Papírhajó - Füttyögés és nahátozás

EPIC.jpg

Lovász Andrea

Expansion for the

Proto-Intelligent Ceasarism

 

Elitista.

Ami nem baj. Sőt, végre! Mert ebben a regényben az elitizmus nem született kiváltságokból ered, hanem különleges képességekből – jelesül az intelligenciának (és annak minden részterületének) jut kiemelt szerep. A regény hat főszereplője mind különleges valamiben: Röfi számítógépes zseni, Zuzu úgy szövegel, hogy az már manipulációnak számít (mellesleg hipnotizálni is tud), Sádi amolyan őrszem (és Európa-bajnok aikidóban), Alma Peti egy elképesztő élő fényképezőgép (mellesleg autista és – mint a regény utolsó oldalain kiderül: homlokán viseli az „óm jelet”, kiválasztott), Márkó bármilyen nyelvet képes megérteni, János meg született vezető. Amúgy tényleg vannak köztük kőgazdagok meg politikuscsemeték és olyan is, akinek CIA-s a nagybácsija, de Sádi például az illatos úti dzsumbujból jött. A szereplők eleve amolyan ős-zsenik, ám emellett is tanulnak és agyalnak és küzdenek eleget – azért, hogy a szerző bárki számára szerethetővé tegye őket, és hogy demonstrálja: a képességek feladatokkal és felelősséggel járnak. Az már csak ráadás, hogy a B Team tagjainak össze is kell dolgozniuk a siker érdekében, és végül az áldozatvállalásig kiállnak egymásért. A csupa high tech iskolai (Különleges Tehetségek Rutherford Intézete) és a proto-intelligens emberanyag miatt kicsit X-men, kicsit 24, kicsit HP, és mindez hihetően akár tényleg lehetne Budapesten.

Precíz.

Szabó Tibor Benjámin regényében az a jó, hogy mindez, a (fővezérprogram által irányított) kiemelkedő képességű majdani vezetők képzése és a B Team leleplező szándékú tevékenységeinek mozzanatai következetesen és pontosan adatoltak: számokkal és nevekkel és tényekkel és fizikai leírásokkal, számítástechnikai magyarázatokkal, matematikai levezetésekkel, történelmi adathalmazokkal, hiedelmekkel, mítoszokkal – egészen apró részletekbe menően minden. (Anyahita – ő a döntéshozó szoftver – például Richard Hoover asztrobiológust és egy rockzenészt egyaránt emlegeti a földi élet eredetét illető eszmefuttatásban – s bár ez utóbbit nem név szerint, ettől sem „lesz kevésbé hajmeresztő”, amit hirdet). Az omnipotens elbeszélő arra mindenképpen jó, hogy könnyedén, mintegy mellékesen és válogatottan tudja adagolni az információhalmazokat, s ezek követése némely esetben nem kis szellemi erőfeszítést igényel az olvasóktól (külön köszönet ezért a szerzőnek). Némely esetben ugyan nem sikerül megtalálni a szükséges és elégséges információmennyiség közti egyensúlyt, ilyenkor a szöveg kissé leckefelmondás jellegű lesz, de ezekből nem sok van a könyvben. (A Megyeri híd huzalozásának és vasbeton pilonjainak féloldalnyi bemutatására csak az a mentség lehet, hogy ez már a következő oldalak hipnózisának a része. De a gravitációs feladat fánkos megoldásáért imádom Röfit!)

Izgalmas.

Hihetnénk, hogy ez a csapat csak amolyan iskolai csínyekben éli ki magát (és kétségtelenül, ezt is lehet izgalmasan művelni, nemcsak úgy, hogy több száz oldalon keresztül a napi outfitekről meg a Nagy Ő becserkészéséről szóló hadműveletekről szóljon), de nem. Sádiék már a kezdet kezdetén felismerik, hogy valami nagyon nincs rendben ezzel a különleges iskolával, és észveszejtő iramú nyomozásba kezdenek. Szereznek támogatókat és (vélt) ellenfeleket, trükköznek, összeesküdnek, ha kell, szó szerint kiütnek valakit, pár műholdas haver és egy szuperszámítógép – no meg Röfi zsenijének – segítségével elfogják az iskola egyik kimenő levelét, egy jelentést (mondjuk, az nem egészen érthető, miért annyira fontos ez a levél, hogy külön visszaszámlálással készüljön rá az igazgatóság), és végül még elrabolt társukat is kimentik holmi betépett sámán meg lándzsás harcosok markából. Közben ugyanis kiderül, hogy valamiféle kapcsolat van az iskola és az ős-hunok, azaz az Eltitkolt Történelem hívei között. A regény felétől kicsit félő volt, hogy az egész túlságosan átcsúszik egy Da Vinci-kódos kincskeresésbe (kicsit át is csúszott), ahol csak úgy röpködnek a rovásjeles aranytáblák, pergamentekercsek, az Arvisurák, Ordosz, Sicambria, meg Attila sírja természetesen. A szerzőnek szerencsére filmfordulatba illően igen könnyedén sikerül felhúznia a regény befejezését – mondjuk, ha tudjuk, hogy lesz még folytatás, ezt el is vártuk tőle, ti. hogy ne ragadjanak meg a szereplők ebben az ősizé-összeesküvésben.

Cuki.

No, alig van jobb szó rá, hogy az egész sámános cucc tényleg csak azért kellett a regénybe, hogy meglegyen az a jelenet, ahol az arisztokrata Friedmayer Márk(ó) egy díjugrató versenyt követően Shagya arab lova hátáról, a nyeregben hátrafordulva íjazva ijeszti el az őket vegzáló tegezes, varkocsos, bőrmellényes „harcosokat”.

 

Advocatus diaboli (pihegve jő): Ejsze, csak hat magyar gyerek menti meg majd a Földet?


Főoldal

2014. november 25.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Balassi műfordítói nagydíj 2019Több mint 40 kiadó az őszi Margó fesztiválonPesText Fesztivál szeptember végén Géczi János kapta a Salvatore Quasimodo költőverseny fődíját
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Halmai Tamás versei Vörös István versei Farkas Wellmann Éva: Inferno Oláh András versei
Prózák
Kötter Tamás: BosszúvágyTóth Erzsébet: Én lettem volnaSzilasi László: Kései házasságHaász János: Apa csak egy volt
Kritikák
Levelek a magyar hétköznapokrólMúlt(kút)ba merülés - Oláh András verseskötetéről Kárpátalja, a halott földTúl a teljességen - a 361°-ról
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA