Markó Béla
Allegória
Salvador Dalí: A Halál lovasa,
1935, olaj, vászon, 54 x 64 cm,
André-François Petit Collection, Párizs
Puha, akár egy korompalota,
amelybe lassan minden belesüllyed,
s hol nyilván minden vágyunk teljesülhet,
hiszen előbb-utóbb úgyis csak oda
jutunk mind, és a fényben fürdő bástya
leroskad később, de most még egész,
s nem tudja, hogy a sötétségbe vész
végül, ahogy az út felvert porába
fullad a fáradt s óvatlan vitéz is
- a rím kedvéért -, mint az ernyedt pénisz,
ha már kicsúszott, és csupán a rím
utal még rá, amíg be nem sötétül,
hogy formát lelt, de végre visszaszédül
magába, s ring saját hullámain.
Éppen olyan
Salvador Dalí: Lány az ablaknál,
1925, olaj, vászon, 103 x 75 cm, Zsófia
királyné Művészeti Központ, Madrid
Végigcsorog a fény a kék ruhán,
s éppen olyan az áttetsző anyag,
ahogy mögötte itt-ott fölszakad
a mélység, mint egy múló délután,
amelyen érzik még a reggeli
ablaknyitás: fény, illat, csend, remény,
s egy vitorlás a tenger tenyerén,
amíg az éjszaka majd elnyeli,
és jól tudom, hogy egy irányba néz
mind, aki él, s hogy mindig naprakész,
vagyis örök, hiszen a pillanat
végleg kinyílt, és többé nem lehet
mozdítani, s hiába rettegek,
mert nincs erőm, hogy megfordítsalak.
Árnyékok
Salvador Dalí: Nő rózsákból alkotott
fejjel, 1935, olaj, fa, 35 x 27 cm,
Kunsthaus, Zürich
Mert ha, tegyük fel, északról tekintett
a nyüzsgő tájra, persze alkonyat,
amit látsz, s hogy a női arcokat
most éppen mi takarja, szinte mindegy,
akár a haj, akár csokornyi rózsa,
hiszen néhány perc múlva hamuba
süllyed majd minden, és csak a puha
virágszirom hull rá a papirosra,
mint édeskés giccs, megnyúlnak az árnyak,
s a szörnyek tán egy pillanatig várnak,
és álmélkodnak még, ugrásra készen,
de hogyha mégis délről állt a festő,
akkor ez csupán a legeslegelső
átváltozás, s úgyis hiába nézem.
Az égő vágy
Salvador Dalí: Az égő zsiráf,
1936-1937, olaj, fa, 35 x 27 cm,
Kunstmuseum, Bázel
Most éppen nyitva van a képen minden,
az egyik nőn egy sor üres fiók,
a másikból egy festett láng kilóg
s már-már lecsordul, de közöttük nincsen
még semmiféle kapcsolat, külön
úszik a felhő odafent az égen,
külön lobban fel a zsiráf szívében
a tűz, s külön folyik a nyers füvön
a láva, persze majd egymás után
csukódnak, idő kérdése csupán,
s míg férfi-zsebkendőt és férfi-inget
tesz-vesz, a női test is megtelik,
mert végre jól működő szerveit
beindítja, és észre sem vesz minket.
Identitás
Salvador Dalí: Egy gránátalma körül röpködő
méhecske által kiváltott álom, egy pillanattal
ébredés előtt, 1944, olaj vászon, 51 x 40,5 cm,
Thyssen-Bornemisza Alapítvány Múzeuma, Madrid
Csak nagyságrend kérdése, semmi más,
és nem kell több a festőnek, hogy végre
széthulló képzeletét utolérje,
s az a nevetséges identitás-
probléma, hogy tigrissel vagy darázzsal
küszködsz-e, és hogy te vajon ki vagy,
Isten talán, vagy csak saját fiad,
megoldódik egyetlen harapással,
mert álmodni maga az őrület,
ahogy felrobban már a gránátalma,
s a legszebb női testnek sincs hatalma
az álmokon, kitátott röptüket
a szörnyek majd becsukják, s virradatkor
rájössz, hogy képekből vagy, nem szavakból.
Fohász
Salvador Dalí: Antropomorf tengerpart,
1928,olaj, parafa, kő, vörös szivacs és fából
faragott polikróm ujj, vászon, 47,5 x 27,5 cm,
Salvador Dalí Múzeum, St. Petersburg, Florida
Nem állítható most sem, hogy már készek
vagyunk, mert nyilván semmi sem örök,
s az ember és a nyersanyag között
külön vonaglanak az alkatrészek,
és szinte mindegy később, hogy milyen
irányban éppen, lehet, hogy felépül
s lebomlik ugyanaz a test, de végül
úgysem talál magára senkiben
és semmiben a tenger, gyúrja csak
s mozgatja is a véres ujjakat,
míg nőni kezd az élettelen ágyék,
vagy csak hosszában megnyílt arc talán,
szétszedve fekszünk Isten asztalán,
hogy illesszen már egybe, mire vár még?
Megjelent a Bárka 2013/6-os számában.
