Nyirán Ferenc
Apróságok kicsiny tárháza
ünnep volt zárva tartott
minden kedvenc kocsmámba
sem tudtam beugrani pedig
nagyon rajtam volt a szükség és
az állomásra sem akartam
visszamenni útba estél hát
felhívtalak pedig három éve
hogy lefejtettem karjaid
és elindultam az ajtó felé
ha most ott kimész ide többet
nem teszed be a lábad szóltál
utánam a szőnyegen kuporogva
bólintottam és már az utcán töröltelek
a telefonomból de persze nem
felejtettelek el szerettem volna
pár percre felugrani hozzád mert
a helyzet kezdett vészessé válni
takarításra hivatkoztál a rumlira hogy
most nem alkalmas végül felfogtad a
helyzet további tarthatatlanságát és
a jól ismert kislányos hangon
csilingelve kaptam három percet
és egy puszit az arcomra ahogy
beléptem – még mindig ugyanazt
a fogkrémet használod amit
nálam szerettél meg s már megint
lötyög a vécéülőkéd amit utoljára
én javítottam… befújtam a rózsaillatú
légfrissítővel kezet mostam a rózsás
szappanoddal néztem magam a
hatalmas tükörben vajon milyennek
találtál három év után mindez oly
megmosolyogtató és meghitt volt
mint az apró
visszerek a lábadon
*
egy dög vagyok ugye kérdezted éjjel
a szkájpon én mentegettelek magadtól
de éreztem jobb rövidre zárni a beszélgetést
mert furcsa szorítást éreztem a gyomromban
s jött szépen felfelé másnap másodszor is
lementem hozzád megvártam míg
kiadod a jegyeket és elmegy a vendég
és akkor megmondtam amit úgyis
tudtál aztán már nem akartam visszafordulni
a művészbejáró felé engedj ki itt elöl
kértem kinyitottad szó nélkül a kisablakos
jegypénztári ajtót kiléptem az előtérbe
átfurakodtam a piros bársonyfüggönyök
falán felnyúltam a nehéz tölgyfaajtó
homlokmagasságban elhelyezett kilincséhez –
régi egyetemi ajtónyitásaim jutottak
eszembe amikor még meg sem voltál –
menekültem ki az utcára a szabadba
s csak reméltem hogy a szembejövők
szemében a szemerkélő eső
nedvesíti az arcomat
*
szerettem egy zacskóból enni vele
a típusnápolyit s ha elfogyott az
apró morzsát a szánkba szórni
mezítláb mászkálni a nedvesen
csillogó kavicsokon átúszni a
túloldalra kifeküdni a napra és
más közönséges csacskaságokat
művelni csókolózni hátratett
kézzel farkasszemet nézni s
belenevetni a szájába mert nem
bírta ki nem vésni nevét fába
iskolapadba de teleírni vele a
számtanfüzetet gólt rúgni nagyszünetben
az udvaron és lesni hogy látta-e
ölre menni érte a szomszéd
divinyi gyerekkel várni az ablakban
ha iskolába ment minden reggel
korán kelni és friss vajas kiflit
zacskós tejet akasztani a kilincsére
apró száraz mákoskalács véget lelni
a köpenye zsebében szerettem a pici
szemölcsöt a tarkóján és a combtövénél
állni órákig esőben szélben tegnap
a sírkövénél
Megjelent a Bárka 2013/6-os számában.
