Győri László
Dögkút
Öreg ló forduljon föl,
Öreg lovat nem vasalnak,
Minek arra új patkó,
Minek annak drága abrak?
Minek annak drága abrak?
Öreg ló úgyse húz már,
Vinni kovácshoz mivégre,
Hiszen úgyis fölfordul,
Mielőtt még odaérne.
Mielőtt még odaérne.
Öreg ló nem beszélhet,
Öreg ló már mit se várhat,
Öreg ló ne dobogjon,
Öreg ló már úgyse vágtat.
Öreg ló már úgyse vágtat.
Vén hátat nem paskolnak,
A vén gebe már a végé,
Öreg lónak gerincén
Vér csordogál, rossz, sötét lé.
Vér csordogál, rossz, sötét lé.
Tarka hámot, sallangot
Nem raknak öreg gebére,
Örüljön, ha nagy ritkán
Fölnyeríthet még az égre.
Fölnyeríthet még az égre.
Botorkáló, lyukas bőrű,
Csak gazban, avarban gázol.
Penészes, avas szénát
Zörrent neki a vén jászol.
Zörrent neki a vén jászol.
Se múltja, se jövője,
Ügetését elfelejtjük,
Nyargalását, vágtáját
Mélyen a dögkútba ejtjük.
Mélyen a dögkútba ejtjük.
Balták, ékek, fejszék
Balták meg ékek hasogatták,
tele volt göcsörttel.
Vasékek, faékek meg balták
nem bírtak vele.
Gerince csupa görcs,
kemény, akár a jelleme.
Csak a faék tört el,
a vasék rojtosodott.
A fejsze, a balta
szét nem hasíthatta,
állta keményen a tönk
a lezuhanó csapást,
amely visszaütve döng,
s csupán a baltának árt.
Csak egy-egy apró szilánk
suhant az ég iránt,
ahová reményei szerint
nemsoká jutni fog.
Megvilágította az Úr az ő orcáját,
rajta is könyörült.
A koporsóba hasogatatlanul
dőlt le teste-lelke,
úgy várta őt az Úr,
meg fényesre köszörült
élével a fejsze.
A régi zongora
Csördül a csordás ostora,
gomolyog a város pora,
veri a kékes levegőt,
lötyögő tőgyű jámborok
keresik már a legelőt,
a sok tehén tolongva
csordába gyűlve bőg,
a csordás kürtjébe fúj,
recseg a rézkürt.
Nekünk csak ilyen hang
dallama készült.
És este ugyanígy.
Bőgnek a hazatérő barmok,
duzzadó tőgyüket rengetik,
tele van tejjel a tőgy.
Kiválik egy-egy, és
megáll a ház előtt,
s ha nem nyílik a kapu,
csak bőg és újra bőg.
És megszólal egy hang,
nem a félkarú csordás
manillasudarú ostora,
nem a kürt,
megszólal egy hangszer,
a zongora.
Heverek odakint a fűben.
Még selymes, illatos a fű.
De hajnalban eljön újra a csordás.
Megjelent a Bárka 2013/4-es számában.
