Tatár Sándor
Mérleg
Pedig berendezkedtem, belaktam terem*.
Akkor hát hogyan?!
Saját magamtól mit örököltem?
Sajgó boldogságemléket s kétes
szavatosságú, pókhálós szavakat.
Korántsem vagyok egyetlen, ki
ön-dugámba dőltem –
alig van új (ha van) a Nap alatt.
Ritkán vezettem naplót, mégis
dokument vagyok:
pacás, tépázott, sárgult bizonyítvány.
Elkúrhattam nagyon a fontos tesztlapot,
az esélyt belső teremből kiszorítván.
Pedig világhódító tervek nem gáncsoltanak,
a túlmohóság nem volt önásott verem –
szerény lakom most mégis roskatag,
mit pár elképedt ősöm szemlélget velem.
Roggyant elmémnek túsza, nézem irigyen,
hogy élvezik mások e földi haladékot;
nagy tragédiát játszottam el
kicsiben –
napjaim appendixek, fölösleges adalékok.
Sebem a világ?(!) Ég, hevül?
Mentségnek milyen jó lenne s önáltatásnak;
ha este moccan gondolat és remény még belül,
csak kóválygó porhüvelyt talál a másnap.
Kirké disznaja lennék immár, ki elé
hiába szórnak gyöngyöt?
Belém-fáradt (hát csoda-e?) a kiutalt őrangyal.
Mért nem dugul el az, aki (mit számít, tudatosan-é!?)
ily fatálisan döntött?
…Az is milyen messze, mi megváltást ígér:
göröngyök.
Ha már egészen a szakadék peremére
értem, mibe fogódzom? Lesz még barát ott?
Nem hihetem, hogy megszűnnének (ha szelídülnek,
már jó) a kockázatok és melléktatárok.
Előérzet
Viszem sétálni a defektusomat.
Muszáj - megillet mindkettőnket a friss levegő.
(Természetesen nem ezért viszem, de
ez se hangzik rosszul.)
Gyorsan számba veszem
a rám nem váró bonyodalmakat.
Nem kell leakasztanom a pórázt.
Kislapát, nejlonkesztyű, -zacskó mellőzhető.
Útvonalat természetesen lehet tervezni
– én kényszeresen hajlok is rá, mintha bizony
zabolázható-tompítható (vagy épp
kicselezhető) lenne –, de
teljességgel fölösleges.
Nem vonszol, rángat, s nekem sem kell
kerítésektől, fatörzsektől elrángatnom,
s nógatnom: haladjunk!
Nem fog idegen defektusokhoz farkcsóválva
vagy harciasan odarohanni.
- csömöre van fajtársaitól -
Sőt: lehet, hogy az egész sétát végigalussza.
vagy* sokáig úgy tesz, mintha…)
Hogy netán elveszíthetném, attól
semmi félnivalóm nincs.
Mégis van - no, nézd csak! - baljós előérzetem.
* Burámat!
* Hosszabb séta esetén ez „úgyszólván” borítékolható. (Mármint, hogy Csipkerózsika-álma [!?] nem tart ki a kóborlás végéig.)
