Hartay Csaba
Száj nélküli
Elesett az alkony a tűzháborúban.
Méltósággal viseli a víz alá vitt, égő cserje.
De hol a sistergés. Levetett ruhák.
A mólón. Pikkelyek. Kopoltyúfedéllel zárva.
És a séták, amiket nem tettünk meg.
A holdkaréj. Alatta elvesztett, üres pénztárca.
Kik. Kik vittek volna téged tovább.
Az elhagyottak. Az elhagyatottak.
Autóval hajtunk el temetők mellett.
Ha ki lennének vetítve a csontok.
Mint a monogramok. Vagy a nemköszönések.
Száj nélküli arc a szeptemberi éj.
Rendez a nagymutató
Milyen gyenge. Amint átdereng, sejti már.
Összegyűrt félalvó vagyok, aki megbánja a fényt.
Ne olts lámpát az arcomba. Így is látom, ahogy
futnak a tollvonások. Írva van minden berendezés.
Írva van a szín, az idő süppedése. Máris nincs meg.
Félelem után bezárt ajtók mögött. Árnyék. Fantomtest.
Ki volt az. Senki. Az agyam játszik. Tekeri, ismétli.
Istenem, ha írsz te is, hadd olvassalak hangosan.
Apró, piros bogarak. Nem csípnek. Csak a nyüzsgés.
Most pillants az órádra. Jelenetet rendez a nagymutató.
Van valami lusta mozgatórugó az alvázak alá illesztve.
Hogy ami kipattan, vissza is kattan. Stabil egyedüllét.
Elővehető nyár
Most már nem gyűrnék az idő plakátjain.
Szél tépte szélek. Rojtos végek. Alszunk.
A parton fekve arra ébredünk, hogy idő van.
A másodpercek enyhe áramütései okozzák.
Most már nem időutaznék. Inkább kiszállok.
Ez a nyár pont elővehető még. Lefedi a mólót.
Mert jelölve van, akár egy tervrajz, egy térkép.
Tépett szélei kopott lapoknak, éleknek.
Csillagképeket lapozunk az égen. Feketekönyv.
Esés a parton, esés az idő mélyére, mint egy hordó,
annyira kiürült a közelmúlt. Olyan visszhangzatos.
Oldozzátok el a csónakot. Csorgást, csobogást kérek.
Minden nap örülök, hogy szitakötőnek születtem.
Hogy szúnyogokkal halhatok meg. Mélyen úszó,
éji ivadék voltam évekig. Ma harcsa iramodik felém.
Szeretnek a ragadozók. Megemészt a nyár.
Elment leállítani egy háborút
Nem válaszolnak a visszaverődések. Csak lapokat mutatnak.
Nem ábrája van a sötétedésnek, se nem alakja, tényező.
Mint a papír. Ujjak és tapintás nélkül is érdes. Gyűrődik.
Az érzékelés működő intézmény. Akkor őt ki irányítja?
Ha az agy irányítja a testet, a görcsölő vádlit, az agyat ki?
Az éjszaka végtermék. A nappal sűrű ürüléke.
Nem takarítunk már ma éjjel. A csillagképek viszonyvonalak.
A félkörívű égen háborúk előadása. Nem ide hullanak.
Ide se roncsok, se a reggel fejlesztései nem érnek el.
Gyere, megmutatom, milyen útvonalon kísértél haza és kit.
Dehogy halt meg, ma is felhív, elment leállítani egy háborút.
A csillagok videojátékok szereplői. Dobj érmét, adnak életet.
A versek a Bárka 2014/1-es számában jelentek meg, közülük az első a szerző kézírásában.