Versek

 

Győri Orsolya középméret

 

Győri Orsolya

 

 

Miután elmentél

 

Miután elmentél, tehetetlenül

tömtem magamba a mézes krémest,

amit itt hagytál, ne érezzem az ízed.

Aztán sajt, paradicsomkrém, vaj,

majd csípős paprika, de mindhiába.

Az összesen átütött keserűséged. Mondd,

hogy lehet ilyen, ami máskor édes?

A kávé tejszínnel talán még elfedi,

vagy ha nem, hát a gyümölcsjoghurt.

Valami csak segít, hogy mire

jössz, úgy tudjak tenni, mintha

nem lenne már ez más, csak a múlt −

s nem a szájpadlásra tapadó jelen,

hol e hajnal-íz a mostba fut?!

 

 

Kényszeres

 

Kaparom magamat – ösztövér mozdulat −,

látni, ki vagyok a régi bőr alatt,

az álmokból annyi holdfogytával mi maradt,

s hány elmorzsálódott nap nem kel föl többé.

 

Az új hús vöröse felfénylik belül, míg

a régi bőr kinőtt kesztyűként feszül

a kézre. Ennyit hagyok hátra. Szarut

a csontba ágyazottan. Meg egy kis hajat.

 

A bőr most varrá vált pillanat, cserélhető

anyag, vedlésre vár, héj a héj alatt,

belül nincs, sosem volt mag.

 

 

(Hab)leánykérés

 

Megtanított élvezni a testem,

annyi rossz után végre megtalált valami jó.

Örülnöm kéne. Bárcsak úgy lehetne!

Mégis szorít e rám szabott satu.

 

A nagy világ meg, bár rossz, vár reám,

s egyre tágul. Jobbat nem ígér, csak mást és újat.

Ha járni tudok, úszni szeretnék már,

tág tüdővel messze, zátonyokon túlra,

 

ahol minden lehet még szép és határtalan,

ahol a van a tajtékhangba vész,

s a lesz partját nem morzsolja szét a

kérdések árapálya, s a kezem enyém.

 

 

Donáció

 

„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el

engemet?” 22. zsoltár; Mt. 27, 46.

 

Mióta méhsebének összezárt

a széle, már a megszokott feszítés

is úgy hiányzik. Jegygyűrűje át-

gurult a párna túlfelére. Így ért

 

a célba hát? Kinyúl az ujja, majd

sietve visszahúzza. Védtelen még.

A gyermek fekhelyére nem szabad,

üres. Nem alszik ott, s nem is fog. Elnéz

 

a többi ágy felé, hol életet

szopik sok újszülött. Hideg lapon vár

az ő babája, teste meztelen,

 

ruhát sem adhatott rá. Agyhalott, ám

a két vese s tüdő mozog, s ezek

− papír szerint − donálhatók. A torkát

 

kaparja könnye. Döntsön úgy? Legyen

más gyermeké? A szerv csak éljen, hol más

is él? Ezért születni, Istenem?!

 

Hogyan legyek jobb, mint te vagy velem?!

 

Megjelent a Bárka 2014/3-as számában.

 


 

Főoldal

 

2014. augusztus 12.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png