Versek

 

 Darvasi_Laszlo_portre.jpg

 

Darvasi László

 

Emlékezni vidám

telefonfülkékre

 

Mert igazán jogosan szaporítják a szót
arról is, miről, mert mindenről szót ejtenek.
Igen. Mert miről nem. Ugyanarról
a dologról, alkalomról, eseményről megszámolhatatlanul
sokan, rengetegen beszélnek,
joguk, közük, indíttatásuk van,
magukról, a másikról beszélnek, mindenkiről és senkiről, ja
és szerintem ennyit még soha nem beszéltek
a világon, szia,
de még mindig bőven elfér.
Nem egy pillepalack a szó,
hogy majd eldugul tőle az élet.
Az evolúció folyamata.
Hát elfér
ennyi beszéd a földön.
Meg lesz őrizve, például, ha akarja,
egy ember összes, kimondott szava.
Szerkezetekkel.

Ha beszél, eső, földrengés, cunami, szárazság, elmegy az internet,
Ukrajna, a műanyag, eső, köd, pára, ahogy a sívó szél sodorja
az utca élő és tevékeny szemetét,
dobozszó, cetliszó, szaloncukorszó, csikkszó, palackszó, 
és az a piros, gazszakállú telefonfülke az állomás mellett.
A körúton, ezt mondták, 1 rendkívül nyomatékos,
festői, érzékletes bejelentés, hogy lebontják a telefonfülkéket.
Tessék. És volt kép is, láttam a digitálisban, láttam, már tényleg bont
va volt 1 olyan régi, felesleges, régi, nem kellő,
régi, nem odavaló, régi, haszontalan fülke. Széttörték, akarták, hozzáláttak.
Rugdosta vasalt orrú bakancsával,
kalapáccsal ütötte, vésővel neki a gumiszigetelésnek,
akurvaanyádatvagyilyen
makacs, régi anyag, ppatina, kitart, nehéz elb
ontani egy kész rémálom, eltakarítani, nehéz, jaj,
morzsázik az üveg, az aszfaltból nőtt növény a piros váz,
egy dinoszaurusz lebontása,
még beszéltek bele:
halló, halló, halló
kiénteőteénőmi kialóf,
halló,
élsz, élsz-e,
halló.
Szeszeszeretlek.
(Úristen, hogy veszi odaát a levegőt,
hogy lélegzik, hallom, hogy lélegzik, sír, lélegzik, a düh, a bánat
lélegzik benne, én kis életkönyvelőm, babydollos űrutazóm,
lélegezz, mesélj, sírj a kagylóba bele…)
Halló, anya, mi v.
Kisfiam.
Ne ordíts, hallom, lom.
Halló, kivel.
Te geci.
Figyelj már, tényleg csak most az egysz.
Faszombaelfogyaleperegaérteda?
Lekellten.
 

A öcsikém, a édes főhadnagyom, Madame, Miszter, Továris,
azért, mert annyit be
szélünk még nem kellene ka
tasztrofáragondol
ni ez nem nyelvi, verbális, szintaktikai armaged
don, ez csak lehe
tőség, egy olyan alternatíva, ffejlődés,
vagy hogy olyan mélyen merült
el a saját életében az ember, hogy ssssssssssss
kiesik belőle.
Hol élsz,
hol növekedsz, hol fej
lődsz, halsz meg, sírod, eltak.
Mondd.
Szavam kihull, na.
Hová.
Szavam, édes szavam, maradj velem.
Lelkem.
Kihulltam, édes szívem.
Eliramlik.

Törökszentmiklóson is megvan még
a piros telefonfülke, ahonnan Baka Pistát fölhívtam,
egy szív remegése ezerkilencszázkilencvenöt augusztusából
egy aggódó lélek,
egy félőjajgatóeleldobbanószív, 
tudom, meg fogsz halni, hogy vagy,
tudom, meg fogsz halni, mondd, hallottad, hogy?
tudom, meg fogsz halni, hétfőn fölugrok,
tudom, meg fogsz halni, emlékszel?
mindjárt.
Csak még.
Picit várj csak, picit. Kőpapírol.
Ne halj meg, jön a tipmikszkarácsony,
szívünk árnyjátéka,
vigaszunk virtuális bábjátéka,
fájlokat öntöz a bánat.
Leteszem, állok, érkezik a debreceni gyors, hallom, bemondják,
meg fogsz halni.
Értesítjüktiszteltutazóközönségünket
megfognakha.
Avonatonmeghalnitititá.

Bemegy a beszéd a digitálisba.
Szív, lélek, vigasz, szevasz.
Otthonunk.
Az nép, az haza is bemegy.
A nép, a nemzet, a haza, a bemegy a digidigidigitálisba.
Ott beszélnek, szólnak, mondanak, tikitoki, bimmbumm, szia
tikitoki, bimmbumm, szia, tikitoki, programom, szia,
telepítek, szia, telepítsél, szia, beszéljünk,
szia, mondjuk el, szia, nevezzük meg, szia,
vigasz, gyász, ámulat, szi
a, miért, szia, hová, szia, mikor, szia, mennyi, szia, elég, szia.
Minden elfér itt,
az összes szó elfér.

Itt is elfért az életünk.

És ne mondd,
ne terjeszd,
ne hiszériázzál, hogy
abban a kibeba
fülkében jobb volt.
Ne mondd.
Ne mondd.
Ne mondd.
Ne mondd.
Szia.

 

 

Vidám

direktrontás

 

A direktrontás szó lehetne
egy fiatal költő kötetcíme,
és tényleg, lenne
inkább
az.
Egy idős poéta mit ront el.
Inkább nem tudja.
Föl se fogja,
honnan értené,
rosszul használja,
máshová dugja,
egy kábel, amelyik hová vezet,
ez nem az a gomb,
és az se,
neki már nincs is gombja,
hová varrna bármit.
A direktrontás jobban áll,
passzolna hozzá,
aki nem oly rég szédült az életbe,
inkább már ebben az évezredben,
mikor még hó is volt éppen,
térdig roppanó és sikló fakutyák vagy
igazi, fülledt nyár,
nem ez a monszun, még
Nietzschét olvas a strandon, és kortársat,
igazi szúnyogcsípésére körömkeresztet nyom.
Finom, derűs, vágyakozik, bölcs, ironikus, játékos,
fogalma sincsen, mi van a zsebében,
fiatal költő.
Direkt rontaná
el, hogy jobb legyen.
És jobb is lenne.
Annyira jó lenne,
hogy mindenki fiatal akarna maradni,
madár.
Direktrontás.
Versek.
Írta egy fiatal költő.
Annyira elrontotta, hogy
most már soha nem is
öregszik.
Meg.

 

 

Megjelent a Bárka 2023/4-es számában. 


Főoldal

2023. október 02.
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Mindák Dániel: CsokitortaCsabay-Tóth Bálint: A sarj
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Bálint Tamás: Máj hagymalekvárralFekete Vince: Gyönyörű apokalipszisAcsai Roland verseiGál Ferenc versei
Kiss László: Az olvasásOberczián Géza: EgyedülKovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png