Dávid Péter

Csend

minden vers úgy kezdődik

hogy először csak csend van

mielőtt bármi kézzelfogható

bármilyen konkrét alakban

a kezdet néma ürességében

lebegnek hiány-molekulák

amikből a süket semmi éppen

majd valamivé alakul át

mert mégis tudni azt – mert tudni –

hogy jönnie kell valami másnak –

hogy lennie kell ezen túl

egy ezen túli biztos megszólalásnak

mint mielőtt megérkeznél

látszol a saját hiányodon át

keresztüldereng a némaságon

a bizonyos találkozás

pedig tudjuk – mert tudjuk –

előre a végét biztos alakban…

– mert minden vers úgy ér véget

hogy a végén – a végén csak csend van

Cím nélkül

– hát láthatod Te is – eltörnek itt a

verssorok – és nem tudom mi volt a cím

az első versszak részegen megitta

vagy felzabálta őt egy ronda rím

ha megkaparnánk egy-két részletet

lepattogna a szó akár a rossz zománc

lehullna róla minden ékezet

és omlana szét minden asszonánc

félkész a vers így mint a híg must

– nem szőlő már de még nem bor – talán

elrontva néha még a ritmust

– de vár szobádnak íróasztalán –

és így bizonytalan sorok között

nem feltűnő a furcsa gondolat

a félrefésült rosszul öltözött

hogy jobban megzavarja itt a dolgokat –

– metafora ez – hogy én ilyen vagyok –

megírt kinyomtatott de mégse kész –

mint keresztrímben összeforrt sorok

Veled lehetnék én csak egy egész

Várok még

túl valamin – de semmihez sem közelebb –

elhagyják jelentésüket a helyhatározók

valami más gondolkodik az értelem felett

a nyelv is átlép szópatakot mondatfolyót

túl valamin – de nem megérkezésig –

mintha folyamatosan csak köztes időben

olyan alvás ez és olyan felébredés is

mintha mindig csak valahogy közben

túl valamin – nem létező vidéken –

sötétben épp vagy gyenge félhomályban

nem lekapcsolták – csak úgy kiégett

még mosolyra csikorognak fogak a szájban

túl valamin – vége még nem lett –

hiányodból áll a vers is össze

nem szakították – csak úgy elfeslett

szakadt rongyait nincs ki összekösse

túl az első négy versszakon

várok még – ahogyan Téged

elgondolkozni még a zárlaton

hogy legalább ebben találhassak véget –

Megjelent a Bárka 2014/1-es számában.

Főoldal