Versek

 

 falusi_mmeret.jpg

 

Falusi Márton

 

Zuglischer Manó és a valóság

súlytalansága

 

Pont így maradhat tisztességes

Zuglischer Manó, ugyan magát

a melléknevet világért sem

tenné közszemlére, meghagyná

hamvasan és szeplőtelenül,

hangalakja ne játszhasson el

a gondolattal, de a gondolat

se a szent cél bármely szófajával;

 

mások kifüggesztik, megfeszítik

nyilvános helyen: a vezetéknév

gazdáját tartja rövid pórázon,

egy rosszabb van a belistázásnál –

ha egyik listán sem szerepel,

titkolnia kell az ént, minden

mozgás, élet, cselekvés és minden

történés első alapelvét;

 

gyorsan romlik, ha kint felejti

társai hogyléte felőli

kivagyiságán: merj uralkodni

sugdossa tesztoszteron, alkalmi

partnere, ismerd meg önmagad

parancsol rá Delphoi, s mind a kettő

belső késztetés, nem külső kényszer,

aki uralkodik, ismeretlen;

 

milyen gonoszok is a szegények,

gőgjük fellengzős, alattvalói,

öngyújtójuk áldozati füstje

kormozza be a körömgombákat,

mert az elcsászárosodástól

a sztoikusok ugyanúgy félnek,

mint az elzuglischeresedéstől

Manó fejedelmi méltósága;

 

a mindenkit egyként megillető

alapjogok sötét habitussal

ruházzák föl átláthatatlanul,

épp ennél kell többet akarnia,

önmegtagadása mégis azt

diktálná, hogy kevéssel beérje,

visszahúzódjon alkotói

magányába, mert azt uralhatja;

 

amin uralkodik, és amit

megismer, de azon uralkodik,

aki nincs vele, így nem ismeri,

az egyedül levő nincs magánál,

mire uralomra kerülhetne,

ismeretlenbe vész, amíg arra

tör, ura a nála ismerősebb,

mikor még az úr nem is létezik;

 

sem az út, az igazság, az élet

nevében írt feljelentőlevél:

rá hivatkozva állítják félre,

alakul jelleme, bizonyíték

Isten ellen eljárásjogilag –

vajon ha a hitért visszatartja

észérvei karakterkészletét,

Manó bátor-e vagy gyáva-e?

 

ha mind levesszük maszkjainkat,

nincsen köztünk semmi különbség –

ha mind föltesszük maszkjainkat,

eltűnnek köztünk a különbségek:

bár a két állítás ellentmondó,

kizárólag egyszerre érvényes –

vegyük-e le, tegyük-e föl őket,

mivel keltünk nagyobb feltűnést?

 

végtére is könnyebb tenni a jót,

mint elmagyarázni színről színre:

a jó a rosszra fölvett hitel,

hiába törleszti erőn felül

Manó, ha tőketartozása

nem csökken, csak a kamatos kamat,

a kárhozattól nyert haladék,

bárhogyan él, dönt, mulaszt, lejár;

 

milyen gonoszok a befolyással

üzérkedők, nagyobb önerővel

kezdik el a visszafizetést,

mielőtt áldozatul esnének

a csodálatos tanácsadóknak,

senki sem álmodhat kedvezőbb

állapotról, mint amelyikben

végre elviselné önmagát;

 

bizony mondom néktek, a valóság

szóról szóra szorítható ki

a teremtés irkafüzetéből,

és a szavak annyit veszítenek

súlyukból, amennyi az általuk

a túlvilági térfogatú

lehetőségekből kiszorított  

valóság súlya, súlytalansága.

 

 

Zuglischer Manó jósoltat

 

B. Kocsis Irma követni kezdi a facebookon,

cigányasszony jósol Zuglischer tenyeréből.

Egymást hordozzák a sorssal tenyerükön, pofon,

leteremtik gyerekkorukat visszakézből.

 

Manó jól dizájnolt fák hegyeibe férkőzne,

angyali tájszólást használ, beszéderetnek,

hallgatag szent dolgok, levelek égre, térkőre,

motorháztetőkről légkamrákba peregnek.

 

Honnan ered a változás, ha tenyérlenyomatát

semmi sem rajzolta át születése óta,

maradt, mi volt, bár határhoz mind távolabbra járt,

széles e hazában tág keblű patrióta?

 

Jókai egykori villája helyén idegen

épület szárnyát szegi kenyér helyett a Másik,

ragaszkodásuk záloga az Uzsoki legyen:

kímélt állagú műemléktámfala beázik.

 

Zugló vasútállomáson billeg a peronőr,

az elvizesedett bokájú postamester,

sem Istent, sem embert nem talál otthon a flȃneur,

hátat fordít Pósa Lajos a posztamensen.

 

Rákos Manó műtermében összetéveszthető

szomszédjával, ki szobrászként geometrikus

szecessziót, kubizmust receptre állít elő,

mint homunculust rendszertelen szonettciklus.

 

Manó teremtményeinél magának valóbban,

mit áhít, el ne érje, mit firtat, meg ne értse,

s álmából föl ne szívja, szívéről ősz ha dobban,

a szorongás féligáteresztő-képessége,

 

tépelődik, hogy mikor kis ívben kanyarodott

telizöld jelzésnél, díszszárcsatemetőből,

vajon elütötte, cserben hagyta a gyalogost,

figyelmetlenül tovább hajtva, s visszahőköl.

 

Nélküle követték el tetteit hetedízig,

avatárjaitól egyre többet átvállal,

hiányán áthatolva létével szembesítik,

munkájukért naponta nyújthat be számlát Kant.

 

Feltűnt az árképzés értékaránytalansága,

magas énvédő faktorral magát meg nem óvja,

Manót önképzés, jóslat sem veszik emberszámba,

a valótlanság is a valóság funkciója.

 

Tudásában nem hisz, de hitéről sem tud Isten,

kellések kelléktárát nem éri fel ésszel,

teljesültek-e, vagy nem, kihúzza a checklisten,

kötelékek fonalát, méregfogát Hegel.

 

Ligetbe bújt város, mnemotechnikai manó,

szövegét köti formakényszeres anyagelv

szavaiban ejtőző fűzfához, ami alól

feloldoz a sűrűn központozott anyanyelv.

 

Lombok szűrőprogramján, ritkás levélrésen,

nem szenved fény, kérgen nem szivárog folyadék,

a gondviselő Úr előtt folyton egy lépéssel,

két hold között imbolyog, kötéltáncol az éj.

 

Megjelent a Bárka 2020/2-es számában.


Főoldal

2020. május 27.
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Ajlik Csenge verseiLövétei Lázár László: SzervraktárMarkó Béla verseiFinta Éva versei
Kontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnekEcsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png