerző, Pacskovszky Zsolt könyve a Szabadesés. Nemcsak a sorozatbeli első magyar szerzőként, de a szerző első ifjúsági regényeként is debütáló regény remélhetőleg nagy port kavar a gyerekirodalomban.

     A szándékoltan provokatív, ám a jó ízlés keretein belül maradó borító és a nem titkoltan provokatív fülszöveg mögött megbúvó regény ugyanis a Tabu sorozat igazi gyöngyszeme. Az eddig kissé elmosott kontúrú regények után Pacskovszky Zsolt könyve üdítően szókimondó, sokrétű és letehetetlenül izgalmas.

     Már a kézirat is ilyen volt, de szerkesztett szöveg szintén letehetetlennek bizonyult. Én, aki egyébként mindig elolvasom a könyvek végét, egyik olvasáskor sem tettem. A kiadói és szerzői együttműködés pedig ezúttal csak javított a könyvön, jobban kidomborítva a háttérben, az exponáltabbnak látszó tanár-diák viszony mögött meghúzódó valódi történetet. Bár a szerzővel készített interjúból kiderül, hogy Kosztolányi Édes Annája egyfajta kényszermegoldásként került a regénybe, mégis többször összecseng Bence, Édes Anna, a tanárnő és a többiek sorsa.

     Bence története: a családi minták, problémák közül belesodródik először egy kisvárosi bandába, majd egy rossz(?) döntés eredményeképpen egy tiltott szexuális viszonyba a tanárnőjével. Számomra, kisvárosi származékként, a kötet nem csupán a saját ifjúkorom miliőjét idézte fel, de a determináltság tehetetlenségét is. Azt a kamasz dühöt, ahogy az olvasni kezdő, világra nyílni vágyó ifjú ember a környezetének, helyzetének fogja lesz. Egyre fogy körülötte a levegő, és a mozgástér. A nagyvárosi olvasók ugyanakkor sablonosnak, akár hiteltelennek is találhatják helyenként a könyvet, vagy Bence karakterét, de ez a könyv nem igazán nekik szól. Van ugyanis a provokatív, felületi témán túl a regénynek egy csak hasonló kisvárosból jövő, vagy még ott élő fiataloknak szóló üzenete. Bence kitörési kísérlete, kétségbeesett, kamaszos lázadása, amely időnként csak gondolati szinten valósulhat meg, elidegeníti a korcsoportjától, a lehetséges barátaitól, szerelmeitől.

     A Szabadesés nagy érdeme, hogy tárgyilagos, néhol szenvtelen, néhol azonban kellően szubjektív, megint máshol meglepően őszinte stílusával nem csupán a kisvárosi atmoszférát teremti meg tökéletesen, de pontosan ábrázolja is az ottani kamaszok lázadási kísérleteinek korlátait és reménytelenségét.

     A szerzői objektivitás következtében az olvasónak szinte nincs is más választása, mint a főhőssel való azonosulás. De néha még az sem sikerül tökéletesen. Sokszor pontosan a regény nyílt szókimondása, tabudöntése lesz az, ami megteremti a távolságot olvasó és mű között. Ez a távolság azonban egyúttal a közelséget is magában hordozza. A paradoxon feloldása, hogy a regény tulajdonképpen nemcsak a determináltság, a lázadás vagy a megváltoztathatatlan végzet regénye, hanem az azzal ok-okozati összefüggésben lévő szeretetlenség, elutasítottság, kirekesztettség regénye is.

     A szereplők sablonosak, mert nem lehetnek mások. A vidéki kisvárosokban bárkit, aki kilóg a sorból a „szájára vesz a város“. Láttunk már ilyet Grecsó Krisztiánnál. Kevesen tudnak kilépni a sablonból elbukás nélkül.

     A regény fő szála, a tanárnő csábítása, valójában szintén csak tünet. Holló Anna ki is mondja, egy kisvárosban mindenki tud mindenkiről mindent, róla csak azért nem, mert még új. Ezt az újdonságot is hivatott jelképezni a piros csizma és vörös haj. Ahogy boszorkányként elbűvöli az összezavarodott fiút.

     Azonban maga a tanárnő is áldozat. A megyeszékhelyről lekerülő, fiatalos nőre szintén rázáródik a kisváros szürkesége. Csak a csizmája és a haja színe áll ellent az elszürkülésnek, de abban a pillanatban, Bence szobájában, amikor az apa megérkezik, hirtelen elszíntelenedik ő is, hogy aztán nyom nélkül eltűnjön.

     Három nőalakot állít szembe a történet a tanárnővel. Az anyát, aki elhagyja felnőttnek hitt fiát, hogy maga is egy újabb determinált kapcsolat fogja legyen. Lucát, Bence első szerelmét, aki természetességével, mértéktartásával eleinte kilóg a többiek közül. Ő is könyvmoly, mégsem elég okos, hogy megértse a fiú motivációit, s szimbolikusan hosszú haja elvesztésével és befestésével „bűnhődik“. Utolsóként pedig Szonját, aki maga is egy rosszul sikerült kapcsolatból kilábalóban, szüleinek válása után akár Bence alteregója is lehetne, de végül nevetésével, kiegyensúlyozottságával, derűjével a valóságon innen és túl a fiú megmentőjévé válik.

     Pacskoszky Zsolt könyve a kisvárosi lét szürkeségének krónikája, a közérttel, DM-mel, Nézegetős Pasassal és a Kilencessel. Egyszerre intellektuális, objektív és naturalista. Miközben van benne néhol egy-egy adag szégyellős szemérmesség is.

     Ha ki-kipillantunk a történet sodró lendületéből – amely szintén a kamaszok sajátos frissességét idézi –, megláthatjuk a mellékszereplők, féltestvérek, szomszédok, iskolatársak jól felépített, hitelesen ábrázolt és szintén determinált (és épp ezért klisészagú) karakterét is.

     Úgy mesél a regény a kisvárosi kamasz fiúk mindennapjairól, ahogy csak kevesen. Nálunk, Ausztriában biztosan megkapná az ifjúsági zsűritől (is) az Év Könyve díjat. A könyv sikere pedig biztatás lehetne a jövőben hasonló témában írni készülő íróknak, hogy a kamaszoknak írni, hogy jó, értékes ifjúsági irodalmat írni igen is érdemes.

 

 

Hermann Zoltán:

 

Tonika-domináns-szubdomináns

 

Hermann Zoltán nagyobbA Móra nemrég indult, 14-18 éves kamaszoknak szánt, „kényes” témákról beszélő sorozatának a Szabadesés az ötödik darabja: és az első, amelyet magyar szerző írt. Lonovics Zoltán sorozattervéből, öt kötet után már kialakulhatott a kritikus olvasóban (az olvasó kritikusban?) valamiféle kép a dicséretes vállalkozásról. Csak „valamiféle”, és, sajnos, nem egyértelműen pozitív.

     Kell egy ilyen sorozat, kellenek az ilyen könyvek a mai 14-18 éveseknek, annak a korosztálynak, akikre sem a könyvkiadás – sem, mondjuk, a színház – nem figyelt oda eléggé az utóbbi években. Lehet, persze, Anna Kareninát, meg Kosztolányi-regényeket is olvasni tizennégy évesen. A 14-18 éves kamaszok többet megértenek belőle, mint sejtenénk – akárcsak Pacskovszky regényének főhőse, Bence Italo Calvino regényeiből. Már-nem-gyerek és még-nem-felnőtt művet írni azonban nagyon nehéz dolog. De kiadni, írótól ilyen könyvet „rendelni” is az.

     „Törd meg a hallgatást!” – ez a sorozat alcíme. De tabu-e az, amit a kiadó tabuként vállalni mer? Nem. Sajnos, a Pacskovszky-regény sem elég „bevállalós”, és nem is tudom eldönteni, hogy ez a szerző vagy a sorozat-gazda tévedésének a következménye. Van valami ellentmondás a sorozatcím és a könyvek didkatikus, korrekt mentálhigiénésnek tetsző projektterve között.

     Pacskovszky Zsolt könyve egyébként hibátlan, profi írói munka lenne, nincs benne egyetlen idegesítően kimódolt szófordulat, szerencsésen kimarad az eredetieskedő „kamasznyelv”-imitálás. Természetes és sokak által befogadható, mégis unalmas. Kitűnőek a figurák, de a száznegyven oldalnyi elbeszélésben nagyjából a századikon jön az első igazán felkavaróra sikeredett helyzet (ebéd anya új családjánál és a pofon). Pacskovszky precíz elbeszélői nyelve mintha nem illene éppen ehhez a formához: ha regény, akkor túl gyors a tempója, ha novellányi a történet, akkor pedig sok az üresjárat benne. És persze irtózatosan közhelyes az alaptörténet, a tabu, a tizenéves gimnazista és a magyartanárnő szexuális viszonya. Éppen azért, mert ez a viszony nem épül be semmibe, a jó figurák nem teremtenek igazi szociális hátteret – azért, hogy minél több olvasó azonosuljon Bencével? –, nem hoznak létre éles kontrasztot a rendszerváltás előtti és utáni generációk gondolkodásmódja között. Lehetne az ő pártjukon a szerző, láthatna az ő szemükkel. De nem lát.

     Tanár és diák, felnőtt és még majdnem gyerek szexuális vonzalma? Igazi filmtéma: Pacskovszky ne tudná? Hiszen a Megáll az időnek is van egy ilyen szála (Kisköves és „Malacpofa” jelenete a fürdőszobában), 1995-ös Bo Widerberg Vágy és virágzása, és alig pár éve vetítették az Egy botrány részletei című angol mozit is Kate Blanchettel a főszerepben. Mindenhol valami fojtogató családi, történelmi szituáció van a háttérben, és a tanárnő-tanítvány szerelem csak valami szükségszerűen tragikus kifejlet, valami, ami azért van, mert ebben a világban nem lehet másképpen. A külön-külön jól megrajzolt hősök csak bénáskodnak egy világban, de mintha nem lenne összefüggés az életükké összeálló kényszercselekvéseik között.

     Peches könyv is a Szabadesés: szinte hetekkel ezelőtt mutatott be az egyik kereskedelmi tévécsatorna az új, amatőr szereplőkkel játszatott, szájbarágós szakkommentekkel teletűzdelt pszichodráma-sorozatában is egy hasonló történetet. És mintha a könyvkiadói marketing is errefelé húzna: keressünk egyszerű megoldásokat a bonyolult helyzetekre. Zavar.

     A tanárnő csak szórakozik Bencével? De mi lenne, ha tényleg szerelmesek lennének? Lehetne szó a fiatal focirajongók „törzsi” világáról – sajnos, bántóan kidolgozatlan ez a szál a regény első felében –, még akkor is, ha a sorozatnak volt már egy hasonló témájú kötete. Persze, értem, hogy nem lehet, mert a kiadó egy olyan világba akarja bevezetni – az író által bevezettetni – az empatikusan olvasó kamaszokat, amit a felnőtt társadalom, a deviancia gyógyítóinak szerepében tetszelgő felnőttek akarnak felügyelni. A deviancia gyógyítható – mondja a könyv, mondatja a sorozatterv az íróval? –, sőt, mindenképpen gyógyítandó; miközben a Szabadesés felnőtt világa olyan szétesett világ (nimfomániás tanárnő, a rosszból egy még rosszabb kapcsolatba menekülő anya, a csődtömeg apa, a perverz kukkoló, a konfliktuskerülő igazgató), amelynek nincs hitele bármit is deviánsnak, botrányosnak mondani. Botrány csak akkor van, amikor látszik is. És ebben a „megzuhant” világban az egyszerű megoldások is csak hamisak lehetnek.

     A regénynek pedig nincs egyszerű megoldása. Pacskovszky a bevezető és az utolsó fejezet egymást kizáró leírásával kicsit „elemeli” ugyan a történetet, nem is tudjuk, pontosan, mi lesz Bence sorsa. De ez kevés. Nem tesznek jót a regénynek az olyan sablonos, szappanoperai megoldások sem, hogy a nagy trauma, a botrányos szakítás után – és ott van még az apa furcsa viselkedése: ez így jó is lenne, csak kicsit rövidre zárja az elbeszélés az apa-tanárnő kapcsolatot – a fiú a kórházban tér magához, és így próbálja meg rekonstruálni a történéseket. A világról nem akar mondani semmit a regény?

     Zavaró a narrátor, a szereplői szólamok és Bence belső beszédének szándékos – mégis ügyetlen – összemosása is. Pontosabban nem a megszólalások el nem különítésével van a baj, hanem azzal, hogy a narrátor mégis kilóg ebből a szerkezetből. Egyszer csak bizonytalan lesz, hogy Bence pszichéjével kell-e azonosulnia a kamaszolvasónak, vagy a dolgokat leíró és elrendező narrátoréval? Itt az egyszerűbb, én-elbeszélő forma lenne a bonyolultabb és nyitottabb forma. Az olvasó nem jelen akar lenni a történetben, mint a néző egy film eseményeinél, hanem ő maga akar a hős lenni. A kamaszregény műfaja egyébként is igényelné ezt az „interiorizált” beszédmódot, és kevésbé a külső, kameraszerű láttatást. Pszichológiai értelemben is az én és a külvilág határainak, az én és a másik test határainak – például a szexualitás általi – kijelölése a legfontosabb a kamaszolvasónak. Az olvasónak – a laikus, empatikus, beleélő olvasónak: amit jobb, ha néha a felnőtt vagy professzionális olvasó sem fojt el magában – ez a narrátor kell a mestere legyen, az az én-elbeszélésben megszólaló hang, amelyikről nem tudom, hogy valaki beszél hozzám, vagy én, az olvasó vagyok ő. Az olvasó a történet bizonyos pontjain választásra kényszerül, történetperspektívákat épít, a jó elbeszélő pedig folyton bebizonyítja neki, hogy rossz perspektívákat épített. A történet attól felkavaró és hiteles, hogy nem teljesíti az olvasó naiv elvárásait. Csakhogy a Szabadesésben minden kiszámítható, semmi váratlan nincs, mert a külső nézőpont majdnem mindig felülírja a főhőssel azonosulni vágyó olvasónak a szöveggel való próbálkozásait, játékait. Olyan, mint mainstream zenében a harmóniamenet: a tonika után a negyedik, meg az ötödik fok jöhet csak, más nem.

     A téma sokkoló, az elbeszélés azonban nem mer az lenni. És egyáltalán, ezt a visszafogott, óvatoskodó tabudöntögetést írói-szerkesztői értelemben meg lehet-e valósítani? Mit akar a Szabadesés? Kiknek szól valójában? Marketing szempontból nyilván az olvasó önállósága fontos, onnan kezdve, hogy a kamasz maga vegye meg a könyvet a maga pénzéből, odáig, hogy magára lehet-e hagyni a kamaszolvasót a tabutémákat feldolgozó-könyvekkel. „Igen, lehet” – mondja valószínűleg a kiadó –, „majd a narrátor lesz a barátja, barátnője, tanára, apja-anyja az olvasónak.” „Nem, ezt egyedül nem tudod megoldani, – mondhatná az író – pedig mindent látsz a világból, amit megírtam neked, meg abból, ami körülötted van.” A felnőtteknek szól a regény? Hogy nyugodtan magára hagyhatod a lányodat-fiadat a könyvvel, mert nem fogja felkavarni? Megspórolja neked a sok magyarázkodást? Nem lenne jobb, ha inkább kérdezne utána? Tőled?

     „Szavaink ritkán vannak összhangban a tetteinkkel? Nem jöttél még rá?” – kérdezi Anna, a tanárnő, Bencétől. Összhang? Nem tudom, a Szabadesésben létrejön-e kiadó, szerző és olvasók között. Már a tonikát sem könnyű kihallani belőle.

 

Pacskovszky József: Szabadesés (Tabu-könyvek), Móra Kiadó, 2013, 160 oldal, 2190 Ft

 


 

Főoldal

 

2013. május 29.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Géczi János verseiSzálinger Balázs: Lispeszentadorján, prémium eseményekSzondy György verseiMohácsi Balázs versei
Prózák
Kései házasságHaász János: Apa csak egy voltCsabai László: HármanPapírváros-szilánkok
Kritikák
Túl a teljességen - a 361°-rólNyelvek, világok, határok - Tóth László Wittgenstein szóvivőjérőlAz árulás testi kényszereRóni a kilométerek mondatait
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA