Varga Imre
A szó alatt
Mondd, mi van a fű alatt
és lentebb, a föld alatt?
S még alább, a víz alatt?
És lejjebb, a tűz alatt?
S alatta, az ég alatt?
S az égen túl, a tér alatt?
(Ni: alul a fent halad!)
Ha fölé érsz, leszakad.
A teljes út: pillanat.
Minden tér egy: önmagad.
Utol sem ér, s messze hagy.
A semmid, mi megmarad.
Ne gondold, de éld magad,
mert tűnő vagy, omlatag.
Minden terved elhalaszt.
Mit előzöl, meghalad.
Nélküled leszel magad.
Minden szilárd szétszakad.
Mondd, mi van az egy alatt?
Az egy honnan is fakad?
Honnan, honnan a szavak,
honnan, honnan a patak?
Mondd, mi van a szó alatt?
A Szelindek
A tudottból kihullva
nincs terednek belseje, tulja.
A mondható csak ábrázolja,
minek nincs eleje s utolja.
Elhullanak a részletek,
s bőgve újak jönnek.
Boldog most a Szelindek,
mert ő örökli a földet.
Északra az éjszaka
tavába térsz haza,
ahol a bolondok madara
a fényt elzavarja.
Újabb tél
Nincs honnan már kijönnöm,
és nincsen is hová.
A sors e fémzöld börtönt
kínálja házoá.
Mindenfelől megpántol,
szorít e művilág.
Üldöz, mert nem pártol,
ezt kell tűrni már.
Hányingeres, émelygős
a kert és környéke.
Újabb tél tör miránk.
Hó a szív hegyére.
Hiába hogy leírtad,
tudod, így nem igaz;
káprázataidnak
csak káprázója vagy.
Alkímia
1.
Egy lány álmában
fekete teknős
marakodik a holddal.
2.
Lángszárnyú holló
szálldos sötét tó felett.
Képzelet? Álom?
3.
Lángol egy asszony,
fekve tűzpaplan alatt
a hideg vízben.
4.
Tóban Zöld Sárkány,
tűzben a Fehér Tigris.
Párzanak bennem.
Megjelent a Bárka 2017/1-es számában, az első vers a szerző kézírásában.
Főoldal